Harangszó, 1911-1912
1912-09-01 / 32. szám
1912. szeptember 1. esténkint nem mer a sötét szobában maradni; éjjel nem mer egyedül aludni s ha el is alszik, időnkint felriad. Ennek a nyoma még felnőtt korban is meglátszik a babonaságban. Megemlítem még, hogy nemcsak hogy a gyermeknek nem szabad ilyen meséket mondani, hanem általában nem szabad sehol ilyenekről beszélni, hol a gyermek meghallja. Tovább menve egy lépéssel, a szellemi képzésben, több családnál látjuk, hogy a gyermeket idő előtt tanítják írni, olvasni stb. Ezzel azt érik el, hogy mire a gyermek iskolába lép, már — mondhatni — mindent tud, s így a tanító tanítása nem érdekli. Ha pedig a gyermek valami iránt nem érdeklődik, következőleg nem is figyel. Ez a figyelmetlenség állandó tulajdonságává vájva, a későbbi korban is jellemzővé teszi. A gyermeket idő előtt tanítani tehát helytelen s ha mégis megteszik, szellemi tehetségének rovására lesz. A nevelésben az elmondottakon kívül nagy szerepet játszik a szülők általános viselkedése. Például az engedékenység, a túlszigorúság, a felületesség stb. Egy pár szóval kiterjeszkedem ezekre is. Az engedékenység nevelési szempontból nem helyes eljárás. Ismerek szülőket, kik gyermeküket tejben-vaj- ban fürösztötték, ellenére soha semmit, kedvére mindent megtettek. És lám keserű panaszkönnyeket hullatnak jelenleg felnőtt, de elzüllött gyermekük felett. Ezt kikerülendő — ismét Rousseaura hivatkozom — a szülők úgy viselkedjenek, hogy ők legyenek a hatalom, a gyermek az alattvaló; mert ha megfordítva van az eset, a gyermek zsarnokká válik, amit a szülők később igen megéreznek. A végeredmény pedig az elzüllés. Továbbá tartsák szem előtt a szülők, hogy a túlszigorúság és a felületesség a hazugság ördögét ébresztik a gyermekben, mely az erkölcsi jellemnek legnagyobb ellensége. A gyermek ugyanis vagy azért hazudik, mert a szigorúságtól fél s igyekszik magát mindenáron kimenteni, vagy pedig azért, mert tudja, hogy a szülő úgy sem néz utána annak, amit mondott. A szülők viselkedéséhez tartozzanak még a következők: Az anya sohase álljon gyermeke pártjára, midőn az apa fényit, esetleg dorgál. Mert ha — mondjuk másnap megtörténik, hogy az anya dorgál, a ! gyermek csúfolódni fog — természe- I HARANGSZÓ. tesen akkor, mikor nem látja. Ezt tapasztalatból mondhatom. Amit ma meg nem engednek a gyermeknek, azt holnap se engedjék meg. Ha a mama azt mondja: fiam ehhez a lekvárhoz nyúlnod nem szabad — úgy se ma, se holnap, se azután ne legyen szabad. Ha a gyermek valami csínyt követett el, a szülő sohase kényszerítse bocsánatkérésre, mert ez sérti az önérzetét és egyúttal meggyalázó is rá nézve. Ilyenképen elfojtják benne a későbbi embert, aki mindenképen rendelkezik szabad akaratával s ha rosszat követ el, bűnhődik, de bocsánatot nem kér. A gyermek úgy legyen nevelve, hogy ő maga, minden kényszer nélkül menjen bocsánatot kérni. Munkám legvégén pedig a leghatalmasabb törvényt állítom fel: a nevelés legyen vallásos. E nélkül célunkat: az erkölcsi jellemet nem hogy elérni nem fogjuk, hanem még meg sem közelítjük. Ezek azon általános szempontok, melyeknek pontos betartása a gyermekre nézve úgy testi, mint szellemi tekintetben emelőleg hat. Ha a szülők ilyen értelemben fognak nevelni, akkor a nemzedékek testileg erősek, szellemileg emelkedettek, cselekedetekben erkölcsösek lesznek. Világosítsuk fel a népet 1 A nép kövesse a felvilágosítók tanácsait, úgy lassan-lassan talán oda fog fejlődni a nevelésünk, hogy elmondhatjuk ? létünk alapja a tiszta erkölcs. Óh irgalmas Jézus! Asztagokba rakták a sok kévés gabnát, A munkásnép kérdi a jó öreg gazdát, — Hogy a csépelésnek mikor lesz kezdete ? Mire a jó öreg nyájasan felele: „Az aratást kezdtük Jézus szent nevével, Velünk is volt végig áldó kegyelmével; Azért hát mindnyájan most is csak őt kérjük, Hogy a csürberakást mielőbb megérjük, S ha az idő kedvez, holnap fel munkára!“ Nem is vette észre, hogy minden szavára, Legidősebb fia gúnyosan mosolygott, S alig hogy az öreg tőlük eltávozott, Nevetve jegyzi meg „Persze, hogy velünk volt! Tudtán kívül hordtam pincénkből a jó bort, Ennek az ereje a legjobb szentlélek, Erős vagyok tőle, semmitől sem félek.“ Amint bevégezte e botor beszédet, Villámlott, majd dördült: egy kepe már égett. Mindenki megrémült s a nagy zür-zavarba’, A bátor — hős legény folyton kiáltozza : „Mindjárt átcsap a láng szérőskertjeinkre Oh irgalmas Jézus, légy segítségünkre.“ László István. 259. Felicitász és hét fia. Felicitász Rómában élt Antóniusz Piusz császár uralkodása alatt Krisztus születése utáni II. évszázadban, 150 körül. Ura meghalt s azóta özvegyen élt; éjjel s nappal az Istent szolgálta, szent életével sokaknak segített elnyerni lelkűk üdvösségét. Elég ok volt ez a pogány papoknak, hogy bepanaszolják a császárnak az özvegyet hét hasonérzésű fiával egyetemben és hogy azon legyenek, hogy megint csak bálványimádókká tegyék őket. Ennek megfelelőleg Antóniusz császár azt a megbízást adta Róma elöljárójának, Publiusz- nak hogy az özvegynek és hét fiának áldozni kell a pogány isteneknek. Az elöljáró először magához hivatta az anyát, barátságos volt hozzá, előadta neki a császár akaratát, — de ha nem teljesíti, kínos halállal kell kimúlnia. Felicitász így felelt: „Sem jóságod, sem ijesztgetésed nem változtat nézetemen, mert bírom a szent Lelket, ki nem engedi, hogy az ördög győzzön fölöttem és éppen ezért bizonyos vagyok abban, hogy meggyőzlek vagy elevenen, vagy halálommal még inkább meg foglak győzni.“ Publiusz így felelt: „Nyomorult, ha neked oly kedves dolog a halál, legalább hagyd életben fiaidat.“ Erre ez volt az anya felelete : „Fiaim addig élnek, míg nem áldoznak a bálványoknak; ha azonban megtennék e nagy bűntényt, akkor örök kárhozatba esnek.“ Másnap már nyilvánosan, a bírói székben fogadta Felicitászt és hét fiát és így szólította meg: „Könyörülj fiaidon, ezeken a kedves iíjakon, kik még csak virágzó ifjúságukat élik.“ Felicitász eképen felelt: „Amit te könyörületnek nevezel, az isten- telenség, amire intesz: kegyetlenség.“ Azután fiaihoz fordult és így szólt hozzájuk: „Nézzetek az égre, fiaim, tekintsetek föl: ott vár Krisztus kegyeseivel rátok. Viaskodjatok Lelke- tekért és tanúsítsatok hűséget Krisztus szerelmében.“ E szavaknál így szólt hozzá dühösen Publiusz: „Hogy merészeled jelenlétemben inteni őket, hogy megvessék urunk parancsát?!“ Azután elészólította a legelső fiút, Januá- riuszt, ígért neki minden lehetőt, de meg is fenyegette, ha nem engedelmeskednék.“ Az ifjú igy felelt: „Intésed bolondság, mert az én Uram bölcsessége tölt el engem és ez aztán gondos-
