Harangszó, 1912-1913
1912-11-10 / 3. szám
1912. november 10. Ismét hat ember vált ki a csapatból, de ezek is épen úgy jártak, mint az előbbiek. A seregen lassanként rémület vett erőt. Kristóf gróf hiába kért könyörgött, fenyegetődzött, katonái egy lépést sem tettek a hegy- szorös felé. Sőt mikor újabb lövések hangzottak, megfordult az egész sereg és hanyatt-homlok rohantak le a hegylejtőn. Jó sokáig tartott, mire összeverődtek a hegy lábánál, összeszámolták az embereket és ekkor kitűnt, hogy még a fele hiányzik. A valdenek kis csapata pedig ujjongott örömében a szerencsés megszabadulás fölött és hálát adott az Úrnak. Józsué ezalatt lement Rorába, hogy megnyugtassa a lakosokat. Legyetek békességgel — mondotta a lelkészük udvarán összegyülekezett sokaságnak — az ellenség ma már nem érkezik ide. Az Úr erős karja feltartóztatta őket a hegyekben. De attól félek, hogy néhány nap múlva kétszeres erővel törnek ránk, s megbosszulják a mai veszteséget is. — Az árulás lenne — felelt a lelkész. Hiszen mi biztosítékot nyertünk, hogy községünket nem támadják meg. Azért én azt tanácsolom: menjünk el az őrgrófhoz s jelentsük be neki, hogy fel akarták dúlni békés községünket*. — „Jól van — szóltak az emberek. Menjünk az őrgrófhoz!. . . “ Mindenki reménykedett, csak Józsué nem várt semmi jót. A gróf látszólag kegyesen fogadta a küldöttséget. „Az nem az én rendeletemből történt, hogy Rorát megakarták támadni, mondotta. Talán rablók csapata kísérelte meg a támadást. Majd gondoskodom róla, hogy ilyesmi többet elő ne forduljon, csak menjetek haza békességgel.“ A küldöttség örömmel és megelégedve távozott a táborból. „Tálán mégis földerül számunkra, mondta könnyeit törülgetve a lelkész. De vájjon mi lesz a többi községekkel, mi történik többi hitsorsosainkkal“ ? „A jó Isten majd csak megoltalmazza őket, — válaszoltak az öregek. Mi pedig imádkozzunk értük, hogy derítsen reájuk a jó Isten békésebb napokat. „ Azonban a roraiak reménysége is csakhamar szertefoszlott. Józsué sötét sejtelmei valóra váltak. A gróf minden tiltakozása és Ígérete álnok hazugság volt. Rora felett is kimondatott a halálos Ítélet. Három nap múlva egy egész ezred HARANGSZÖ tört be a piemonti síkságra és a Brou- ard hegy lábánál tábort ütött... A sereg zöme pedig Rora felé tartott. Józsué csak erre várt. Kis seregével elrejiőzködött a hegyszoros mögött s alighogy a katonák előrenyomultak a szűk hegyi úton, abban a pillanatban minden oldalról sziklákat görgettek reájuk. Az ellenség rémülve és fölbomolva hátrált a meredek lejtőn visszafelé, egészen a hegy lábánál elterülő főhadiszállásig, hol a fővezér, a Pia- nezzai őrgróf szigorú arccal fogadta a menekvőket. „Gyáva emberek vagytok, — szólt mérgesen, — hát még az ilyen apró-cseprő csapatoktól is megijedtek ? Látom, hogy magamnak kell a sereg vezetését átvennem, ha azt akarom, hogy a csorbát kiköszörüljük s a földdel egyenlővé tegyük azt az eretnek fészket“. — Nyomban kiadta a parancsot, hogy induljanak. A valdensek ezalatt összegyülekeztek a hegytetőn. Mikor mindnyájan együtt voltak, Józsué igy szólt : „Imádkozzunk testvéreim, kérjük a mi mennyei Atyánk segedelmét és oltalmát.“ — Letérdeltek, imádkoztak, majd pihenőre tértek. Szegény, üldözött hitvallók 1 csendes nyugalomban hajtották fejüket álomra, de egyszerre csak puskaropogás, ágyudörgés riasztotta fel őket szendergésükből. Az ellenséges csapatok az éj sötét leple alatt felvonultak Rora alá, s annak kapuit ostromolták. Hiába volt minden ellentállás, bevették a várost. Mire a nap felvirradt, Rora romhalmaz volt. Csak kevés embernek sikerült az éj leple alatt a hegytetőre menekülni, hol Józsué maroknyi csapata szomorúan hallgatta a vészlármát ; de gyengeségük érzetében nem mertek támadólag fellépni. Hiszen mik lettek volna ők a túlnyomó ellenséggel szemben? — Parányi porszem a nagy áradat ellen. „Ne csüggedjetek mondá Józsué; máj eljő még a győzelem napja, mi- 1 dőn az Ur diadalra vezeti az övéit s megalázza ellenségeinket.“ (Folytatjuk.) A házasság különös tekintettel a reverzalisra. Irta: Wéber Samu. Németből fordította: Farkas Győző theol. II. A vegyes házasság és a gyermeknevelés. A házasságkötés előtt s a mézeshetek alatt még nem merülnek fel 19. ellentétek a vegyes házasok között. Az egvik fél örömest enged a másiknak. De másként alakulnak a viszonyok, midőn a szerelmi mámor után az élet komolysága s a komor megfontolás lép előtérbe. Később a gyermeknevelésnél a vegyes házasok mindegyike bizonyos előnyöket szeretne biztosítani a maga egyháza számára, annál is inkább, mennél drágábbnak és becsesebbnek tűnik fel előtte őseitől örökölt szent hite. Akkor aztán a súrlódások és szemrehányások napirendre kerülnek s megbontják a család boldogságát és békéjét. A házasságot, mint az állami rendnek is alapját, az állam védelmébe vette s törvényekkel rendezte a vegyes házasság gyermeknevelési ügyét. A törvény a prot. felet is védelmébe akarta fogadni, de mindig akadtak oly lelkes katholikusok, kik a törvények intézkedéseit gyöngíteni, avagy elkerülni tudták. A következő sorokban néhány törvénnyel ismerkedünk meg annak bizonyságára, hogy a sokat hányatott protestánsok mily méltatlan elbánásban részesültek hosszú időn keresztül. II. Lipót uralkodása alatt. 1790/91- ben hozatott a protestánsokra nézve- nagy fontossággal biró XXVI. t.-c. Ennek 15. § a szerint a vegyes házasságból születendő gyermekeknek, fiúk- nak-leányoknak egyaránt katholiku- soknak kellett lenniük, — s ha a szülők akarták — a fiúk is azok lehettek. Végeredményben tehát látjuk, hogy a vegyes házasságból született gyermekek mind, kivétel nélkül katholikusok lehettek. A reverzális a XXVI. t.-c. 15. §-a értelmében is érvénytelen volt, de, s itt búvik ki a szeg a zsákból. ha azt protestáns atya adta, úgy a kath klérus érvényesnek ismerte el s ki is használta azt a maga egyháza javára s a prot. kárára, jóllehet a reverzális a világi törvények előtt érvénytelen volt. 1848, a szabadság, egyenlőség, testvériség magasztos és lélekemelő jelszavaival nem hagyhatta érintetlenül a vegyesházasság kényes kérdését sem. Az evangélikusok egyetemes gyűlése Budapesten a XX. t.-c. alapján, mely kimondja a vallásfelekezetek egyenlőségét s viszonosságát. ama határozatot hozta, hogy a katholikusoknak kedvező XXVI. t.-c. 15. §-a, a viszonosság elvéből kifolyólag a protestánsokra nézve is ily kedvező módon módosíttassék, oly módon, hogy, ha az atya evangélikus, akkor a fiúknak s lányoknak egyaránt evangélikusoknak kell len-
