Harangszó, 1911-1912
1912-08-18 / 31. szám
252. HARANGSZÓ. 1912. augusztus 18. nősz szülőktől származó öröklött bajokat —, hanem rosszá lesz rossz nevelés által. A rossz nevelés oka pedig a szülő. Minél inkább fejlődik a gyermek, rossz hibái annál észrevehetőbbek. Észre veszi őket a szülő is, s ilyenkor rendesen csodálkozik és elszomorodik rajtuk. A hibát azonban nem, vagy ritkán látja saját magában, hanem a gyermekben. Ebből látni, hogy a szülő képes telismerni gyermeke jó és rossz tulajdonait. Gyakran hallunk kifejezéseket: rossz gyermek 1 A szülő tehát már telismerte gyermeke gyönge oldalait, még pedig egészen önkéntelenül, anélkül, hogy szándékosan figyelte volna gyermeke lelkét. A gyermek a szülő kezeügyében van napról-napra; hallja, látja. A lélek nyilvánulásai: harag, bosszú, makacsság, irigység, szeretet, tisztelet, engedelmesség és az egyes élettani folyamatok: betegség, lehan- goltság, lélekbúvárlás nélkül, önkéntelenül megragadják a szülő figyelmét s bírálóvá teszik. S ha a lélek több rossz tulajdonsága állandósul, mondják a gyermeket rossznak, ellenesetben jónak. Sajnos, hogy a szülő az általa előidézett hibákat csak felismerni tudja és orvosolni nem. Pedig nevelésünk tulajdonképen ezen múlik. Ezen múlik azért, mert ha a szülők nem képesek arra, hogy a gyermek lelkét a káros hatások ellen megvédjék, úgy legalább orvosolni tudják az általuk előidézett hibákat. S állíthatom, hogy itt érvényesül a nevelő képessége, mely a szülőknél hiányzik. Például a bosszús természetűt szelíddé tenni lelki ráz- kódtatás nélkül. Itt tűnik ki, hogy mindenekelőtt képzett szülőkre van szükségünk, akik míg egyrészt megóvják a gyermek lelkét minden szennytől, másrészt a netalán előforduló hibákat orvosolni is tudják. Ha a szülők mint képzett nevelők járnának el; ha a rossz tulajdonságok érzetét nem keltenék fel a gyermekben : akkor az emberek valósággal földi angyalok lennének, kik között a felebaráti szeretet — minden téren a legideálisabb értelemben megnyilvánulna. E nélkül gyűlölködés, irigység, bosszúság, verekedés, sőt gyilkosság van, melyek mindmegannyi érett gyülölcsei a rossz nevelésnek. Sajnos azonban, az ilyen ideális helyzetre gondolni sem lehet. Mert várhatunk-e jó eredményt ott, hol az apa az alkoholizmus rabja; hol a családi élet veszekedések és verekedések által meg van zavarva? Milyen gyümölcsöt várjunk ott, hol az anya férje vadsága miatt a családi házat vezetni nem tudja, hol az apa imádkozás helyett káromkodik ? Végelzüllés vár a gyermekre is nem a maga, hanem szülei hibájából. Itt érvényesül az, hogy: „megbüntetem az atyák vétkeit harmad- és negyediziglen. “ S a büntetés kegyetlen és irtózatos. A szülők hibája rányomja bélyegét a gyermekekre, ki azt viselni fogja egész életében s alkalomadtán örökül hagyja gyermekeire. Azonban tekintsünk el ezen hibáktól s a szülők mint józan emberek álljanak előttünk. Mit látunk ? Helytelen nevelést, túlsietséget. A szülők nem várják be a természeti képességek ösztönét, hanem idő előtt akarják a gyermeket tudóssá tenni, beszédét hallani, járásában gyönyörködni. Nem tudják felfogni, hogy a „csodagyermek“ érett korában tompaeszű lesz. A beszéd és a járás körülbelül egy időre esik, egyszerre jelentkezik. Tudott dolog, hogy a gyermek egyes hangokat pl. r, sz, s, sokkal nehezebben és kissé későbben tanul meg mint más könnyebbeket s hogy eleinte egyes szavakat oly furcsán mond ki, hogy lehetetlenség nem mosolyogni rajtuk. A szülők ilyenkor azt a hibát szokták elkövetni, hogy vagy csupán a hangokat, vagy egész szavakat is utánoznak, mert ez roppant tetszik. Ennek eredménye azután az, hogy még későbben sajátítja el ezeket, sőt kitehetik azon veszélynek, hogy soha sem fogja tisztán kimondani. így látunk 6—7—8 éves gyermekeket, kik „sz“ helyett „s“-et, avagy megfordítva „s* helyett „sz“-et mondanak s az „r“-et is rosszul mondják. A szabály az: mihelyt a gyermek a beszédet annyira elsajátította, hogy a könnyebb hangokat mind tisztán tudja kiejteni, kell hogy a nehezebb hangokat is tisztán ejtse ki. (Egy kis különbség azonban van, amennyiben a nehezebb hangokat 1—2 hónappal későbben sajátítja el. Ez azonban csekély különbség.) Ennek pedig egyedüli eszköze a rendes, tiszta nyelv. A gyermek járni tanulásánál szintén ráakadunk ilyen szabálytalanságokra. Például kis tolókocsikat használnak, nem gondolva meg, hogy ez belső ‘sérülést okozhat s hogy egy félórai bentiét által agyon van kínozva a gyermek. Rendszerint sírással kívánkozik ki onnan. Ez a sírás azonban nem azt jelenti, hogy a bentiétet már megunta, — ahogy azt a szülők gondolják, — hanem hogy fáj neki valamije, amit ő kimondani még nem képes. Hogy a gyermek megtanul járni, az bizonyos. Hiszen nézzük a cigányrajkókat! Kinek jut ott eszébe járásra tanítani a gyermeket I ? Kisebb gondjuk is nagyobb annál és mégis megtanul. A gyermek ösztönét követve tanul járni. Hagyjuk tehát az ösztönt egyedül, legfeljebb támogassuk, de semmi szín alatt ne erőszakoljuk. A gyermek míg járni és beszélni tanul, roppant kiváncsi. Ez természetes is, mert képzeletei nincsenek, igy előtte minden új. Kiváncsi a lámpa fényére, s ha közelébe visszük, odakap. Hiába mondanék neki: ne nyúlj hozzá, megéget — nem használ. De mikor megégette a kezét, nem kell félni, hogy még csak egyszer is megkísértse. Azért a gyermeket ebben a korban ne gátoljuk ilyen tapasztalati képzetszerzésben, mert ha megtesszük, sír, kiabál s ez a lelkére rossz hatást gyakorol. Természetes, hogy az ilyen képzetszerzés a szülők részéről a legnagyobb óvatossággal járjon. Ez a tapasztalati képzetszerzés eleinte csupán a szoba körére terjed. A szoba körét megismerve, mintegy otthonosan érzi magát a gyermek. Tudja mitől kell tartózkodnia, ahhoz nem nyúl. Amitől nem fél, azt mind játszótársnak tekinti. Otthonossága azonban akkor is meglátszik, ha megunta valamivel a játszást, irgalmatlanul a földhöz teremti, legyen az tányér, üveg stb. Ebben a tekintetben csupán a kutya és a macska képez kivételt. Ezeket a gyermek sohasem unja meg és mindig a legszívesebben játszik velük. / A gyermek játszása közben folyton beszél, cseveg, kérdéseket intéz. AV szülők kötelessége a kérdésekre felelsL A felelet ne legyen olyan, mellyeT'megsértik a gyermek önérzetét s ezzel tähm^elidegenitik őt a játéktól. A szülők tartsák szem előtt azt, hogy a gyermek elölt a játszás olyan komoly dolog, min) a felnőttnél a munka — amely tehát életkérdés. Feleljenek azért heíyeslőleg sőt biztassák és mindinkább serkentsék. A játék nagy értékéről a következő világos példa győz meg. A gyermek a játéktárgyat, pl. a vesszőt, amin lovagolni szokott, nem közönséges pálcának, hanem valósággal lónak tekinti. S mikor azt akarja, hogy lovacskája gyorsabban menjen, a vesz- szőt megüti és -ő mozog gyorsabban. Ennek nagy értéke van, amennyiben a játék már előkészíti a gyermeket az életre. (Folytatjuk.)
