Harangszó, 1911-1912
1912-04-14 / 22. szám
180. HARANGSZÓ. 1912. április 14. Kisded lámpa fénye végsőt lobban, Áment mond az imádkozó ajk Csend borúi a magános kis házra Alvók keble nyugodtan sóhajt. Mert kitárva a jó Atya karja, Gyermekeit áldva betakarja. S mintha, mintha Ő reá borulva Az álom is szebb s nyugodtabb volna. Madár Mátyás. Az amerikai bevándorlás korlátozása. Az Egyesült-Államok törvényhozásának bevándorló bizottsága Dilling- ham szenátornak a bevándorlás megszigorítására irányuló javaslatát elfogadta. Ez a javaslat nagyobb jelentőségű lehet az európai kivándorlás szempontjából, mint a kivándorlás szabályozására, vagy korlátozására hozott összes törvények. Az új törvény nagy szigorúsággal védekezik a bevándorlás áradata ellen. Az új törvényjavaslat még jobban kiterjeszti a bevándorló felügyelők hatáskörét a nekik nem tetsző bevándorlókkal szemben; a bevándorló törvényeknek a szerződéses munkásokra vonatkozó intézkedéseit megszigorítja ; kémszolgálatot állít föl, illetőleg felügyelőket, orvosokat és matrónákat alkalmaz a hajókon, akik már az utón kikémlelik a bevándorlók viszonyait. A bevándorlókat az új törvény értelmében felügyelet alá helyezi s minden egyes bevándorló a személyleirását tartalmazó igazolványt kap. A törvényjavaslat valamennyi paragrafusa között a 3-ik szakasz a legszigorúbb. Ez a paragrafus annak a megállapítását, hogy ki a nem kívánatos bevándorló, még az eddiginél is jobban kibővíti és kimondja, hogy 'kizárandó minden csavargó. Más szóval, ha a bevándorlási felügyelők akár egy, akár más oknál fogva ki akarnak zárni valakit, egyszerűen kimondják, hogy csavargó. Az Egyesült-Államok bevándorló hatósága a szerződéses munkásokra vonatkozó törvényt is meg akarja szigorítani. Kizárja azt a bevándorlót is, akinek otthon Ígéretet tettek, hogy az Egyesült-Államokban munkát kap, akár igaz volt az ígéret, akár nem. Kizárja azt a bevándorlót is, aki bevallja, hogy otthon olyan körlevelet olvasott, melynek hatása alatt határozta el magát a kivándorlásra. A bebocsátott bevándorlók rendes igazolványt kapnak, mely a bevándorló személyleirását, az érkezés idejének a megjelölését, a hajó nevét fogja tartalmazni. Miután ez igazolvány a bevándorló törvényes bebo- csátatását van hivatva igazolni, ennek hiánya az illető bevándorló kizárását vonja maga után. Azokat a törvényesen bebocsátott bevándorlókat, akik három éven belül bármelyes ok folytán is közjótékonyságra szorulnak, egyszerűen visszaküldik, ugyanez a sors vár azokra a bevándorlókra is, akik öt éven belül egy évet meghaladó fogházbüntetésre ítéltetnek. Ha az új törvényjavaslatot elfogadják, akkor július 1-én már életbe léptetik. A tűzijáték. Zágrábból való visszautaztában I. Ferenc császár és király meglátogatta a különcnek ismert Festetich György, keszthelyi grófot. A főur mindent elkövetett, hogy méltó fogadtatásban részesíthesse a császári vendéget. Az elsőrangú építészeket hozatta le Bécsből palotájának feldiszítésére, majd oly nagy lakomát készíttetett, mely semmivel sem maradt mögötte a bécsi udvari ebédeknek. Szóval mindent megtett, ami csak lehető volt, a magas látogató tiszteletére. Midőn a fogadtatás ünnepségei lezajlottak s a császár visszavonult a számára berendezett lakosztályba, — Festetich hirtelen fölkereste a főudvarmestert s kérte, hogy jelentse be Őfelségénél, valami fontos mondanivalója van. — Hiába kérte a csodálkozó udvarmester a grófot, — hogy mondjon le ezen különös audienciáról, mert a császár már bizonyára pihen s minden jószívűsége dacára is rossz néven fogja venni a háborgatást, — de ez nem tágított. Állhatatosan megmaradt szándéka mellett, míg csak be nem bocsátották a császár elé. Felség, mondá a főur, én jól tudom hogyan kell egy alattvalónak uralkodóját fogadni. Mindent elkövettem, ami tőlem telhető volt; — de mégis úgy gondolom, — valami hiányzik az ünnepély teljességéből. Egy tűzijáték egy oly napnak emlékére, — mint a mai, elengedhetetlen. Akartam is rendezni, de a szolgabiró megtagadta az engedélyt, azon kifogással, hogy a közelben levő helységben csupa nádfedeles házak vannak s könnyen veszedelem történhetnék. I »Tehát most kell tűzijátékot rendeznem, — hogy célomat elérhessem. Engedje meg Felséged, hogy ezt a 10 ezer forintot — bankjegyekben — mely a tűzijátékra volt szánva, elégethessem Felséged gyertyájának lángjánál. Ezen szavak után valóban kihúz zsebéből 10 darab ezer forintos bankjegyet s a láng fölé akarja tartani. Gróf — ne bolondozzék kiáltott gyorsan a császár, s tiltakozólag emelte föl kezét. „Ennek meg kell lenni; ellenkezett a különc gróf. Azonban, ha Felséged sajátkezüleg akarja elégetni a bankjegyeket, annál szerencsésebbnek érzem magamat.“ „Nem bánom — mondá a császár nevetve — de előbb távozzék ön.“ A gróf átnyújtotta értékes csomagját s büszkén ment ki a szobából, abban a tudatban; mégis csak sikerülni fog a „tűzijáték“ az összes szolgabirói óvóintézkedések dacára is. Mennyire csalódott azonban, midőn megtudta, hogy a jószivű császár a szomszédos falvak lakosainak adományozta a tízezer forintot, hogy nád- és szalmafedeles házaikat cseréptetővel cserélhessék föl. ____________Pulay Vilma. A z ülés. Az elnyomatás korszakában, az úgynevezett német világban, az országból minden magyar katonát kivittek, annál több volt azonban a cserepár és vasasnémet, a kiket fehér köpönyegük miatt lisztes zsákoknak hívtak. A katona nagy ur volt akkor, a falukon állomásozó századparancsnokok irgalom nélkül deresre huzatták még a bírót is, ha a parancsot nem teljesítették. Ebben az időben történt, hogy Szentesen egy gazdaembert rendeltek ki forspontosnak, hogy egy lovaskapitányt Hódmezővásárhelyre vigyen. Csúnya, csatakos idő volt. A tiszt Olaszországból rövid szabadságra hazatért huszártiszt, fehér köpenyébe burkolva, helyet foglalt a nyomorult ülésen, mire a kocsis, megvagdalva lovait, veszettül kezdett hajtani. A táltosok vitték a szekeret egyik kátyúból ki, a másikba be, mikor az egyik zökkenőnél a tiszt majd kibukfencezett az ülésből, haragosan kiáltott rá a parasztra: — Teringettét, vigyázzon kend, — gyönyörű körmondatokban kezdett magyarul káromkodni. — Hát magyar az ur I — kiáltott töl örvendezve a kocsis. — Az Isten is megáldja, szálljon csak le, hadd vegyem le a szekérderékről az ülést, mert ezt németeknek csináltam.
