Harangszó, 1911-1912
1912-04-14 / 22. szám
1912. április 14 HARANGSZÓ. 179. — Eltévelyedtél. De még meg fogod lelni az igaz utat. Bizonyság rá ez a könnycsepp. * A lakodalom megvolt. És aztán következtek a szürke, egyhangú napok. A fiatal pár élete csendes, megelégedett volt. A boldogság teljesnek látszott. De csak látszott. Külsőleg \ csend honolt még a ház körül. De belül, a fiatalok belső életében már rövid néhány hét múlva felütötte a sátán a fejét. Kezdetét vette a békét- lenkedés, az egyenetlenkedés, A fiatal asszonynak semmi sem tetszett, semmi sem volt az ínyére. Hasztalan volt János minden igyekezete. A menyecskének sehogy sem tudott a kedvében járni. Mindenben hibát látott, mindenben gáncsot talált. Ily körülmények között a házi bé- kétlenkedés nem maradhatott meg a négy fal között I Kikerült az az udvarra, onnan az utcára. Ott meg a szájára kapta néhány vén asszony s csakhamar az egész falu a Petesék szenyesét teregette. És a híreknek igazuk volt, ha nem is mindenben. Petes lassankint elhanyagolta a dolgát. Nem nézett a gazdasága után. A cselédekre bízott mindent. Azok ’ meg úgy dolgoztak, amint az nekik jól esett. Hiszen senki sem nézett utánuk. A vagyon tehát fogyott, pusztult, mint a bitangba hagyott jószág. A gazda még a házkörüli dolgát is másokra hagyta. Naphosz- szat a korcsmában ült. örült, ha nem kellett odahaza lennie. így legalább nem kellett látnia életének a meg- rontóját, a feleségét. A fáma különben azt rebesgette, hogy már leány korában sem volt valami nagy tisztelője az erénynek. Csodálkoztak is eleget Petesen, hogy ennek dacára mégis elvette I Sőt, hogy még a hitét is elhagyta érette I Az igaz, a leányra gazdag örökség várt. De Petesnek is tisztességes, becsületes volt a jussa ! Tehát százszor is különb leányzót kaphatott volna, » mint volt Balog Kata! Jgen ám, csakhogy Petesnek meg csak a Kata kellett I Talán nem is hitte el a Kata erényéről szóló híreket. De meg azt is gondolhatta talán magában, hogy mint asszonynak majd csak benő a fejelágya, majd megváltozik mellette I Az az összeférhetetlen természet se riasztotta vissza. Azt hitte, majd melléje szokik I Hiszen azt szokták mondani, hogy minden asszony — ha leány- k korában bármilyen volt is — olyan lesz, amilyennek az ura neveli. E tekintetben meg nem volt mitől tartania I Bízott önmagában I S hogy mégis semmi sem sikerült az előre kigondolt terv szerint, arról az ördög se tehetett I Annál kevésbé ő I Hiszen úgyis minden lehetőt megtett és megpróbált. Volt szelíd, nyájas, jó. Az asszony kigunyolta. Volt boszus, haragos. Azzal csak olajat öntött a tűzre! Egyszer aztán a sistergés mennykő is leütött I Huh I Akkor lett ám rumia I Mint egy hadsereg, úgy rohanták meg Petest az asszony szülei, rokonai. Akkor megfogadta Petes, hogy újjal se nyúl többé az asszonyhoz. Hát nem is nyúlt. Kerülte. Még a házatájékát se akarta igen látni. így lett a korcsma dohos levegőjének a legkitartóbb szívója. Odahaza meg a felesége annál ví- gabban élte a világát. Eleinte még csak titokban ment a dolog. Tartott a falu szájától. De hogy a hir így is a szárnyára kapta feslett életét, nem sokat teketóriázott, hanem tett mindent minden tartózkodás nélkül. És hogy a sülyedés teljes legyen, egy reggelre a ház üresen állott. Az asszony valami kóbor csavargóval megszökött. Petes — aki utóbb már egyik rokonánál húzódott meg éjjelenkint — azonnal otthon termett. Feleségének összes cókmókját kocsikra rakatta s elküldte a szüleinek. Tegyenek vele, amit akarnak. Aztán körülnézte a házatáját. Bizony elszomorodott azon, amit látott. Mindenütt a pusztulás, a rombolás nyoma meredezett a szeme elé. Az épületekről a vakolat potyogott. A gazdasági épületek rosszak, elhanyagoltak voltak. A tető mindenütt folyatott. Az udvart, a szérűt fölverte a gaz. Hej, siralmas egy kép a gazdaember előtt 1 Mire a kocsik hazaértek, készen volt a tervével. Elsőben is meghagyta a cselédeknek, hogy az udvart hozzák rendbe. Majd aztán a többire is rákerül a sor és Isten segítségével majd csak nyoma törlődik annak a gyászos, csúfos életnek, ami rövid időre e hajlékban tanyát ütött. Azután ünneplőbe öltözött. És elindult be a faluba. Az utcán kíváncsian tekintgettek utána. Ugyan hová mehet ? Csak nem a felesége után ? Hát bizony nem 1 Hanem ment oda, ahová nemrég még két tanúval állított be. A paró- chiára. Mikor a lelkész meglátta Petest, azonnal tisztában volt a helyzettel. Melegen rázta meg a kezét. És Petes is meghatva szorította meg a reszkető kezet. Egy pillanat alatt előtte állott az a felejthetetlen kép, amikor ő utoljára volt itt. ön- kénytelenül is lehajtotta a fejét. És a meghatottságtól remegő hangon szólalt meg. — Visszajöttem tisztelendő úr. Eltévedtem, de keserűen megszenvedtem érte .. . Hiszen tudja . .. Nem kell elmondanom. Feledni akarok. Az Isten majd csak ad hozzá erőt 1 A régi akarok lenni. Aki voltam. Azért vagyok itt. Visszafogad-e tisztelendő úr? Imádhatom-e Istenemet úgy, ahogy azt az őseim tették s amiért most úgy sajog a lelkem ? Lehet-e ? A lelkészt a könnyekig meghatotta a vergődő lélek háborgása. Rátette a beszélő vállára a kezét. Aztán jóságos hangján vigasztalni kezdte. — Lehet édes fiam. Lehet. Te nem voltál bűnös! Csak megtévelyedett. De tudod-e fiam, mi tartott téged vissza a bűntől ? Egy könnycsepp 1 A te könycsepped 1 Az, amit itt ejtettél el 1 Azon innen az üdvösség, a lelked békéje honolt 1 Azon túl a lélek szenvedése várt reád 1 Hát ezt megpróbáltad 1 Azon túlestél. S az csak a javadra vált 1 Lelked, amely eddig a kétség és a remény között vergődött, megtisztult a salaktól. És te felismerted az igaz, a lelked üdvösségére vezető egyedüli utat 1 Visz- szatértél a helyes ösvényre 1 Most itt vagy. Szeretettel fogadlak 1 Teszem pedig azon kérésemmel, hogy az Isten kegyelme legyen és maradjon teveled, hogy soha többé ne kerülhess túl azon a könnycseppen, amely életed határköve lett 1 Emlékek. Kisded lámpa homályos fényénél Asztal körül ül a kis család. Zeng az ének: „az éj im érkezik“, Minden szívet szent öröm hat át. Gyermek, ifjú s öregeknek ajka — Egyesül az Istent hívó hangba’ S mintha, mintha ott fenn a magasban, Egy jó atya gyönyörködnék abban. Ószbe borult patriarcha ajkán Halkan csendül a buzgó ima: Hála neked, ki őrködő szemmel Vigyáztál e ház lakóira. Maradj velünk! leszállt már az éjjel Takargass be gondviselő kézzel S mintha, mintha ott fenn a magasban, Egy jó atya gyönyörködnék abban.
