Harangszó, 1911-1912
1912-09-01 / 32. szám
260. kodni fog arról, hogy mindezeken diadalmaskodjam.“ Ezért megvesszőzték és tömlőébe vetették. A második fiú, Féliksz, kitől hasonlót kívánt, ekép felelt: „Egy az Isten, kit mi tisztelünk, kinek kegyes könyörgéssel áldozunk; ne hidd, hogy testvéreim közül egyet is el szakasztasz Krisztus szerelmétől. Érjen verés avagy véres ítélet, hitünket meg nem ingatja semmi.“ Előlép a harmadik, Fülöp. így szólt hozzá Publiusz: „Urunk, Antó- niusz császár parancsa, hogy a halhatatlan isteneknek áldozzatok.“ Felelet: „Se nem istenek, se nem halhatatlanok azok, hanem hitvány, nyomorult, érzés nélküli képek. Aki ilyeneknek áldoz, örök veszélyben van.“ Fülöpöt elviszik. Szilvánusz, a negyedik lép elő, kihez így szól Publiusz: „Úgy látom, egy húron pendültök gyalázatos anyátokkal, mert megvetitek a császár parancsát s egymás után rohantok a romlásba.“ Erre Szilvánusz így felel: „Ha féltünk volna az elkövetkezendő romlástól — örök gyötrelembe jutnánk. De mi tudjuk, mi jutalom vár a kegyesekre, mi büntetés éri a bűnösöket ; nyugodtan vetjük meg az emberi törvényt, hogy eleget tegyünk az isteninek. Ki megveti a bálványt s a mindenható Istennek szolgál, arra örök élet vár; ki démonokhoz fohászkodik, azokkal együtt kárhozatban s örök halálban marad." Szilvánuszt kiviszik, az ötödiket, Sándort szólítják be. így szólt hozzá Publiusz: „Irgalmazz ifjú éveidnek és még gyermekded életednek; ne légy lázadó és cselekedd, mi kedves a mi császárunknak, Antóniusznak. Áldozz, hogy a császár barátja légy és kegyelmet lelj nála.“ Erre igy felelt a gyermek: „Én Krisztus szolgája vagyok. Akit vallók számmal, akit szivemben őrzök, akihez szüntelenül imádkozom. E gyenge életkorban azonban, mit magad előtt látsz, aggastyáni bölcsesség lehet, ha az egy Istent tiszteli. Isteneid azonban s mindazok, kik imádják őket, öfök kárhozatba jutnak.“ Erre behívták Vitálist, a hatodikat. Publiusz így szólt: „Tán neked lesz kedved élni s nem a halálba menni.“ Felelet: „Melyik az az ember, ki jobb életet kíván és hévvel kívánja, — ki az igaz Istenhez imádkozik vagy aki a gonosz szellem felé hajlik ?“ Publiusz így szólt: „Miféle gonosz HARANGSZÓ. szellem ?“ Vitális: „A pogányok összes istenei gonosz szellemek.“ Belépett Marciálisz, a hetedik. A bíró így szól: „Magatok vagytok okai mindannak a szörnyűségnek, mi ér titeket, mert megvetitek a császár parancsát és amellett maradtok, ami vesztetek.“ De ő erős hittel így felel: „Óh ha tudnád, mi büntetés éri a bálványo- zót! Felhozza Isten az ő haragjának napját és kiveti bálványképeiteket; mert mindazok, kik nem vallják Krisztust igaz Istennek, örök tűzbe vettetnek.“ Publiusz kiviteti a hetediket is, a tárgyalást rendben följegyzi s előterjeszti a császárnak. Antóniusz a hűséges hitvallókat külön-külön más bíró kezébe adja, hogy büntessék meg őket. Az első testvért ólomszőttes korbáccsal verték agyon, a másodikat és harmadikat bunkósbottal, a negyediket szikláról taszították alá, a három legifjabbat lefejezték. Ez lett osztályrésze az anyának is. „És — beszéli az ősrégi történet — így végezték ki őket különböző halállal, de mindannyian Krisztus győztes mártírjaivá magasztosuknak és diadalomban szárnyalnak anyjukkal fölfelé, hogy elvennék jutalmul a mennyet, mely befogadja mindazokat, kik Istenhez való szerétéiből megveték az emberek fenyegetését, verését és büntetését és bementek a mennyei birodalomba,- mint Krisztusnak áldottai, ki az Atyával és a Szent Lélekkel él és uralkodik mindöröktől fogva örökké.“ Lőhe Vilmos után: Endreffy János. Örvendetes hírek Japánból és Chinábol. Japánban a kormány a keresztyén befolyás erős növekedése miatt elhatározta, hogy a keresztyénséget. mint vallást, valóságosan elismeri. Eddig ilyen volt a helyzet Japánban: az állam szabadságot adott a misszionáriusoknak, hogy az országban működjenek. De nem valami nagyon kedvelték a missziót, mert a keresz- tyénség, mint újdonság, gyanúsnak látszott előttük. De mindinkább erősödik Japánban is a tudat, hogy egyedül Jézus evangélioma biztosítja az emberek üdvösségét. Másfelől veszélyeztetve látják a régi vallásokat s attól tartanak, hogy az európaiak kér. vallása megsemmisíti a régi erkölcsöket. A jr$tfmáoy__emberei ugyanis ■ 1912. szeptember 1. kik nem voltak keresztyének, természetesen nem is sejtették az evangélium üdvös és építő életerejét, hisz' oly távol álltak a keresztyénségtől. Most már azoüban 50 esztendő múltán megmutatta a keresztyénség üdvös, erkölcsös, családot, társadalmat és államot megtartó hatalmát. És az újabb idők nagy szükségeiben a többi vallások tehetetleneknek bizonyultak. A japán belügyminiszter februárban fölszólította nemcsak a sintoizmus és buddhizmus, de a keresztyénség képviselőit is, hogy tanácskozzanak azon, hogy e vallások mint hathatnak közre a nép komoly nevelésében. Óriási haladás ez a japán misszióban. Mert ezzel megmutatta a japán állam, hogy a keresztyénséget üdvös és értékes vallásnak tartja. Jelenleg erősen folyik a missziói munka Japánban, bár még sok a hijja, hogy teljesen keresztyénné legyen. 52 millió japán közül még csak 180.000 evangélikus keresztyén. Chinában az új elnök, Juansikai kimondotta, hogy az új kormány alatt vallásszabadságnak kell uralkodnia. Eleddig Chinában minden hivatalnok köteles volt pogány áldozatokat hozni. Ennek a biztosítéknak örömére a keresztyének és misszionáriusok Pe- kingben hálaadó istentiszteletet tartottak, melyre Juansikai is elküldte képviselőjét. Ezen hivatalnok az' istentiszteleten fölolvasta a kiáltványt, mely a vallásszabadságot biztosítja. Ez is hatalmas és erőteljes lépés. Nem fog már többé megtörténni, hogy előkelő hivatalnokok a népet a keresztyének ellen izgatják. Megszűnnek a gúnyiratok is, melyekben azzal vádolták a keresztyéneket, hogy az istentiszteleten fajtalankodnak, gyerekeket ölnek stb. Most hát szabad a pálya Chinában. Munka van bőven, mert a 400 milliónyi chinai nép közül még csak 300.000 evangélikus keresztyén. Isten föltárta a munkamező kapuit, az akadályokat elhárította: most már csak munkások kellenek az Úr szőlőkertjébe. Adja Isten, hogy azokban se legyen hiány! E. I. Egy amerikai bányatelep. Ezt a kis cikket az Outlook című amerikai folyóirat 1912. július 13-iki számából vettem s a Harangszó olvasóközönsége előtt kétféle szempont- • ból is érdekes lehet. Nagyon szem-
