Harangszó, 1912-1913
1912-11-03 / 2. szám
10. HARANGSZŐ. 1912. november 3 véreink lába alól. Míg a kormány az ellenzéket, az ellenzék a kormányt szidja, addig pusztul a magyar legszebb kincse: az ősök vérével szerzett haza földje!... Mondok néhány adatot is. Az utolsó öt évben Szilágymegyében 8813 kát. hold ment át oláh kézre. Szolnok- Dobokában 12549, Kolozsvármegyé- ben 15000, Tordaaranyosban 6199, Kisküküllővármegyében 5456, Alsófehérmegyében 3774, Hunyadmegyé- ben 2434, Nagyküküllőben 3561, Maros:Tordában 3650 kát. hold magyar földet vásároltak meg az oláhok. Es ez csak az utolsó 5 év adata. Oly nagy számok ezek, hogy nem is merjük összeadni. Szolnok-Doboka megye jajkiáltása odakerül minden vármegye asztalára. Akiknek van szavuk a vármegyeházakban, erősítsék a maguk szavával ezt a jajkiáltást, hogy még messzebb hangozzék. Azután politizáló olvasóink, kormánypártiak és ellenzékiek, mind-mind, akik magyarok vagytok, mondjátok meg annak a képviselőnek, ki a ti lelketek meggyőződését képviseli az országházban, hogy nyújtsanak egymásnak békejobbot s hozzanak olyan törvényt, mely erősíti, megtartja és magyarságában megvédi a magyar földet! Luther utolsó órái. — Képpel. A kép, mely előttünk fekszik, megható és mégis felemelő, erőtadó történelmi pillanatot örökít meg. A nagy reformátor, Luther Márton ott fekszik a halálos ágyon. Életereje utolsó harcát küzdi a halállal. Vonásain mennyei nyugalom ömlik el. A halál- félelmet letörölte arcáról az imádság, mit előbb sóhajtott el: „Atyám, a te kezeidbe ajánlom lelkemet, te váltottál meg, drága Istenem!“ Hozzátar- j tozói, jóbarátai és tisztelői veszik körül. Ágyánál térdelve zokognak fiai: Márton és Pál. Tanítójuk, a jó Rutfeld Ambrosius megindultan hajol föléjök. Ott van meghitt barátja, Jonas Jusz- tus és a mansfeldi udvari prédikátor. Coelius Mihály magiszter. Két főur és feleségük áll a halálos ágynál: Albrecht gróf és Schwarzburg gróf nejével. Mély megindultság tükröződik arcukon. Ott J van Albrecht városi írnok és a felesége, az odahívott két orvos is ott van az ágy fejénél, de arcukról le lehet olvasni, hogy nincsen már segítség. A kimagasló történelmi pillanat is elmúlt már. Jónás Jusztus és Coelius hangos szóval megkérdezték Luthert: „Tisztelendő Atyánk, megmarad-e Krisztus mellett és azon tan mellett, amit hirdetett ?“ Luther érthető szóval felelt: „igen.“ Többet nem szólt. Csönd feküdt a szobára. Csak a nagy haldokló zihálása, egy-egy elfojtott zokogás hallatszik. Egyszerre csak a zihálás is elcsöndesedik s Luther nagy lelke visszatért alkotójához. Mélyen megragadó erővel állítja mindezt elénk Papé angol művész képe, melynek kicsinyített alakját bemutatjuk olvasóinknak. A gyönyörű képet Könyves Kálmán műintézete hozta forgalomba. Meleg vallásos érzés lengi át az egész képet. A haláltusa látása nem veri le lelkünket, hanem inkább felemeli. Érezzük, hogy a történelem kimagasló nagy alakja utolsó leheletével is bizonyságot tesz egész élete tanulságáról, a reformáció igazságáról. Hithűséget, egyházszeretetet merít belőle a szemlélő. A szép kép igazi dísze minden protestáns családnak. Szomorú napok. Elbeszélés a valdens üldöztetés idejéből. Franciából szabadon átdolgozta: Pulay Vilma. I. Az 1655. év tavaszán Károly Emá- nuel, savoyai herceg szigorú rendeletet adott ki a piemonti völgyekben élő valdensek ellen, melyben megparancsolta nekik, hogy legkevesebb 24 óra alatt hagyják el hitüket és ha nem : akkor menjenek száműzetésbe. A valdensek ez utóbbit választották, úgy gondolkodván, hogy jobb inkább e földön méltatlanul szenvedni — ami úgyis csak ideig óráig tart — mint lelkűkben kárt vallani és égni az örök kárhozat tűzében. összeszedték s kocsira rakták tehát csekély vagyonukat, ingóságaikat, majd pedig felültették gyermekeiket, feleségeiket is és kézhez vevén legdrágább kincsüket, a Bibliát, bár szomorú szívvel, de rendíthetetlen hittel a mennyei Atya gondviselésében, búcsút vettek szülőföldjüktől. A kis csapat az Alpesek magasabb lejtőin fekvő helységek felé tartott, remélve, hogy ott lakó hitsorsosaik szívesen fogadják őket. S nem is csalódtak várakozásukban, mert testvéreik tárt karokkal üdvözölték őket s megnyitották házaikat a szerencsétlenek előtt. De talán seholsem fogadták őket oly szívesen, mint a Baudénei majorban, mely a Prinz testvérek birtokaihoz tartozott. A testvérek egy nagy kiterjedésű uradalmat bírtak közösen s egymással békességben, egyetértésben éltek. A vallásos hajdankor egy említésre méltó szép szokása: a házi áhítatosság gyakorlása napirenden volt e (A Könyves Kálmán cég jogosításával.)
