Harangszó, 1912-1913

1913-03-02 / 19. szám

Hl. évfolyam

1913 március 2

19-ik szám

VALLÁSOS NÉPLAP.

Meojeleník novsraberlöl febraário minden vasárnap, márcinstól oKtóberio minden második vasárnap.

Kiadja a dunántúli egyházkerületi evangéllomi egyesület. Szerkeszti It >Y 1’ I BÉLA ev. lelkész.

Előfizetési ára egész évre közvetlen küldéssel 2 korona 60 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési dijak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkosztőség elmére Körmendre (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító is.

TARTALOM: Sdntha Károly: Édes anyám (vers) — Az anyai csók. — Szombath Ernő: A levita. (Elbeszélés.) — A háború fegyverei. — Kiss Béla: Apró prédikációk. — P—cs S—a: A látható Isten (vers). — Dr. Kovácsics Sándor: A szeszes italokról. —

Persely. — Ország Világ.

Édes anyám.

— Fölszentelésemkor 1866. szept. 13. —

Boldog napokat kívánsz leveledben, Drága, szeretett édes jó anyám!

Oh én ez egy napért mind elfeledtem, Ha lett volna is rossz napom talán.

Ez egy napért egész jövőm kinyitva,

S oly ragyogón lebben föl égi titka.

S ha volna is árny nagy fénye mellett, Bearanyozza azt, anyám, szerelmed.

Áldást szívedből kérsz az Úrtól arra,

Ki ma az Úrnak szentelő magát,

S mert ezt te kérted, hidd, az ég megadja, Az Isten érted engem is megáld.

Oh csodatévő, jó anyák, imátok, Gyermeketekre áldást ha kívántok,

Szent szeretet röpíti azt az égnek,

S még föl sem ért, százannyi jóval tér meg.

immár megtért: megadta Isten érnem E szép napot. ím, térdre roskadok,

Az Úrnak lelke van rajtam s tüzében Megszentelődve, az övé vagyok, sak az Övé s a Krisztusé örökre,

Pét tanítva, népért könyörögve,

°gy legyen boldog földön és a mennyben — rted, anyám, megáld az Isten engem 1

Sántlia Károly.

Az anyai csók.

Rettenetes eset történt a múlt héten Budapesten. Egy árusítónő a reggeli órákban elment mindennapi foglalkozására, kis leánya pedig, ki egyedül maradt otthon. — el kezdett öltözködni. Egyszerre csak egy idegen lépett a szobába, megragadta a kis leányt, nyitott kést vett elő a zsebéből. lefogta a szegény gyermeket s elvágta a nyakát. Azután összecsomagolt minden elvihetőt és megszökött. A gyilkost hamarosan el is fogták, a kis leányt meg eltemették, úgyhogy ezzel tulajdonképpen vége is volna a történetnek.

Az emberek ily esetben rendesen a hátborzongató eseményeket keresik, sopánkodnak a gyilkos gonoszságán, sajnálkoznak a szegény áldozaton s azzal végeztek. Pedig nem így kell tennünk ! Az élet rettenetes csapásaiból, még az emberek gonoszságából is tanulnunk kell.

Nekünk is vannak gyermekeink. Talán van kis fiunk, mint amilyen az a gyilkos volt valamikor. Talán kis leányunk, mint a milyen az az ártatlan kis leány volt egykoron. Vannak szülői kötelességeink, anyai, apai hivatásunk, melyet be kell töltenünk?

Mikor a budapesti gyilkost elfogták, egy újságírónak elmondta, hogy tulajdonkeppen sohase volt otthona. Csavargó természetű gyerek volt, ki az utcán kószált, kerülte az iskolát, évszámra nem látta szüleit és nem érezte az édes anyja csókját. Hiányzott a vallásos nevelés. Nem volt mellette az az erős kéz, mely megfogja és a templomba vezesse. Néni szólt hozzá a szülők szava istenfélelemről. Vagy lehet, hogy a szülők eleget fáradoztak, igyekeztek, de nem voltak elég erősek és kitartók. Bizonyos az, hogy a fiú nem tanult meg dolgozni. Csatangolt, utcasarkon álldogált, éhezett, lopott, ez volt az élete. Most azután gyilkolt, ez volt életének a vége.

Az egész eseményből úgy látom, hogy hiányzott a gyilkos életéből a vallásos nevelés, az állandó szülői fegyelmezés, mit legszebben az anyai csók juttat kifejezésre. És hiányzott a munkára nevelés, az a nevelés, mely belevési már a gyermek leikébe azt a meggyőződést, hogy csak becsületes munkával lehet az életben előrejutni és boldogulni.