Harangszó, 1912-1913

1913-03-30 / 21. szám

1913. március 30

HARANGSZÓ.

167.

persze szörnyű bátor ember lévén, maga előtt bocsátotta ki a kapuszin ajtón Kulicsek is Pilacsek zsandár urakat.

— Ezer rebelis ördög 1 — ordított Pirkász úr — megugrott a pogány fajzat! De elő kell keríteni, ha a föld alá bujt is. Urak, csak utána ! Egyikük jobbra, másikuk balra tartson!

i A hosszúlábú zsandár urak erre megiramodtak, elvágtattak a szomszédos utcákba. Pirkász úr hol jobbra, hol balra tekintgetve, várta türelmetlenül, mikor hozza valamelyik zsandár a rebelist.

Gergő a fán ép’ Pirkász úr felett gubbasztva, úgy vélte, hogy hazafiui kötelességének már eleget tett, mehet haza csizmákat pucoválni. Előbb azonban a magával hozott orvosságos üveg tartalmát lecsurgatta a fáról Pirkász úrra.

Tyű, ezer rebelis ördög, ennek az esőnek is most kellett megeredni 1 — dühösködött Pirkász úr s fogta magát, behúzódott a házba, ott várakozott.

Ezt akarta csak Gergő. Leugrott a hársfáról, mint egy macska. Pár perc múlva már otthon ölelgette vigyorogva a csizmákat s csókokat dobált a fölkelő holdra, mint a szegény embereknek ingyen szolgáló közös éj* jeli mécsesére.

Azonközben a zsandár urak kifutották magukat, szörnyen izzadva, még szörnyebben szitkozódva, érkeztek vissza a laktanyába.

— Mondhatom, ügyes emberek maguk! Nem szégyenük magukat, hogy ilyen megrögzött rebelist ugrani engedtek ! — méltatlankodott Pirkász úr s azt is megjegyezte:

— Érdemes volt a semmiért úgy átázniok 1

— Átázni ?! — szólt a rekedt hani gú, hirtelenszőke Kulicsek zsandár

úr. — Arcunk és a bőrünk is egyebütt átázott ugyan az izzadtságtól, de az esőnek híre-nyoma sincs.

| Olyan tiszta az ég, akárcsak a Magicám képe odahaza.

— Ne beszéljen az úr! — táma* dott Pirkász úr Kulicsekre. — Hát bolond vagyok én, vagy mi ? 1 Pár percig voltam csak kint, mégis csupa víz a kalapom és a hálókabátom. Ha most sem hiszi, dörgölje hozzá a hosszú orrát.

j Nem viszket; gondolta Kubicsek Ur> de nem szólt semmit. Inkább mégegyszer kiment az udvarra s feltekintett az égre és megtapintotta a földet. S az eredmény az volt, hogy

J annyira csóválta a fejét, mintha csak

> kiakart volna belőle rázni.

a

Másnap reggel Pirkász úr is hasonlókép ingatta a fejét, sehogysem volt képes felfogni, mitől lett suvik- szos a szürke kalapja és a hálókabátja.

Gergő még egy teljes hétig folytatni tudta hazafiui keservének előbbi megnyilatkozásait. Pirkász úr tehetetlen dühében már-már sárgaságba esett. Végre aztán rajta vesztett a kis rebelis, megcsípték a sobákjai.

Akkor is csak úgy találtak reá, hogy Gergőnek fent a fán ülve, egy falevél megcsiklandozta az orrát s attól hatalmasat tüsszentett.

— Tyű, ezermillió rebelis ördög I Itt a fejünk felett a kutyaházi 1 ... És ezt is nekem kellett megtalálnom. Nem érnek maguk egy törött kalapácsnyelet ! — támadott a zsandár urakra, magának tulajdonítván a nagy fogás dicsőségét, noha amazok sem voltak süketek, ép’ úgy hallották az áruló tüsszentést.

— Le vele 1 kiáltott föl Kulicsek úr a megszeppent Gergőre, nem figyelvén a főnöke dorgatóriumára.

— Le vele azonnal, mert lövetek! — ordított Pirkász úr is, mert a dicsőséget ő senkinek át nem engedi.

Gergő nem lefelé, hanem fölfelé kúszott a fán.

— Kulicsek úr, figyeljen 1 Mire háromig olvasok, ha nem száll le a fáról az a megrögzött rebelis, lőni fog. Nohát, egy ... kettő ... három I

Minthogy Gergőnek erre sem akarózott leszállani, Kulicsek úr puskája eldördült. A golyó Gergő füle mellett fütyült el, az ágak közt, mitől biz’ az üldözött úgy megrémült, hogy lepottyant a fáról. Ép’ Pirkász úr nyaka közé esett s ennek következtében a császári rendnek érdemes őre úgy elvágódott a gyalogjárdán, hogy kificamodott a jobb válla. Félévig feküdte utána az ágyat, végül mégis ferde maradt a válla.

Természetesen Gergő is alaposan megérezte, hogy milyen kemény volt a Pirkász úr csontja és a kavicsos utcajárda ? Ennyit azonban a hazáért elég türhetőnek tartott volna elviselni. Hanem az már mégis sok volt, ahogy Kulicsek és Pilacsek zsandár urak kegyetlenül megbotozták.

Szegény Gergő 1 hogy miként jutott el hazáig, nem tudom. De annyi igaz, hogy a műhely ajtón négykézláb mászott be.

Nyöszörgésére felébredt Palkó Mátyás csizmadialegény is. A szerencsétlen gyermeket úgy tette fel fekhelyére s egész éjjel borogatta vizes

ruhával az ütések helyeit. És virrasztás közben bosszút forralt Kulicsek és Pilacsek zsandár urak ellen.

Másnap reggel már készült is terve végrehajtásához. Elsősorban is megtudta Rézitől, a hadrendőrségi urak öreg szakácsnőjétől, hogy mely községekben tartanak aznap a zsandár urak őrjáratot ? Aztán felöltözött gazdájának egy régi, már a padláson hányódott, foltos ruhájába és a máskor oly pörgére sodorintott bajuszát lefelé konyította. Mikor így útra készült, Gergő is alig ismert rá 1

Délután egy órakor indult el a két zsandár a várossal szomszédos leg- kurucabb Kend faluba. Mátyás is ugyanakkor útnak indult, de nem az országúton, mint amazok, hanem a réteken át s így egy negyed órával megelőzte őket a faluban. •

Egyenest a korcsmába ment, fél itce bort kért s az ablaknál ülve leste, mikor érkeznek oda a zsan- dárok ?

Nem sokáig várattak magukra s azok is a korcsmának tartottak, hogy nem akad e horogra valami rebelis, bús magyar?

Palkó Mátyás gyorsan felhajtotta a maradék borát s úgy botorkált ki a konyhaajtón, mintha teljesen elázott volna az italtól. Elkeseredetten fütyült egy igen ismerős dalt s majd neki botorkált a korcsma udvarán Pilacsek zsandár úrnak.

— Állj! — ordított rá egyszerre mind a két vitéz Holubár utód.

— Állok, no 1 — szólt Mátyás rekedt, borízű hangon s úgy neki dűlt Kulicsek úrnak, hogy majd felborította. S egyre fütyülte a nótáját.

— Micsoda ebfülnek való nótát fütyülsz, te részeg fickó?

Az én legkedvesebb nótámat zen- gedezem, azt hogy: „Kossuth apánk azt izente ..."

— No, majd elvesszük a kedvedet attól a nótától 1 ... Aló, mars ! — indították útnak maguk előtt a gólyalábú zsandárok Palkó Mátyást.

A forró, déli nyári napsugár égetően perzselte őket. Mátyás még mindig botorkálva haladott előre a város felé s a zsandár urak pedig szörnyen izzadva, lomhán követték.

Unaloműzésből-e, avagy hűsítőül, Mátyás legény már másodszor húzott elő belső zsebéből egy jókora üvegkulacsot s szájához illesztette.

— Mi az ? 1 — vette most észre Kulicsek úr Mátyás szomjuságoltási műveletét s elkapta tőle a kulacsot.

— Telhetetlen fickó, nem volt elég, amennyit ittál ? — mondta nagy meg-