Harangszó, 1910-1911

1900-12-25 / 5. szám

1910. december 25.

HARANGSZÓ.

9. oldal.

Majd néhány bús hangulatú böjti ének és a szokásos oltári szertartás elvégzése után szószékre lép a lelkész. A szent könyvből azonban nem a böjt 4-dik vasárnapjára rendelt evangéliumi szent igéket olvasta fel, hanem Máté ev. 18 dik részének 15 — 18. verseit s ezek alapján ismertette az egyháznak Krisztustól vett kötöző és oldó. bűnöket megtartó és megbocsátó hatalmát. Kiemelte különösen, hogy amilyen felemelő és magasztos a bűn- bocsánat hirdetése a megtérő szíveknek, éppen olyan leverő s elszomorító, ha a megátalkodottat bűneiben meg kell kötözni s a keresztyéni élet- közösségtől ki kell zárni. De minden egyes keresztyénnek közre kell munkálkodni abban, hogy a bűnös a közmegvetés által bűneinek megismerésére s igaz' megtérésre vezettessék.

Az elhangzott beszéd és az azt befejező buzgó imádság után az egész nagy ünneplő közönség még a hallottak hatása alatt állott, midőn a befejező áldás helyett ismét felhangzott a lelkésznek felindultságától remegő szava következőleg :

„Minthogy a hali hegyen lakó Horváth Ferencz, már 1752-ben házas- ságtörőnek és paráznána kkinyilatko- zott lenni, mely cégéres gonoszságáért amint azontúl Isten országából kirekesztetett lett, úgy megérdemlette volna, hogy keresztyény gyülekezetünkből és kirekesztenék. De mivel azt sokféle álnoksággal ezideig meggátolta, az ittlevő gyülekezet, tekintvén vétségét, jobbulására mind ez ideig várakozott. Azonban nemhogy

megjobbult volna, hanem inkább szokott gonoszságaiban mind mélyebben ! elmerut és csak az elmúlt 1754 esztendő karácsony hónap G. napján, a szent keresztségnek kiszolgáltatásakor Istentől elhajolt elméjét és azóta is a kegyelemnek eszközei ellen való keresztény tartózkodását cégeresen kimutatta és ezen szent gyülekezettől egy néhány Ízben lett hathatós intésre sem hajolt, hanem magát nagy szomorúságunkra, megor- vosolhatlan gonoszságban és meg- áta kodottságban heverőnek lenni nyilván kijelenti. Azért én Bárány János, ezen evang. gyülekezetnek , hivatalos és felszentelt tanítója és lelkipásztora, mind lelki előjáróim- mal, mindezen számadásomra bízott szent gyülekezettel egyetértvén és velők lélekben összeköttetett lévén, a hatal m szerint, mely nekem az Ur Jézustól adatott, azon Horváth Ferencet, mint cégéres paráznát, részegest, káromkodót, szentség csu- fulót és gonoszságai alá lekötözöm mind mennyen, mind fődön, az Atyának, Fiúnak és a szentiéleknek nevében Amen.

Es ekképen őtet mint fene ett tagot, elmetszem, elrekesztem és eltiltom az oltári szentségtő1, a szent keresztségnek igéretitől, az öreg életnek reménységitől, a szenteknek egyezségétől és nevezett szerint ezen felpéci gyülekezettől és velem őtet a pogányok közé, kiknek nincsen részük a Krisztusban.

Az Isten pedig, aki nem gyönyör ködik a bűnösnek halálában, hanem

hogy megtérjen és éljen, fordítsa ! ezen kötöző kulcsot azon Horváth Ferencnek megalázására és megtörésére. Ha pedig még tovább is megkeményednék, siessen végbe vinni rajta az ő Ítéletét és törölje ki közüliünk a botránkoztatót. Keresztény hallgatókat pedig az Ur Jézus nevében intem és kényszerítem, hogy tőle megvonják magukat és vele atyafi- ságosan ne társalkodjanak, hogy az által is megszégyenüljön és senki az ő bűnében és átkában ne részesüljön, sőt inkább hasonló vagy más rút titkos bűnökben előbb is ezen eset által , megtérésre felindíttassanak. Amen!“ (Bárány János sajátkezű feljegyzése )

Könny csillogott a lelkész szemeiben és siri csend követte szavait. Mindenkit mélyen megrendített az elhangzott átok arról az ajakról és helyről, honnan csak áldó szavak szoktak hangzani. — Talán sohasem szállt nagyobb áhítattal a magasba a fohász : „ne végy minket a kísérteibe, de szabadíts meg a gonosztól.“ — Egy ember meghalt a gyülekezetre nézve. Mindenki gondolkodva kérdezgette magában, váljon lesz-e feltámadása ? Képes lesz-e a közmegvetés megtörni azt, kit a szeretet szava nem birt megjavítani ?

Kevés ilyen szomorú vasárnapja volt ev. gyülekezeteinknek hajdan, de nagyon megszaporodna ma az ilyenek száma, ha a templomkerülő, szentséggyalázó, botrányos életüekkel szemben hasonló szigorúsággal járnánk el 1

Kedves János Barátom 1

‘ Nagy örömmel olvastam a levedet. Örülök annak, hogy jó egészségben vagytok, jól folynak dolgaitok, de kiváltképpen annak örülök, hogy olyan sokan olvassátok a „Harangszót“ s hogy az abban megjelent cikkeket meghányjátok-vetitek esténként a kályha mellett... De hát azt irod, hogy az asszonyok is szeretnének valamit a maguk dolgairól olvasni, Zsófi nénim meg egyenesen azt izeni, hogy mondjak el neki valami „babonát“, mert hát „nem tojnak a tikok“. Pedig van neki vagy 40 darab, terítve van

előttük a kukorica, levegőjük is jó van, mert künn a szederfán, aztán meg Luca napkor megszurkálta őket a piszkafával, húshagyó kedden pedig az első fánkot is nekik adta! És mégis egyetlen tojást se „találnak“, pedig most ugyancsak jó ára van, 10 fillérért is el lehet adni darabját. Kedves Zsófi néném, én magának olyan „babonát“ mondani, hogy attól a tyúkok tojjanak, nem tudok, mert olyan nincs is, de azt innen messziről is megtudom mondani, hogy miért nem tojnak a tikok, s mit kell tenni, hogy sokat tojjanak. A legelső dolog persze, hogy jófajta, fiatal

tyúkjai legyenek. Nem kell ám itt valami extra fajtákra gondolni, amiket nagyhangon hirdetnek, dicsőítenek. A mi u. n. parragi fajtánk teljesen megfelelő a mi viszonyainknak, csak arra kell ügyelni, hogy mindig a jó tojó tyúkok után hagyjunk jércéket, s ha néha-néha egy nagyobb testű kakast szerzünk be, akkor sohase lesz üres a tojásos kosár, meg pénzelni is lehet szépecskén. — A Zsófi néném, meg a többi asszonyok tyúkjai éppen azért nem adnak elegendő hasznot, mert csak babonáskodnak velük, de sem megfelelő táplálékot, sem jó helyet nem adnak