Harangszó, 1911-1912
1912-07-07 / 28. szám
228 nak, hogy ne csak elméletben, könyvekből, hanem gyakorlatilag is megtanulja, mi a kereskedés. Az amerikai nagy gyárakban, melyekben ezer, meg ezer ember dolgozik, maga a gyártulajdonos az első munkás, a fiai az első inasok és munkások. Ugyannyira, hogy ha valamelyik munkás még nem tudja, vagy nem jól végzi dolgát, kiveszi a szerszámot a kezéből és megmutatja neki, hogyan kell dolgozni. Hát ezek a gazdag, milliomos emberek nem mondják ám azt, hogy „nem inasnak neveltem a fiamat“ ! De nézzük a mi helyzetünket 1 Ha az a kisgazda leánya elmegy egy becsületes uri-házhoz szolgálni, nem cselekszik-e helyesen ? Nem tanul-e ott olyan dolgokat, amelyeket otthon sohase tanult volna meg? De igenis tanul. Mindjárt ott a konyha. Ha jó háziasszony mellé kerül a cseléd, olyan ételeket tanul főzni, amelyeket otthon nem lát. Tanul tisztaságot, rendet, takarékosságot. Tanul kévésén jól gazdálkodni, mert a ió gazdaasszony jobb rántott-levest főz, mint a tudatlan húslevest. Nem tanulja-e meg, hogyan kell a zsírt úgy kisütni, hogy az meg ne avasodjék, a disznóhúst úgy bepácolni, hogy az meg ne romolják, meg ne erősödjék ? Nem tanulja-e meg, hogy a gyümölcsöt, főzelék-féléket, hogyan kell eltenni télre úgy, hogy használhassák, mint nyáron, frissében ? De hogyan soroljam mindazt elő, amit egy jó háziasszonytól, egy leendő jó háziasszonynak meg kell tanulni. Hát még a szoba ? éléskamra, kert, sőt a kis és nagy gyermekekkel való helyes kezelés és bánásmód ? Hát még itt mennyit kell és mennyit lehet tanulni ? Bizony én azt mondom, hogy minden kisgazdának kötelessége volna a leányát olyan helyre adni, ahol mindezeket megtanulhatja. Mert, most már megettem kenyerem javát, sokat láttam, sokat tapasztaltam, megfordultam palotákban és kunyhókban, hanem mindenütt azonnal megláttam, hol van jó gazdaasszony ? Az első pillanatra megláttam, hogy a háziasszony érti-e a dolgát? De nem folytatom tovább! — Még csak egyet említek meg, mert enélkül nem lenne teljes, amit mondani akartam. Ugyanis amennyire ajánlom, mint igen hasznos és célszerű dolgot, a leányoknak uri-házakhoz való adását, ahol a cselédet megbecsülik, megtanítják, erkölcsi életére felügyelnek, HARANGSZÓ. szóval úgy tartják, mint saját gyermeküket, annyira óvom a szülőket attól, hogy lányaikat minden felügyelet nélkül heteken át idegen vidékre adják napszámba. Ilyen alkalmakkor romlanak meg a gyermekek erkölcsei. Együtt van 80—100 napszámos, kamaszkorban levő fiúk, serdülő leányok vegyest. Éjjeli szállásra beverik őket egy pajtába. Hall és lát olyan dolgokat, melyektől Isten óvjon meg minden gondos szülőt, minden ártatlan fiút és leányt. A jószívű leányka. Párisban történt. Egy előkelő uri- asszony iskolába kisérte a kis leányát. Mivel igen szép idő volt, gyalog mentek, az elyseumi mezőn, a boule- vardokon keresztül a Lafitte-utcai iskoláig. Vidáman csevegve beszélgettek, mígnem egy utcakanyarulatnál egy béna koldus jött eléjük s alamizsnát kért. Az urinő nem vette észre a nagy beszélgetés között a segítséget kérő embert; a kis leány azonban anyjára nézett s várta, hogy majd zsebébe nyúl alamizsnáért. De ez nem történt meg. A kis leány csendesen tovább ment édes anyjával. De anyja hiába faggatta, nem szólt többet semmit. Néma csöndben mentek tovább a Concordia térig, anélkül, hogy egy szót is váltottak volna egymással a koldussal való találkozásuk óta. Midőn azonban már be akartak fordulni az iskolához vezető utcába, a kis leány, — Mariska volt a neve, — gyöngéden megrántotta anyja ruháját. — „Mama — szólt — valamit mondani szeretnék“. — „Mit akarsz kis leányom ?“ — kérdé tőle anyja. A kis Mariska erre ránézett nagy kék szemeivel anyjára és így szólt: — „Mama — mondd csak — miért nem adtál ott az elyseumi mezőn annak a szegény koldusnak alamizsnát?“ Az urinő egy percig ingadozott lelkében s magában szégyenkezve bevallotta, hogy kis leányának több érzéke van a szerencsétlenség észre- vevéséhez, mint neki, s feltűnő előtte, hogy miért nem kap az segítséget, aki rá van szorulva. Majd így szólt: — „Igazad van kis leányom, rosz- szul cselekedtem. Gyere! menjünk vissza, talán még jóvá tehetem mulasztásomat.* 1912. július 7. Hirtelen kocsiba ültek — mivel már rövid volt az idő a tanórák megkezdése előtt — s az elyseumi mezőre hajtattak vissza. Megérkezve a kijelölt térre, gyorsan leszálltak a kocsiról s azon hely felé tartottak, hol először találkoztak a koldussal. De már nem volt ott. Keresték egy darabig s már úgy látszott, hogy hiába jöttek — az idő múlt — s már vissza akartak fordulni, midőn Mariska észrevett egy embert, ki egy fa alatt aludt. A kis leány erre gyorsan odafutott és lassan beledobta a koldus kalapjába az anyjától kapott aranypénzt s azután megelégedetten ült vissza a kocsiba s nyugodtan ment az iskolába. Egy szép vonást láthatunk e kis leány jellemében: a jószívűséget. Mert igaz, hogy az által is jót cselekedett, hogy alamizsnát nyújtott a szegénynek; de ennél sokkal többet ér, hogy lelkében oly erős visszhangra lelt, amit oly sok idős, komoly ember Dem képes megérteni: a felebaráti szeretet parancsa. Franciából: Pulay Vilma. Roth Henrik magyar evangélikus hittérítő kiküldetése. Lélekemelő, magasztos ünnep keretében küldtük ki Roth Henrik személyében újabb időben az első magyar evangélikus hittéritőt a pogány népek megtérítésére Keletafrikába. Ezen hazai egyházunkra oly nagy jelentőségű ünnepélyen résztvettek hazánkból ifjú hittérítő agg szülein és menyasszonyén kivül a magyarhoni ág. hitv. evang. misszióegyesület világi elnöke, Steltzer Endre pozsonyvérosi tanácsos s az alulirt egyházi elnök. Azonkívül eljött az ünnepélyre a lipcsei hires főiskolák különböző fakultásait látogató néhány magyar evangélikus ifjú is. A kiküldetési ünnepély pünkösd utáni szerdán, május 29-én délelőtt 9 órakor folyt le Lipcse legnagyobb templomában, a hires Ni- kolai-Kircheben (Miklós-templomban), amely hétköznap dacára is teljesen megtelt a közel s távolból összejött éhitatos hívek seregével. A misszió elnöksége s vezetősége, a kiküldendő hittérítők s a közgyűlési tagok a tágas oltártéren foglaltak helyet. A „Jövel Szentlélek Ur Isten 1“ kezdetű ének s az Elsässer lelkész által végzett gazdag oltári szolgálat után Hilbert drezdai lelkész tartotta a szent beszédet Ezsaiáh 6, 3 felett: „Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az Ő dicsőségével I“ A lelkes szónoknak minden szavából kiérzett a misszió iránti lángoló szeretet s hatalmas bizonyságtételével hallgatói szívében is megerősítette az Isten országa végleges győzelmébe vetett rendíthetlen hitet. Újabb közének után dr. Paul missziói igazgató terjesztette elő a szószékről érdekes és tanulságos évi jelentését. Eszerint Kelet- indiában a tamul nép között most 41 európai hittérítő és 17 diakonissza mellett 28 benszü- lött lelkész működik. A lélekszám 21,962, a 313 különféle fokozatú missziói iskolát pedig
