Harangszó, 1910-1911
1911-09-10 / 24. szám
I. évfolyama.. 1Ö11. szeptember 10. 24. szám. 7ä x- x« Á es o e ^ b p i* a x*. Megjelenik minden második vasárnap. Kiadja a dunántúli egyházker. evangéliumi egyesület. Szerkeszti K A P I B É L A ev. lelkész. Előfizetési ára egész évre 1 kor. 60 fill. — Az előfizetési dijak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére Körmendre (Vasvármegye) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító is. Örökélet. lm jön a néma est, homályos magánya, Jóságos angyalként karjait kitárja, Nyugalomra készül vagy már nyugszik [minden. Altató álomban, nevedben nagy Isten. Ébren csak én vagyok, szivemnek nincs [nyugta. Lelkem korán elhunyt kisdedét siratja. Besüt a holdvilág, be az ablakomon; Ott ragyog az égen, az én szép csillagom; Bethlehem csillaga: hozzád vezet Isten, Ki örökké éltetsz mindent, mindenekben. Ami por: porrá lesz; a lélek: az örök, Végy engem is egykor magadhoz, könyörgök. „A Te hajlékodban sok lakások vannak“, Jézus érdeméért szállást adsz Te annak, Aki híven futja itt földi pályáját, Jutalmul tőled nyer ott fönn örök pálmát. Te vagy az élők és nem holtak Istene, Álom a halál és élet szunnyad benne. Néma est homálya, takarj be szárnyaddal, Nyugtasd meg telkemet jótékony álommal, — Éj után lesz reggel, álomra ébredés, Halál után örökéletre felkelés. Túl a síron vár rám én elhunyt kedvesem, Hallelúja neked jóságos Istenem! ADORJÁN FERENC. Az ember, a Gyönyör s a Bánat. Egy régi példázat beszéli a következőket. Két utas érkezett egyszer egy ember házához és bebocsáttatást kértek tőle. Az egyik drága selyemruhában, csillogó ékszerekkel meg- rakottan; a másik sötét gyászruhás alak, arcvonásai mély szomorúságot tükröztek vissza. A házi gazda hajlandó volt kérelmüket teljesíteni; előbb azonban tudni óhajtotta a két vándor nevét. „Barátom, — szólította meg a ragyogó ruhás, örömtől sugárzó alakot, — ki vagy te ? „Engem Bcddogságnak hívnak, felelt ez. — És Te, — fordult a másikhoz, ki vagy te szomorú tünemény ? „Én a Bánat angyala vagyok, viszonzá amaz. „Jól van, mondá a ház tulajdonosa, most már ismerlek benneteket. Hanem közületek csak az egyiket, a „Boldogság“ angyalát fogadom be s ennek velem kell maradnia mindig. „Óh az nem lehet“, — szólt a „Boldogság.“ Én sohasem járok egyedül. A ki engem befogad annak velem együtt el kell fogadnia a „Bánat“ angyalát is, mert Isten rendelte azt mellém elválhatatlan kísérőül. Mi mindig együtt járunk. Sokszor én érkezem előbb hozzátok, máskor pedig testvérem, a Bánat jön előbb, de figyeljétek csak jól meg, — mindig nyomon követjük egymást, és minket sohasem lehet szétválasztani. * E kis példázatot olvasva, bizonyára arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ez a képzelet világában mozog. Igen, úgy van. De észre lehet venni rajta a való élet vonásait is. Fontos erkölcsi tanulságot rejt magában e történet, mintegy feleletet arra a nagy kérdésre, miért nincsen e földi életben zavartalan öröm és boldogság ? Előbb vagy utóbb minden házban megjelenik a Bánat angyala. Néhol mindjárt az élet hajnalán, a Boldogság előtt vagy után. Máshol az élet delén, majd ismét másutt a késő aggkorban. De mindenüvé megérkezik s érintése olyan fájdalmas. — E világ fiai nem látnak benne mást, mint Isten sujtoló kezét. De a keresztyén lélek bizalommal és megnyugvással fogadja, mint a mennyei Atya követét. Tudja, érzi, hogy a Bánat mindig áldást hagy maga után, s szomorú gyászfátyolán át meglátja a Vigasz angyalát is. Francia eredeti után Pulay Vilma.
