Harangszó, 1911-1912
1912-02-25 / 18. szám
144. HARANGSZÓ. 1912. február 25. és azt hiszem, amiről ez öt érzékemmel biztosan meggyőződhetem. De hogy tudhat ön érzékeinek biztosan hinni ? Ki kezeskedik önnek arról, hogy szeme, füle, orra soha meg nem csalják ? Mily gyakran megcsalja pl. a szem az embert. És ha egy érzék tévedhet, miért ne tévedhetne mind az öt ? A dolog uram nem oly egyszerű, mint ön gondolja. Be kell vallania tehát, hogy a „hit“-szó igenis létezik szótárában, ha mindjárt ön nem is akarja. Hát hiszen igaz, hogy ily értelemben én is hiszek, de csak bizonyos határig, addig amig az öt érzékem azt megengedi. Hát mit tesz azzal a világgal, mely az ön öt érzékén kívül esik ? kérdi tovább a könyvárus. Azzal a világgal én nem sokat törődöm — felelt a gazdag. — Ami abba a világba tartozik — abból semmit sem hiszek. — Ugyan, ugyan ? Engedje meg, hogy ez állítását egyenesen kétségbe vonjam. — Talán csak nem tételezi fel rólam, hogy hazudok. — Oh azt nem, csak én az ellenkezőjét teszem annak, amit ön állít. — Na hát akkor elég műveletlen fráter... — Szabad kérdenem uraságodat, mi a címe annak a könyvnek, amit olvas — veti fel hirtelen e kérdést a könyvárus, mitsem törődve a gazdag durva sértésével. önnek az úgyis közömbös. De ha tudni akarja: „Nagy Frigyes élete“ — teleli a gazdag. Ezt a könyvet olvasná csak el — folytatá lelkesedve. Tudom Isten, megváltoznék gondolkozás módja. Milyen okos ember volt ez a Nagy Frigyes 1 Hát még Voltaire ? Mennyire gyűlölték ezek az ilyen szenteskedő dolgokat! Elhiszem, de engedje meg, hogy kétségbe vonjam azon állítását, hogy Nagy Frigyes és Voltaire éltek! Szent Isten! hogy beszélhet ilyen ostobaságot, csapta össze a kezét a gazdag. Na, igazán azt hittem, hogy ön művelt ember létére csak tud annyit a történelemből, hogy ezek életét kétségbe nem vonja. Hát bolond ön ? Hát az egész porosz és francia történetet semmibe sem veszi ? Tudja meg, veti oda nagy önérzettel, én is született porosz vagyok s az ilyen állítás — mint a minőt tett az elébb — sérti az én hazafiságomat. örvendek — szólt a könyvárus mélyen meghajtva magát — de engedje meg, hogy ebben is kételkedjem. Sértődve emelkedett fel a gazdag pamlagáról. — Takarodjék. Elég volt a fecsegéséből. Tudja meg, hogy én egy nyugalmazott titkos tanácsos vagyok. Menjen. Bocsánatot kérek Uram — szól a könyvárus — de mivel bizonyíthatná be nekem mindazt, amiről az elébb beszélt ? A keresztlevelét hozza elő ? De hiszen az téves lehet. Azok az adatok, melyek az anyakönyvbe, vagy a nemesi címtárban vannak feljegyezve megbízhatatlanok lehetnek. — Hát ön nem hisz nekem, ön nem bízik a szavamban ? Én igenis bízom s hiszek is önnek. Nekem ezek a dolgok nem okoznak nagy bajt, de nézze Uram, ön az elébb azt mondá, hogy csak az öt érzékének a hívője s ami ezen kívül van, az számára nem létezik ; — mondja hát meg, látta saját születését, látta-e Nagy Frigyest és Voltairt, látta hogy saját maga hogyan és kitől született, füleivel hallotta, kezeivel megtapasztalta azokat az előbb említett nagy embereket? Lám és mégis igazaknak tartja az ő létezésüket, mert elhiszi mindazt, a mit olvas abból a könyvből, igen ön hisz tehát abban a világban is, mely saját öt érzékén kivül esik. Hohó — kiált fel a gazdag. Ez egészen más 1 Hiszen ha én igy érteném állításomat, akkor számomra saját múltam se létezne. Ha saját álláspontjáról következetes akar maradni önmagához — akkor nem is! De tovább megyek s azt állítom ha alaptételénél megmarad, úgy az ön számára sem a társaság, sem a család, sem barátsáq sem kereskedés, sem élet nem létezik, mert ezek mind a hűségen és a hiten alapszanak s ha többet nem akarnánk hinni — gondolja csak meg, mi lenne a világból? Látja, mind ezzel csak azt akartam bebizonyítani, hogy ön igen tisztelt Uram nem csak az öt érzékének a hívője, hanem igenis azt is hiszi, ami öt érzékén túl esik. És hinnie is kell, ha a világban élni akar. Ha pedig igy áll a dolog, miért gyűlöli akkor a „hívőket,“ mikor ön sem tud egyebet, mint minden nap és minden órában „hinni és csak hinni.“ — „No, de az mégis más“ — mondja a gazdag hosszab gondolkozás után. Amit én hiszek az egyáltalában nem a vallásra vonatkozik, hanem az egész természetes dolgokra. — Mindegy! De hát miért hisz a mindennapi, természetes életben és a vallás körében miért nem akar tudni egyáltalán a hitről? Hát nem létezik-e minden emberben épugy az ösztön az örök isteni iránt, mint akár az evés és ivás ösztöne ? A mily bizonyos, hogy megvan az ösztön, ép oly bizonyos, hogy létezik az a tárgy is, mellyel ez ösztön kielégíthető. Éhesek vagyunk ? Bizonyos, hogy van valami és létezik az, amivel az éhség kielégíthető. — Az nem tagadható, hogy van valami ösztön minden emberben az isteni, magasabb dolgok iránt — szól a gazdag — de senki sem tudja bizonyosan, hogy mi az az isteni, mi az a magasabb valami? Talán Istennek nevezik, dehogy ki ő — senki sem tudja. Mindenki úgy képzeli őt el, amint tudja, bírja. Amit pedig a biblia mond — az mind mese. De miért lennének a bibliai tanítások mesék ? Ha ön egy Nagy Frigyes életirójának hisz, miért nem hisz például egy Máté, János, avagy Lukács tudósításának ? Az. egyszerű — feleli a gazdag. Én csak hitelképes szem és füllanuk írásaiban hiszek. Azok az Írások pedig, melyekre ön hivatkozik minden hitelességet nélkülöző koholmányok. Máté, János, Lukács, még ha ők is írták volna ezeket a könyveket, úgy sem lehettek szem és fültanuk, mert ők semmiesetre sem voltak Jézus tanítványai. Strausz és Baur tudósok bebizonyították, hogy az összes evan- géliomok nem azoktól származtak, kiknek nevét homlokukon viselik e könyvek. Ezeket az apostoli kor után nagy későre szerkesztették össze valami csalók, miért is az abban foglaltak jórészt mesék és legendák. Csak el akarták hitetni azt, hogy ez evangéliumokat Jézus tanítványai írták. Hogyan? Hátha én is bebizonyítom, hogy Strausz maga is hazudott, ki mindent elferdített, hátha napnál világosabban bebizonyítom, hogy ez iratod tényleg Jézus korabeli szem- és fültanuktól származtak. Lehetetlen 1 De úgy van — erősíté a bibliaárus. Strausz állításait már régen megcáfolták a tudományos világban; tételeit annyira meggyöngitettók, hogy ő maga beismerte, hogy „Jézus élete“ című munkája egész tekintélyét tönkretette. Ellenben a bibliai őskor legkitűnőbb ismerője, a világhírű Tischen- dorff Lipcsében megcáfolhatatlanul bebizonyította, hogy a 100-ik év körül már az ujtestamentomi iratok főbb gyűjteményei készen voltak és a legkiválóbb tudósok bebizonyították, hogy ezek az ev. tudósítások valódiak és hitelesek. Természetes, ha ön mindig csak Strausz munkáit olvasgatja,
