Harangszó, 1911-1912
1912-07-07 / 28. szám
1912. július 7. HARANGSZÓ. 229 9500 fiú-, és 3000 leánygyermek látogatja. Nagy eredményt várnak a jövőben a Kelet- India területén működő 7 különböző lutheránus missziói társaság tervezett szövetségétől. — Angol-Keletafrikában a keményszívű kamba nép között a múlt évben sem ment előre az Ur ügye. Nehéz helyzetük van ott a hittérítőknek, kiknek 25 évi buzgó fáradozás dacára még csak 65 lelket sikerült gyűjteniök s újabban a pogányság mellett a mindjobban előrenyomuló izlam ellen is kell küzdeniük. — Annál örvendetesebb a dzsagga misszió szép eredménye Német-Keletafrikában, hol a 12 főállomáson 20 hittérítő, 1 orvos, 5 más missziói férfimunkás és 5 diakonissza működik s a lélekszám 324 pogány megkeresztelése következtében 2120-ra emelkedett, míg a 81 iskolát 8119 gyermek látogatja. Képzelhető, hogy ezen három misszióterület fentartása, kiépítése, fejlesztése és vezetése mennyi költségbe kerül. Ha az igazgató reggel a Miafyánk negyedik kérését imádkozza, mindig valami kimondhatatlan érzés hatja át szívét azon gondolatnál : vájjon megadja-e az Ur ma is az egész mű fentartásához szükséges napi 2400 korona önkéntes szeretetadományt ? A múlt évben megadta bőségesen. Az egyesület évi bevétele 939,000 korona volt, úgy hogy az évet 37,500 korona felesleggel lehetett lezárni, de ami csak annak köszönhető, hogy egy oroszországi misszióbarát 103,000 koronát hagyományozott a Lipcsei Missziónak. Istenbe vetett szent bizalommal, ki ezentúl sem hagyja el az Ő népét, zárta be a misszió igazgatója évi jelentését. Ismét felcsendült a hívek zsolozsmája s dr. Thmeh, a lipcsei egyetem theol. fakultásának világhírű tanára s az egyetemi templom lelkésze lépett az oltár elé, hogy a kir. konzisztórium nevében s felhatalmazása alapján kiküldje Everth végzett theológust és Roth hittérítőjelöltet misszionáriusnak, mindkettőt Kelet- afrikába Amint a két ifjú, mindegyik két lelkész kíséretében, oda állt az oltár elé, az egész gyülekezet felállt s szent borzongás járta át a szíveket. Amint II. Timoth, 1, 7 alapján: „Mert nem félelemnek lelkét adott nekünk az Isten; hanem erőnek, szeretetnek és józanságnak lelkét“, dr. Ihmels a Szentlélektől ihletett szavakkal vázolta előttük a hittérítői hivatás veszélyeit s azt, hogy mikép vívhatják meg a szent harcot eredménnyel, nem maradt szem szárazon. De tetőponjára emelkedett az áhitat, midőn az ifjak kézadással és esküvel fogadták, hogy mint az ágostai hitvallású evangélikus anyaszentegyház kiküldött hittérítői, készek a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztusról bizonyságot fenn? a pogányok előtt egészen saját életük feláldozásáig. Erre letérdepeltek az oltár előtt s Imehlsen kívül mindegyiket még 2—2 lelkész megáldotta. Róthot először én áldottam meg a 121-ik zsoltárral; majd ezen szavakkal adtam át neki a skót nemzeti bibliatársulat által felajánlott szép Bibliát: „Vidd magaddal e szent könyvet Isten igéje legyen lábadnak szövét- neke és ösvényednek világossága.“ Utánam még Weishaupt missziói felügyelő áldotta meg. Erre ismét felcsendült a gyülekezet éneke s a befejező oltári szolgálattal véget ért a jelenvoltakat szívük mélyéig megindító istentisztelet és kiküldetési ünnepély. Délben közebéd voltj melyen vagy kétszázan vettünk részt, leginkább németek, de köztük svéd, lett, finn, orosz s mi magyar lutheránusok is. De ez a közebéd nem úgy folyt le, amint nálunk szokás, hanem teljesen az óskeresztény szeretetvendégség jegyében. Először a szétosztott lapokról egy szép egyházi éneket énekeltünk, majd közös imát mondtunk. Étkezés közben csak öt beszéd volt, melyekben az egyházi főhatóság képviselőit, a vendégeket, a kiküldött hittérítőket, az ünnepi szónokot s a misszió vezetőségét köszöntötték fel röviden. Végül ismét ima és énekkel fejeztük be az étkezést. A délutáni közgyűlésen első helyen magyarhoni ág. h. ev. misszióegyesületünket ruházták fel szavazati joggal, amit megköszönve, 1000 márkát = 1174 K 40 fillért tettem le a közgyűlés asztalára, kijelentve, hogy ezen önkéntes gyűjtésből folyó összeggel hozzá akarunk járulni Roth Henrik honfitársunk felszerelési és útiköltségeinek fedezéséhez s kötelességünknek ismerjük a misszióügy fokozott mérvű felkarolásával és pártolásával a jövőben is lehetővé tenni, hogy azon misszióállomás fen- tartásáról, amelyen Roth Henrik működik, mi magyar evangélikusok gondoskodjunk. Úgy az adományt, mint kijelentésemet nagy örömmel fogadták s szeretettel kérem a Harangszó kedves olvasóit, legyenek további adományaikkal is segítségemre, hogy ezen Ígéretet be is válthassam. Este még a „Központi színház“ nagy termében volt nyilvános missziói népünnepély, melyen vagy 2000 ember vett részt. A színpadon most a lipcsei evangélikus ifjúsági egyesületek egyesített harsonás zenekara foglalt helyet s ezek harsona kísérete mellett éne kelte a nagy gyülekezet a szent zsolozsmákat. A megnyitó beszédet dr. Hartung, titkos egyháztanácsos, lipcsei szuperintendens, a Gusztáv Adolf-egylet elnöke tartotta, azt hangoztatva, hogy a misszió minden más tényezőtől függetlenül saját zászlaja alatt halad a világ egyik végétől a másikig s e zászló felirata: A megfeszített Krisztus! utána Müller E hittérítő beszélt a keletafrikai dzsagga misszió alapításának nehézségeiről, mit annál élénkebben ecsetelhetett, mivel 19 év előtt ő is ott volt ezen most oly szépen virágzó misszió első megalapítói között. Fehlberg A. hittérítő, ki 10 évi távoliét után Keletindiából tért haza szabadságra, azt vázolta, hogy miként hatják át az evangéliom életerői az indiai pogányságot. Végül Everth uj hittérítő intézett Roth nevében néhány búcsúszót a gyülekezethez. Az ügy iránti érdeklődés nagyságát az is mutatja, hogy a délelőtti istentiszteleten az offertórium 802 márkát, az esti közgyűlésen rendezett gyűjtés pedig 1056 márkát hozott a misszió javára. Amilyen megható és felemelő volt fiatal honfitársunkra ezen kiküldetési ünnepély, ép oly nehéz volt neki másnap a bucsuzás édes szüleitől s menyasszonyától, kik ismét visszatértek hazájukba. Menyasszonya egyelőre a pozsonyi diakonissza-anyaházba lépett, honnan csak 2—3 év múlva mehet ki utánna, amikor Roth letette a dzsagga nyelvből az utolsó vizgát. Szívszaggató volt a bucsuzás pillanata, mikor az a gondolat járta át mindnyájuk szívét: vájjon látjuk-e még egymást e földön valaha ? Hiszen 8—10 év előtt hittérítő egyáltalán nem térhet haza . . . Kérjük a jó Istent, hogy adjon nekik e nehéz elválás után még örömteljes viszontlátást itten szép hazánkban. Hogy Roth gondolatait kissé más irányba tereljem, másnap elmentem vele a közeli Lüt- zenbe, hogy megtekintsük azt az egyszerű emléket és díszes kápolnát, melyet a hálás utókor Gusztáv Adolf hithős emlékére emelt, e reánk evangélikusokra az ő vérontásával megszentelt helyen. Milyen megható volt, midőn az emlék egyik oldalán azon szent ige tűnt szemünkbe, melyet dr. Ihmels kiküldetési beszédében intézett Rothhoz : Mert nem félelemnek lelkét adott nekünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét. Megnyugodva tértünk vissza Lipcsébe. Most, mire ezen sorok a Harangszó olvasóihoz jutnak, Roth Henrik már útban van Keletafrika felé. Június 14-én szállt Hamburgban hajóra Everth hittérítővel s egy diakonisz- szával, kikkel mint a Lipcsei Misszió kiküldötte vitorláz rendeltetési helyére. Kivülök még sok más hittéritő is utazik ezen a hajón, akik más hittérítő társaságok szolgálatában állanak, de mind azon zászló alatt akarnak Isten országáért küzdeni, melynek felirata: „A megfeszített Krisztus !“ Öt hétig tart a tengeri ut, mivel több helyen a partra szállnak, hogy ember- és világismeretük gyarapodjék. A földközi tengeren át jórészt azon irányban eveznek majd, amelyikben egykor a legnagyobb hittéritő, Pál apostol tette meg ismeretes missziói utazásait. Hassa át Jézus ezen jelenkori hírnökeit, hassa át különösen Roth Henrik hazánkfiát is az a Lélek, amely egykor Pál apostol szavát oly ellenállhatatlanná és legyőzhetetlenné tette, hogy miként ő, úgy ők is minél több lelket vezessenek a Jézushoz s a benne való hit által a békéhez és üdvösséghez. Mi pedig ne csüggedjünk meg buzgón imádkozni, kérve az Urat, hogy óvja meg azt, aki helyettünk és nevünkben terjeszti üdvözítő evangéliomát a pogányok között s fakasszon működésének lelkesítő példáján közöttünk is új hitet, bensőbb egyházi életet, szent nevének dicsőségére ! Scholtz Ödön. Egyesülésben van az erő. A hittérítés munkája közben történt — bár közöttünk is megtörténhetett volna, — a következő kis eset: egy még meg nem tért törzsfőnök azzal a kérdéssel fordul a misszionáriusok vezetőjéhez, mi az oka annak, hogy annyi nehézség ellenére, annyi veszedelem közt meg tudnak állani. A misszionárius, ki társaival egy a vadállatok ellen rakott tűz mellett volt, szó nélkül kivesz egy nagy lánggal égő fadarabot a tűzrakásból, s a törzsfőnök elé tartja, ki bámulva nézi eljárását, de nem érti. Kis idő múlva a fa lángja kezdett lohadni, végre is kialudt tüze, s a hittéritő kezében egy füstölgő üszökdarab maradt. Lásd — szólt, — amíg a fadarab a tűzrakásban volt, vígan égett, hogy kivettem, füstölgő üszők lett belőle. Ez a mi erőnk titka, összetartunk; és az a kis láng, mely bennünk ég, a közösség érzete által hatalmas naggyá lesz, amely világít, hevít, lelkesít bennünket. És azután? Egy szorgalmas, de amellett a vallási dolgokkal nem igen törődő ifjútól lelkipásztora megkérdezte, hogy mi a szándéka, miért küzd. Az ifjú azt felelte; hogy sikerrel elvégezzem tanulmányaimat. És mit tesz azután ? Felmegyek az egyetemre s készülök egy íudományos pályára. Hát azután ?
