Harangszó, 1911-1912
1911-11-03 / 6. szám
HARANGSZÓ 47. 19 í 1 december 3. tassa és Sanssouci kertjét ezen zavaró melléklettől megszabadítsa, hanem hogy minden idők számára megőrizze, mint a királyi igazságszeretet tiszteletet keltő emlékjelét. A királyi kertek már régóta egészen körülfogják, de már nem zakatol. Németből. Jakab Iván, evang. lelkész. Enyém — tied, (Egy rövid, igaz és tanúságos történet.) Az „enyém-tied“ kérdésben igen sokszor és sok baj van az emberek között. Azért jó és okos szülők, kik gyermekeiket jó úton igyekeznek vezetni, jó embereknek, jó keresztyéneknek akarják nevelni, már korán megtanítják őket nemcsak arra, hogy különbséget tegyenek az enyém és tied között, vagyis arra, hogy a máséhoz ne nyúljanak, hanem arra is, hogy ne tegyenek mindig ilyen különbséget, vagyis, hogy a magukéból szívesen adjanak másnak is. Hány olyan kedves kis gyermeket láttunk már, aki az apró kacsójában szorongatott kenyeret, vagy akár jó kalácsot is majszolva, szívesen, örömmel kinálgatja belőle a körülállókat, szülőket, testvéreket, bácsit, nénit és a kezecskéjével letört morzsát mindenáron a szájukba akarja erőszakolni. A gyermekek legtöbbnyire még nem olyan önzők, mint a nagyok, vagy a milyenek később sokszor ők maguk is lesznek. „Ilyen „jószivű és adakozó“ az én kis Ilonkám is“ — szólt boldogan, ragyogó arccal abban a társaságban, ahol erről szó volt, egy fiatal anya; persze — és ezt bölcsen cselekedte. — nem amikor gyermeke is meghallotta, hanem amikor ez a szomszéd szoba puha párnái között édesen „aludta az igazak álmát.“ „Ilyen az én kis Ilonkám is“ — szólt — „ő mindig kész mindenből, amije van, bárkinek adni, kérés és fölszólitás nélkül is. Még amikor esA faültetvények gondozása. Amint hogy az embernek is egész életében óvakodni kell minden rendellenes dologtól, betegségben pedig iparkodni az elvesztett egészségét tőnként együtt imádkozom vele a „Miatyánk“-ot, akkor is, ha arra kerül a sor: „Tied az ország“, rendesen közbe szokott vágni és azt kérdezi: „Anyikám, az enyém?“ és ha én erre azt felelem: „Igen, a tied édes kis lányom,“ megnyugodva és örömmel azt mondja: „Akkor néked is adok belőle anyikám! “ A jelenlevők jóízűt nevettek a kedves kis gyermek jószívűségén és bőkezűségén, amelylyel még olyanból is kész adni másoknak, ami nem is az övé, mert hiszen a Miatyánkban azt mondjuk: „Tied (tehát Istené) az ország!“ S eddig mégis milyen igaza volt annak a kis gyermeknek 1 Milyen nagy, komoly, evangéliomi igazságot fejezett ki öntudatlanúl, gyermeki ártatlanságában. Hiszen maga üdvözítő Jézusunk azt mondja I „Engedjétek, hogy jöjjenek én hozzám a kis gyermekek és meg ne tiltsátok őket, mert ilyeneké az Istennek országa.“ (Márk 10., 14.) Oh, hogy erről gyermekeik földi és örök sorsat szivükön hordozó keresztyén szülők soha meg ne feledkeznének és gyermekeiket — minél korábban, annál jobb — Isten országának polgáraivá igyekeznének nevelni, akik tudatában vannak örök, mennyei hivatásuknak. Annak a mérhetetlen áldásnak nagy része, amely ezáltal a gyermekekre árad, vissza- háramlik — anélkül, hogy amazok rövidséget szenvednének — magukra a szülőkre, úgy hogy tehát valójában a szülők gyermekeiktől is kapják, veszik azt, amit Isten nékik ígért és adott és amit ők (a szülők) gyermekeik szivében ápolni és megerősíteni hivatva vannak. Igaz tehát erészben is az, hogy minél inkább igyekeznek komoly keresztyén szülők gyermekeiket jól és helyesen nevelni, annál inkább nevelik viszont a gyermekek szülőiket is, Isten országának polgáraivá. visszaszerezni, épen így vagyunk a beállított gyümölcsössel is. Folytonosan ápolni, gondozni kell fáinkat és ha valami bajuk lenne, idejekorán gyógyítsuk mert ellenkező esetben gyümölcsfáink kipusztulnak, Mint ilyenek azután boldogító közösségben élünk és állunk, nagyok és kicsinyek, azzal a mérhetetlenül bőkezű, jóságos Istennel, aki azt, ami az övé — az ő országát — gyermekeinknek ígérte, hogy mi abban és arra neveljük őket és ők viszont, azzal a kedves kis leánynyal nékünk is „adjanak belőle.“ Stráner Vilmos. Kórházban. Kemény kórágyamon izzadnak a párnák, Minthogyha csak épen halálomat várnák, Hogy betakarhassák azt a hideg testet, Mely már nemsokára fagyos sírba eshet. Gyászos szomorúság sötét köde terjed, Iszonyú fájdalmak áldozata ernyed, Csupán a lélek az, melynek fénysugára Be-bevilágít még földi sátorába. S mint pislogó mécsnek halovány világa, Ha be van állítva egy sötét szobába, Felfedi lassacskán a homályos leplet, Mely lenyomva tartja az élet-ereket. S a jótékony álom fátyolt von szememre, S fönt vagyok már, hol a csillagok serege; Isten trónja előtt magamat meghajtva, Könyörgve kérem Őt, esdö, bús szavakba’. „Fiam, szenvedésed nagy, a próba nehéz, De mely küldte, csak áld vele az égi kéz!“... E szavakra legott szétfoszlik az álom — És én felgyógyultan Istenemet áldom! Imrék Sámuel. Olvassátok a bibliát! Zsolt. 119., 105. Hol biblia a házban nincs, Tanyát a sátán ütött ott, Hiányzik ott a legtöbb kincs, De Isten nem lel bajlákol. December 3. vasárnap Math. 21, 9. „ 4. hétfő Jeremias 31, 31. „ 5. kedd Példabeszédek K. 10 28. „ 6. szerda Zacharias 9, 9 „ 7. csütörtök Ezsajás 64, 1. 0* 8. péntek Mennyei jel. 1, 4. „ 9. szombat Mennyei jel. 3, 20. Munkánkban^ [következő, szempontot nézzük: a) helyes bánásmód- által megelőzni a bajt; b) ha már a bajt észleljük, iparkodjunk azt minélelőbb orvosolni.
