Harangszó, 1911-1912

1912-09-01 / 32. szám

258

HARANGS2Ó

1912. szeptember 1.

uralkodó elhagyja a templomot, megindul a körmeneten résztvevő udvari menet. Ennek hossza másfél kilométer lesz s az élén lovászok haladnak nemes paripákon, majd lovas gárdisták, harsonások, apródok és csatlósok következnek, akiket a titkos tanácsosok és kamarások követnek díszhintókon, vagy lóháton.

A klérus és a püspökök csoportja 8000 emberből fog állni. Valamennyi díszes főpapi ornátusban. A 19 bi- bornok és a 24 püspök az állam hófehér lovaktól vont hintóin vesznek részt a menetben. Az oltári szentséget azon a díszhintón viszik körül, amelyikben Szent István koronáját vitték a milléniumi körmenetben. A körmeneten a kongresszusra érkezők valamennyien résztvesznek.

íme, ilyen lesz a bécsi katholikus ünnep I

Nem árt, ha megkérdezzük, hogy mi hozza össze ott a világ katholi- kusságát ?... Mi teszi őket erőssé ?.. Főurak, gazdag emberek megnyitják erszényüket, áldoznak, adakoznak. Szegény emberek tízezrei ott hagyják békés otthonukat. Azok is a zsebükbe nyúlnak, feláldozzák pénzecskéjükön kívül idejüket. De azért ott vannak, mert érzik, hogy oda tartoznak és tudják, hogy ott lenniök kötelességük. Ez az ember egyházi öntudata, ez az ember lelkében felcsillanó felekezeti érzés, mely lassanként világító, melegítő hatalommá lesz.

Boldog az az egyház, mely ezt az érzést beleoltja híveibe. És nagy lesz az az egyház, mély ezt az öntudatot megteremti. Nekünk is erre van szükségünk I Nemcsak áldozatkészségre, nemcsak pénzáldozatra, — mert ha szegények vagyunk is, — van még ennél sokkal kiáltóbb szükségességünk, — hanem erős öntudatra. Szükségünk van arra, hogy az az evangélikus ember mindig érezze az egyházzal való kapcsolatot és mindig kész legyen az egyházhoz oda állni s az odaállásával belekiáltani a nagy világba : én ezekhez tartozom I.. én evangélikus vagyok!. .

Egyházunk jövője ettől függ. Lássuk meg, hol töredeztek le a sáncfalak. Vigyázzuk a repedést, ahol az ellenség megtámadhat! Ne abban keressük erősödésünket, hogy meg- gyöngitsünk más vallásfelekezetet, hanem abban, hogy erősítjük önmagunkat! Szivet, lelket, érzést, öntudatot, — ez az, a mi hiányzik, ezt adjatok evangélikus véreink!

Csapó Gáspár megtérése.

Irta: Csite Károly.

Csapó Gáspárnak hat hold dús termésű rétje van a Rába mentén. Szép kis jószág úgy egydarabban. Büszkébb is reá Csapó gazda, mint bármely gróf a maga hatvanezer hold birtokára. Hát ha még az árvíz nem keserítené meg oly sokszor az életét ! Biz a Rába legtöbbnyire olyankor önt ki, mikor legtöbb kárt tud tenni a réteken: beönti a dús tüvet homokkal, iszappal.

— Hej, úgyis azért büntet az Isten ilyennel, mert rosszak az emberek I — Szólt Csapó gazda egyik vasárnap estén Tóth András szomszédjának a ház előtti padkán pipáz- gatva.

— Bizony rosszak vagyunk : — igazította ki Tóth András a szomszédja szavát.

— No, énrólam ugyan senki ember fia nem mondhatja, hogy bármit is vétettem volna ellene; — tiltakozott Csapó Gáspár a rosszaságban való részesedés elismerése ellen.

— .Minden ember úgy gondolkodik. A Megváltó szavai szerint, más szemében a szálkát is meglátjuk, de a magunkéban a gerendát sem vesz- szük észre ; folytatta Tóth szomszéd.

— Ugyan, ne példázódj előttem I Mondd meg inkább, mi rosszat tudsz rólam ? — Mondta egy kis ingerültséggel Csapó gazda.

— Sose kérdezzél olyant tőlem. Mert ha fel is hívnám figyelmedet egyre-másra, én lennék a rossz, a gyűlölt, jobban haragudnál reám, mint egy gyilkosra. Én csak annyit mondok, hogy bűnösek vagyunk mindnyájan. S csak egy kicsit kell megmozgatnunk lelkiismeretünket s az elkövetett bűnök vádjai jönnek seregestül.

— Kár, hogy nem pap lettél I Mennyit prédikálhatnál akkor I Hozzá még az árvizet is elimádkozhatnád.

— Látod, látod, még az imádságból is gúnyt üzesz 1 Aztán mégis te vagy a megtestesült ártatlanság. Rosszak az emberek a te kivételeddel. Ha büntet téged is az Isten, a mások bűnei miatt szenvedsz. Ha az árviz elönti a rétedet, azt is a mások bűnei miatt eresztette a birtokodra...

— No, ez egyszer, ha lehetséges, még a saját bűnöm miatt sem önti el rétemet az árviz. Holnap neki fogok a kaszálásnak. Megelőzöm az árvizet. Legyen inkább kevesebb szénám, mint rossz, árviz öntött.

— Amit Isten akar, az úgy lészen ;

— mondta Tóth András, nyugodalmas jóéjszakát kívánván Csapó Gáspárnak s bement nyugvásra.

Csapó Gáspár másnap csakugyan neki fogott a kaszálásnak s hét végére szerencsésen be is takarította szérűjébe a friss, illatos szénát. Vasárnap reggelre kelve megeredt az eső. Esett szakadatlanul egy hétig s úgy megáradt a sok esőzéstől a Rába medre, hogy kiöntött. Három falu határa egy viztengerré olvadva terült el a mesz- szeségben.

Csapó Gáspár látva a nagy pusztulást, boldogan eregette a füstöt megyfa szárú makrapipájából s így szólt a mélyen elszomorodott Tóth András szomszédjához:

— No, lásd Bandi, most ez egyszer hát becsaptam az Úristent I

— Ej, ej, szomszéd, már hogy tudsz ilyent mondani ? I Nem félsz az Istentől, ho^y megver érte ? I

— dorgálta meg érte András.

— Hát ami igaz, az igaz. Ha be nem takarítom akkor a szénámat, sirathatnám én is az enyémet; — szólt Csapó s alig fejezte be mondatát, vakító fénysugár cikázott le előttük irtózatos dördüléssel a közelben. S a következő pillanatban hatalmas lángoszlop lövelt fel a széna kazaljából. Oda ütött a villám. Pár perc alatt porrá égett áz egész szénatermés.

Egyéb kárt nem tett a tűz. Megakadályozták a népek a tűz továbbterjedését.

— Látod, Gáspár, látod I nem jó az Isten ellen rugdalózni. Büntet bennünket, mert rosszak az emberek

— velünk együtt! — szólt Tóth András a Csapó szomszédjához.

— Bizony rosszak vagyunk, igen rosszak I — mondta megtörtén mély szomorúsággal Csapó Gáspár.

A családi nevelésről.

Irta: Engler András.

III.

A továbbfejlődés második stádiumában a gyermek igen szívesen foglalkozik a szülő által mondott mesével, amely tudvalevőleg az első szellemi tápláléka. A szülők kötelessége olyan mesét mondani, amely erkölcsileg képző hatással bír. Végtelenül nagy és megbocsáthatatlan hiba, hogy a szülők erkölcsi tanítómese helyett rém, ijesztő meséket mondanak, melyek által a gyermek lelkét egészen megrontják. A gyermek