Harangszó, 1912-1913

1913-09-14 / 33. szám

HL. évfolyam

1913. szeptember 14,

33-ik szám

Előfizetést ára egész évre közvetlen küldéssel 2 korona 80 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési dijak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére Körmendre (Vasv&rmegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden erang. lelkész és tanító is.

TARTALOM : Hajász Pál: Gyám intézeti ének (vers). — Bándy János: A káromkodásról. — Gáncs Aladár: Találkozás. Schrödl József: Szabóinasból híres költő. — Magyar Gazda: Ifjú Mészáros Kálmán: Néhány szó a gyümölcsfatenyésztésről. — Bibliai

rejtvények. —- Ország-Világ. — Persely.

Gyámintézeii énele.

Isten felséges adománya.

Jézus az Istennek szent fia Arra tanított bennünket,

Hogy aki öt Urának vallja,

Segítse a szegényeket;

Ezt tenni meg ne fáradjunk,

Hogy így legyen, segíts Urunk!

Szegények voltunk ősidőktől S azok maradtunk e napig; Tekints ránk a magas egekből,

És védjenek meg karjaid:

Nincs templomunk, nincs iskolánk, Egek ura, tekints reánk.

Idegenek közé vetettél,

Nincs, aki minket értene;

Hitünk sorsosa mind távol él, Nincs senki, aki féltene,

Hogy elhagy bennünket az Úr, Mert lelkünk tőle nem tanul.

Hozzád fordul Urunk, Teremtőnk A mi szívünk, szánk sóhaja És arra kér: Te légy megmentünk És boldogságunk, ég Ura!

Bírd reá a Te népedet:

Ne hagyjanak el bennünket!

Te megáldod az egyes embert, Szerelmed mély, mint a tenger: Tedd azt, hogy aki kincseket nyert. Segítse a szegényeket, így megállunk Te előtted,

Jézus által üdvözültek.

Mindent elmiílásra ítéltél,

Nincs maradandó városunk; Megtartónk egyedül Te lettél,

Édes megváltó Jézusunk:

Aki tégedet megtalál,

Annak nem árthat a halál.

Szeressük hát testvéreinket,

Kiknek aggódás életük, Gyámolitsuk szegényeinket,

Hogy örülhessünk ö velük;

Hogy örüljenek az egek,

Mert testvérek az emberek.

HAJÁSZ PÁL.

A káromkodásról.

Irta : Bándy János.

Valamint a növény- és állatvilág tagjait megtámadja bizonyos rothadás, úgy a társadalom valláserkölcsi életének is van a többek között egy

utálatos és veszedelmes betegsége. És ez nem más, mint káromkodás, az Isten nevének hiába használása.

Régi időkben az Isten nevét csak kegyelettel volt szabad említeni. Az istenkáromlást a legsúlyosabb bűnök közé sorolták. Mózes III-ik könyve 24. r. 14—15. versében ezt olvassuk: „Vidd ki a káromlót a táboron kívül és akik hallották, a káromlást-kereket tegyék fejére, azután az egész sokaság verje agyon azt kövekkel. Az Izrael fiainak pedig szólj, ezt mondván : Valaki az ő Istene ellen káromlást szól, az ő bűneinek büntetését hordozza.“ — Hogy a káromkodás ellen küzdöttek az apostolok is, mutatja Pál apostolnak az Efezusbeliek- hez írt könyvének 4. r. 31. verse, mely így szól: „Minden mérges beszéd, hirtelen való felgerjedés, harag, kiáltás és káromlás tiközülletek kivettessék minden gonoszsággal.“

István király és az utána következő későbbi királyok törvények által gátolták és korlátolták honunkban az istenkáromlást. Bár ma is így volna, bizonnyal nem hallhatnánk uton-ut- félen az istenkáromlás utálatos hangjait gyermektől-felnőttől egyaránt!