Harangszó, 1912-1913
1913-03-02 / 19. szám
1913. március 2. büntetéstől. Lassankint le is szoktak hát róla. így hát teljes siker koronázta Lévai munkáját az iskolában! Persze, a szülőknek ez a különös rendszabály nem volt Ínyükre. Dehát ellene sem tehettek. De meg Lévainak erre is volt gondja. Tudta, hogy első sorban a szülőket kell megnyerni a terv sikeres keresztülvitelére. Ahol csak tehette, felkereste őket, beszélt nekik erről is, arról is s a végén bizony nem egy apa mondta a feleségének: — Mégis csak okos ember ez a mi levitánk! De tud is ám beszélni, hogy még a pap sem különben ! És ott volt a jó, a hű feleség! Az meg az asszonyokkal értette meg magát. Felkereste őket a házukban, ellátta jó tanáccsal a bajukban, vigasztalta a szomorúságukban. Azután megalakította az egyházi noegyletet. Ott fejtett csak ki igazán áldásos működést! Ott nyerte meg igazán a szivüket, a szeretetüket! E az egyház ügyeivel mitsem törődő asszonyok szinte vetélkedtek abban, hogy valami jót, hasznosat alkossanak. Most egy oltárterítő, aztán egy Krisztuskereszt, majd meg díszes ezüst gyertyatartók kerültek az Ur oltárára. Majd meg szelíd szóval keresték fel a szomorkodókat, enyhítették a szenvedéseket, türelemre, kitartásra buzdították a békétlenkedőket, a zúgoló- dókat. Osztoztak egymás bajában, í észtvettek egymás örömében s közös akarattal, szent lelkesedéssel hintették el egymás között a krisztusi magot, a szeretetet, a békét, az egyetértést. Ez az egyetértés, ez a krisztusi szeretet volt az, ami csodákat tett körükben, egyházukban, családjukban. Ez a szeretet varázsolta át az eddigi érzéketlen sziveket érző, minden más baja iránt fogékony, résztvevő szívekké. Ennek a hatalmánál fogva keresték fel a szenvedőt, hogy vigaszt, balzsamot nyújtsanak neki. Ez késztette őket arra, hogy a nyomorgók, az éhezők könnyeit az alamizsna, a jóltevés adományával töröljék le. S betetőzték áldásos tevékenységüket egy jókora alapítvánnyal, amit közös akarattal, maguk adtak és g>űjtöttek össze az egyház javára. Isten dicsőségére. Ly szent, eredményes munkát végzett a nőegylet a maga körében. De ennek áldásos hatása meglátszott már magában az egyházban is. A templom már nem volt oly üres, roint kezdetben. Ámbár a férfiak még mindig gyéren gyülekeztek, de az asszonyok, lányok s gyermekek már seregestől tódultak ünnepenként az Isten házába. S az ott hallottak csak erősítették hitükben, meggyőződésükben, elhatározásukban. Lévai oly szépen, oly meggyőzően tudta azokat az örökszép bibliai igazságokat onnan a szószékről hirdetni, hogy bizony mindegyik megtalálta a magára illő példát. Fájt nekik az igazság magasztos hirdetése, mert érezték bűnös voltukat. Alázattal hajtották le fejüket. Keservesen bánni kezdték az elvesztett időt! És szívük a bánat tüzében megtisztult. Kinyílt az Isteni ige befogadására! S aztán már felemelték a fejüket. A megbánás könnye csillogott a szemekben. S ennek köd- fátyolán már bátran néztek tel arra, aki őket visszarántotta a mélység széléről s visszavezette az egyenes útra. A hála szavát rebegte ajkuk azon férfi iránt, aki most is feddi, dorgálja őket, de egyben rámutat a helyes útra, amely az Istenhez vezet! S aztán forró imát remeg ajkuk ahoz a mennyei Atyához, akinek kegyelme végeden, szeretete örök! Aki őket is, megtérő bűnösöket, szeretettel öleli a keblére s megbocsátja azt a sok bűnt, amit pedig oly könnyelműen elkövettek ellene. így munkálkodott az egyház a hívők lelki épülésére, igy munkálkodtak a hívők az egyház megerősítésére s ezzel együtt Isten dicsőségére! De hátra voltak még a férfiak! Azoknak sem a mindnyája már! Mert az asszonyok sokat, igen sokat elvégeztek a maguk körében odahaza. Meghonosították az otthoni istenitiszteletet. Esténként elővették az énekeskönyvet. Aztán imádkoztak s úgy tértek nyugalomra. Ünnep vagy vasárnap a bibliára is rákerült a sor. Sok férfi, sok apa elefhte szabódon az ilyentől. De aztán már részt vett benne, noha némi álszégyennel. Restelte, hogy a felesége, a gyermekei együtt zengnek dicséretet, adnak hálát az Istennek, míg ő némán, egyedül hallgatja. Hát inkább ő is a kezébe vette a könyvet. Aztán meg már megszokta. Utóbb meg is szerette. S a végén már ő volt első a buzgó- ságban, első a példaadásban, mint a hogy illik is egy jó keresztyén apához. így nyertek csatát odahaza a lelkes asszonyok! De még mindig akadtak a régiekből! Ezek megnyerésére, meg a már meglevőknek a megtartására megalakította Lévai néhány lelkes hívével a gazdakört, kapcsolatban az olvasókörrel. A gazdakör működése kiterjedt a HARANGSZŐ 149. gazdálkodás minden ágára, az olvasókör meg a tudás bővítését, hasznos ismeretek szerzését szolgálta. Mindnyájan örökké tanulunk, ha még oly sokat tudunk is! Lévai e nemes munkásságának jó voltát csakhamar belátták az emberek. Látták, hogy ezzel csak a maguk jó voítát gyarapíthatják, azért csapatostul iratkoztak be a körbe s szorgalmasan eljárogattak oda. Bizony, Áron szomorú szívvel látta, hogy az ivója estéről-estére üresebb lesz. Az emberek már nem hozzá, hanem a körbe sereglettek, ahol Lévai sokszor felolvasott nekik egy-egy érdekes dolgot. Azt azután jól meghányták vetették s a leszűrt igazságot átvitték a gyakorlati életbe is. És bizony mindjárt az első év is megmutatta, hogy szorgalommal, tudással, józan gondolkodással mennyivel többre viheti az ember a maga boldogulását! Volt egy helyük, ahol összejöhettek. Ott aztán szőnyegre került ez is, az is, a község dolga is, az egyház ügye is. S bizony hasznosnak, üdvösnek bizonyult ez az egyetértő munkálkodás. A községben egyre- másra javultak az állapotok. A duhajkodás, a dorbézolás kiveszett, mintha csak tőből vágták volna ki! A nép jóllétben gyarapodott, erkölcsileg nemesedett. Az elvetett_ mag nemes gyümölcsöt termett! Új iskola emelkedett a régi rozoga helyén. A levita lakása s a templom renováltatok. Majd gabonaraktár is épült. A falu már nem volt a korcsmáros zsebében! Minden építkezésre a saját erejéből állított elő! Az adósságból lassankint mindenki tisztázta magát. S míg ezelőtt ritka hónap volt, hogy a dob meg ne perdült volna itt-ott, most már évszámra sem hallatszott gyászos hangja! A házak tájéka rendben volt, a lakások tiszták, fehérek. Az egész falu képéről leolvasható a józan gondolkodás, a szorgalmas munkálkodás, a boldogság, az öröm, a jólét. S mindezt egy ember fáradhatatlan munkája hozta létre! S ez ember a levita volt! Adjon az Isten egyházunknak, hazánknak sok-sok ilyen hitbuzgó embert ! A háború fegyverei. I. A szárazföld halálpóstái. Az a haladás, mely minden téren megnyilatkozik, nem hagyta érintetlenül a hadviselést sem. A régi világban egyszerűbbek voltak a fegyverek,
