Harangszó, 1912-1913

1913-05-11 / 24. szám

192.

HARANGSZO.

19'3. május 11.

katholikusok uj orgonát óhajtottak beszerezni, azért a régi 4 változatú orgonájukat eladásra hirdették, melyet a gyülekezet megvásárolt tőlük 60 forintért, mely összeg közadakozásból folyt be.

Karsay Sándor püspök Tatay Sámuel egy hm. esperest bízta meg a templom felavatásával, aki Horváth Károly várpalotai h. lelkész közreműködése mellett — a túlságos szigorú téli idő dacára — igen szép számmal összegyűlt evangélikus, református és róm. kath. hallgatóság jelenlétében az Úr dicsőségére emelt hajlékot 1879. dec. 14-én fölavatta.

Az 1879-ik évben egyházi felügyelőnek megválasztatott Polgár Lajos uradalmi inspektor, akinek már előbbi időben történt buzdítgatására renovál- tatott a templom. S most, hogy a helybeli uraságtól gr. Károlyi Viktortól 100 torint kegyadományt kapott a gyülekezet iskola-építési célra, elhatározták hogy iskolát építenek. így 1884. aug. 11-én a kor kívánalmainak megfelelő iskola-épület alapköve tétetett le, mely iskola-épület a gyülekezetnek több mint 600 forintjába került s ez elkészülvén, 1885. dec. 13-án Szalay Ferenc anyagyül. leik. által, szintén igen szép hallgatóság jelenlétében fölavattatott.

1895. október hó 6-án megalakult a nőegyesület. Céljául a templom és iskola felszerelésének megszerzését és a szegény tanulók segélyezését tűzte ki.

1903. évben ismét a templomot kellett javíttatni, ami 1881 koronába került. A nőegylet az oltárt s orgonát újra festette, ez utóbbit kijavítatta és még új padokat is készíttetett.

1908. évben a gyülekezet 3600 K költséggel szép tanítólakást épített, 2 szobával s egy konyhával, mely építési költség részben kivetett adóból, részben segélyekből fedeztetett.

Ezután reméltük, hogy végre megnyugodhatunk, de számításunkat ismét keresztülhúzta az enyészet, az idő vasfoga. Templomunk fatornyának gerendázata már annyira elkorhadt, hogy a benne való harangoztatás valóban életveszélyessé vált. Gróf Károlyi József orszgy. képviselő jó szivének adott kifejezést azzal a cselekedetével, hogy a gyülekezetnek 820 K értékű tölgyfát adományozott, hogy temploma tornyát újjá építhesse. A hitbuzgóság és áldozatkészség most építteti meg temploma tornyát 1260 koronáért. Ugyanezen alkalommal a gyülekezet nemesszívü adakozói készíttettek Seltenhofer soproni cégnél egy 160 kgrmos uj harangot, a meglévő mellé 680 koronáért. A nőegylet pedig a régi orgonát 137 koronáért alaposan átjavítatta.

Az új torony és új harang felavatását 1913. május hó 12 én, pünkösd második ünnepén fogja teljesíteni Horváth Sándor várpalotai lelkész.

Súlyos mulasztást követnék el, hogyha meg nem említeném, hogy Károlyi gróf a múlt évben a gyülekezeti telek utcai oldalán, mintegy 50 méter hosszúságban drótkerítést huzatott saját költségén s végig beültettette tujabokrokkal, azonkívül a templom előtti kis térséget szintén szép zöld fenyővel diszíttette fel. A jóságos Isten áldja meg nemes szivéért, hogy a gyengékkel, erőtlenekkel jót cselekszik.

Ezekben tártam fel gyülekezetem rövid történetét. S kérem a jó Istenemet, hogy-e leánygyülekezetet, mely a dunántúli ág. hitv. ev. egyházkerületnek a legszegényebb és lélekszámra nézve is legkisebb gyülekezete, áldja meg. segítse meg, hogy e sok megpróbáltatáson átment kis leánygyülekezet nyugodt fejlődésnek és virágzásnak indulhasson.

Özvegy Andor Jánosné, a becsülettudó.

Elbeszélés. Irta: Berecz Gábor.

Szegény, napszámossorsbeli asz- szony volt. Boldogult férje, korán özvegységben hagyta két kis árvájával : Erzsikével és Jóskával. De a földesuraságtól, kinél a még korábban elhalt ipa is, mint aratója, hűségesen munkálkodott, az apa s fiú érdeméért örökös lakást nyert; nemkülönben a házkörüli teendőkhöz, sőt a mezei munkákhoz is, ha napszámos kellett, mindig ő lett elsőben meghíva.

Özvegy Andor Jánosné, csekély keresményéből,' nagyon szerény igényeihez képest, szépen fenntartotta magát és kicsi családját. Korán megtanította gyermekeit Isten igaz ismeretére s az imádkozásra. Este, reggel, étel előtt, étel után, mindig együtt imádkozott velők. Iskolába is beadta őket azonnal, mihelyt a tanköteles kort elérték, s este, kis vacsorájuk elköltése után, leckéik pontos megtanulására, vagy a könyvükből való olvasgatásra szorgalmazta őket. Amellett az emberszeretetről, s kivált kenyéradó urainak a tiszteletben tartásáról s megbecsüléséről is szokott a két árvának oktatásokat adni. Mert úgymond: „aki mást megbecsül, magát becsüli meg“, azután meg írva van a bibliában: „ti szolgák, engedelmesek legyetek a ti uraitoknak s híven sáfárkodjatok az ő javaikba.“

S az árva gyermekek, úgy elhallgatták édesanyjuk szavát, akárcsak a hívek serege a templomban a tisztelendő űré..

Mikor pedig nőttek-nődögéltek, meglátszott rajtok az édesanyai oktatás s iskolázás. Kedvesek lettek Isten s emberek előtt.

Erzsi csakhamar dajka, majd szolgáló lett a faluban s maga tartotta fenn magát. Tavaly ősszel pedig Budapestre került egy jó házhoz szolgálatba, honnét havonként küldi haza özvegy édesanyja kezeibe a pénzt, a mire kell, legyen neki, a feleslegest pedig tegye takarékba, hogy idővel, ha jönnek a leánynézők, kerüljön egyre-másra.

Hát Jóskából mi lett ?

Mesterségre akarta édesanyja adni. De ő úgymond: „csakparaszt marad“. Előbb gulyásképen szolgált egy gazdaháznál, majd egy másiknál már mint szolga. Azonban már gulyás korában, most meg mint szolga, rossz társaságba került, hol bizony a rosz- szat eltanulta, édesanyja s az iskola oktatásait pedig elfeledte. Eltanulta rossz társaitól, hogy némelyek csalárd úton igyekeznek vagyonhoz jutni.

Történt, mikor már legénysorba került, hogy édesanyja kértére, az uraság megfogadta kocsisának. Kijárt neki a negyedévi fizetés gabonában, fában, pénzben, s édesanyjánál főzetett s mosatott magára.

Mint kocsis, ha már lovait megetette-itatta s mindenképen ellátta, fát vágott az uraságnak az udvaron.

Egyszer igen nagy darabhoz nyúlt. Nem birta felemelni. Észreveszi az uraság és segít neki, de segítés közben az uraság szép penicilus kése valamikép kiesik a zsebéből s a fa közé kerül. Keresi a kését az uraság, de nem találja sehol. Oh, a Jóska I az meglelte, de se szó, se beszéd, magánál tartja.

Harmadnap reggelizésnél édesanyja asztalán felejti a kést, édesanyja felveszi és nézi.

Ez- nagyon finom kés, — mondja az asszony magában, de meg mintha hallottam volna is a kastélyban, hogy az uraság kése elveszett. Azé lehet.

A becsülettudó asszony nem volt rest, azonnal bevitte a kést az uraságnak, hogy nem az-e, amit keresett ?

Ez az — mondja az uraság, s egyben kérdi özvegy Ando, nétól, hogy mikép került hozzá?