Harangszó, 1911-1912

1911-10-29 / 1. szám

1911. október 29.

HARANGSZÓ.

3. oldal.

örökké. Ámen“, akkor berohant az édes anyja, s kikapta öléből.

— Hohó, apja: az én gyermekemet nem tanítod a te imádságod szerint... Ehhez semmi köze kendnek ... Majd csak én tanítom meg gyermekemet imádkozni.

— Hát nekem nem gyermekem?!

— kiáltá mély keserűséggel Mihály.

— Igen, gyermeke, de azt feledni akarja, hogy Írás lett kiállítva a járásbíróságnál, hogy minden gyermekünket a katholikus vallásban neveljük 1...

— Igaz, te vettél rá erre is, mé- zes-mázos beszéddel te beszéltél rá, hogy tagadjam meg a hitemet 1 . . . De ha tudtam volna, hogy mit teszek!.. Könybe fulladt a beszéde, kiment a szobából. Az asszony rnég akkor is utána kiáltott:

— Mit ? Talán bizony meg is bánta ? Etnye, inkább köszönné meg, hogy legalább a gyerekünket kiszabadítottam az eretnekség kárhozatos bűnéből!.. .

Tóth Mihállyal forgott a világ. Úgy botorkált el a félszerig. A lóherével rakott szekérre borult gyötrődő szívvel bűnbánó könnyet hullatott. Régi boldogságát siratta. Mikor még mindenkinek szemébe mert nézni. Mikor nem kerülte el a papot az utca végén. Mikor még belecsendült az ő hangja- is a templomi énekbe. Keservesen sirt. Mindennek vége van.

— Hirtelen arra gondolt, hogy elmenekül fiával messze, idegen vidékre. Elmegy, ahol az övé lesz a fia, egészen az övé, a lelke is az övé. Valaki megfogta a ruháját.

— No, ki az ?

— Én vagyok, édesapám, — szólt siró hangon a kis fia, — vegyen föl.

— Hát mit akarsz? . . .

— Kijöttem, hogy ha ott benn nem lehet, — hát imádkozzunk ide künn.

Fölkapta a fiát Tóth Mihály s össze-vi'sza csókolta:

— Édes egyetlen fiam, te ! . . .

Két kis kéz két naggyal imádságra

kulcsolódott. Az az erős ember odahajolt a fia fejére, nem is mondta, csak úgy sírta a könyörgését: Istenem, Istenem, amit vétkeztem, bocsásd meg. amit rosszul tettem, igazítsd azt jóra!... A kis fiú bele simult az ölelő karokba, azután megsimogatta apja könnyes arcát.

Kendi Karoly

Luther Márton és a magyarok.

Luther jobb kezének, Melanchthon- nak magyarországi barátairól már egy

r. katholikus püspök is sok érdekes dolgot irt, de kevesebbet tud a nagy közönség magának Luthernek hozzánk való viszonyáról.

Pedig ő világra szóló nagy munkájában és országos nagy gondjai között rólunk magyarokról sem feledkezett meg, sőt szeretett bennünket. Nem úgy tett, mint a pápa, aki éppen a magyar nemzeti párt fejét, János királyt kiátkozta.

Ismerte Luther hazánknak történetét, különösen pedig hírneves Mátyás királyunknak nagy dolgait. Róla többször emlékezik zsoltármagyarázataiban és zsoltár beszélgetéseiben és pedig magyarosan Mátyásnak Írja a nevét, a mint a magyar tanítványaitól hallotta. Úgy tünteti föl őt mindig, mint a nagy hősnek, a jó és bölcs fejedelemnek mintaképét. III. Frigyes császárral összemérvén, azt mondja erről, hogy nem volt híjával az észnek és bölcseségnek, de olyan bátorságot és olyan nagy gondolatokat mégsem adott neki Isten, mint Mátyás Királynak.

Ismeretes azután Luthernek a mi Verböczy Istvánunkkal való találkozása Wormsban. A nemzeti pártnak ez a buzgó vezére nem tudta felismerni, hogy a nemzetek szabadságának milyen nagy szószólója támadt épf>en Lutherben. Ő azért üldözte, sőt égettette is birtokain a lutheránusokat és könyvet is adott ki Luther ellen. Wormsban azonban szem- től-szembe lévén a nagy emberrel, meghívta őt asztalához ebédre. Talán a tüzes magyar borokban is bízott Verbőczy, hogy le tudja venni lábáról a német barátot. Ebben azon bán nagyon csalódott. A hit dolgáról vitatkoztak asztal felett, de sem Verbőczy, sem követtársa Balbi Jeromos nem tudta Luthert megingatni.

II. Lajos királyunk hitvese, Mária felvilágosult, bátor lelkű asszony volt, a ki kigúnyolta az akkori álszenteskedést és melegen érdeklődött Lut her tanai iránt. A reformátor erről értesülvén, II. Lajosnak Mohácsnál történt eleste után az özvegy magyar királynéhoz négy zsoltármagya- razatot küldött külön vigasztaló levél kíséretében. E miatt a bátyja, Fer- dinánd király, meg is haragudott Máriára.

Luthernek is, mint Melanchthon- nak, nagy számmal voltak magyar tanítványai Wittenberghen. Ezek közül Dévai Bíró Mátyásnak, — egyik életirója szerint, — szabad asztala és lakása is volt Luther házában. Annyi bizonyos, hogy Luther szivén viselte

*

Dévai sorsát, mert mikor az eperjesiek bevádolták, Luther igen csu- dálkozott ezen s azt irta, hogy Dévai náluk a legjobb hírben állott. Dévait magyar Luthernek is nevezik- egyházunk történetében. Szeretett, kiváló tanítványa volt Luthernek Stöckel Lénárd is, a jeles iskolai igazgató Bártfán.

A reformátornak egyik magyar tanítványa valami növénymagot vitt hazánkból. Luther ezt a házi kertjében ültette el s mandragorának tartotta, a milyennek bogyójából adott Rákhel Leának (I. Móz. 30. 14.) Más tanulók meg híreket, anekdotákat hoztak neki Magyarországból.

Tőlük hallhatta Luther azt a tréfás történetkét is, a mit egyszer asztal felett mondott el. Egy magvar püspök, úgymond, azzal buzdította katonáit a török ellen való háborúra, hogy menjenek csak bátran, mert ha elesnek is, még azon a napon a mennyben fognak vacsorálni. A püspök maga azonban elfutott a török elől. S midőn katonai előbb mondott szavaira emlékeztették, azt felelte: én ma böjtölni akarok, nem vacsoráink.

Tudjuk azt is, hogy Luther több magyarországi várossal és tekintélyes férfiakkal levelezett. Igv irt 1593-ban Béray Ferenc nádori helytartónak, a kit Zwingli urvacsorai tanának helytelenségéről igyekezett meggyőzni. 1543-ben Barnasi Mátyás szebeni lelkésznek irt, 1544-ben pedig Hon- tér János brassói reformátornak válaszolt s örömét fejezte ki az evan- geliom ügyének Magyarországban való terjedése felett. Külön levelet irt a bárt faiaknak és eperjesieknek is.

Van Luthernek egy eredeti levele a nemzeti múzeumban Budapesten és egy másik Sopron város levéltárában is, de ezek nem magyar ügyekre vonatkoznak.

Luthernek ilyen eredeti kéziratai ma egész vagyont érnek. Nem regiben egy amerikai milliomos 120,000 koronát adott Luthernek egy leveléért. Mit érhetnek akkor azok az igazán nagy kincsek, a miket egyetemes egyházunk levéltára rejteget Budapesten. Ott őrzik ugyanis Luthernek sajátkezüleg irt eredeti végrendeletét, valamint a 109. zsoltár magyarázatát és „A keresztyén ember szabadságáról“ cimü művét is szintén a reformátor saját kezével Írva.

Van azután egy értékes ereklye is ugyanott, a Luther-pohár. Ezzel kapcsolatban megemlítem, hogy Zichy Mihály, az orosz cár volt udvari fes-