Harangszó, 1910-1911
1911-08-27 / 23. szám
I. évfolyam 1911. augusztus 27. 23. szám. Előfizetési ára egész évre 1 kor. 60 fül. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére Körmendre (Vasvármegye) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító is. István király ünnepén. Az új énekeskönyvből. Dallam: Jövel Szentlélek Úristen. Zengjen minden ajkon ének, Magyarok és keresztyének! Szárnyát a lélek kibontva. Szálljon a magas mennyboltra I i Áldjuk a mi Istenünket, Ki megáldá nemzetünket; Őt illeti csak a hála, Millióknak egy az imája: Dicsőség légyen Istennek I Századoknak éjjelében, Mi tündökfik tündérfényben? István király koronája, Világ szeme tapad rája. Drágagyöngye; könny, dicsőség, És gyémántja; magyar hűség, fí királyért, a hazáért . És az áldott szent szabadságérti Dicsőség légyen Istennek! Isten fénylett réges-régen Ős apáinknak szívében. Kigyult a hit, e tűzoszlop, S a pogány sötétség oszlott. Krisztus Urunknak vallása Lón hazánknak ujulása; Ez mívelte, hogy még élünk, Erőnk ez, megtartónk s vezérünk, Dicsőség légyen Istennek I Áldd meg, Isten, 5ionunkat, A királyt és szép honunkat I Köztünk egymást csókolgassák Szeretet, béke s igazság! A világ Világossága Süssön be az éjszakába I S égen, földön, minden tájon Egy hitben, egy zsolozsma szálljon: Dicsőség légyen Istennek I Sántha Károly. A munka isteni szolgálat. ív. Az apostolok közül Pál beszél legtöbbet a munkáról. Ez természetes is; nála munkásabb embert alig ismerünk: szüntelen buzgalommal mindenfelé terjesztette az evangéliumot, de emellett mesterségét, a sátorszövetkészítést is szorgalmasan űzte. Valahányszor ez a Pál apostol a munkáról beszél, mindig erre a kettőre figyelmeztet: igyekezzetek csöndesek lenni és saját dolgaitokat cselekedni, Ezen két figyelmeztetéséből érdekes következtetést lehet vonni az akkori kor munkásviszonyaira. Úgy látszik, hogy az ő idejében, a római császárság korában is általános volt a munkások között a forrongás, a nyugtalanság és igen sok ember lehetett, aki a maga munkakörével elégedetlen volt és más munkamezőre vágyakozott. — Napjainkban is általános a munkások panaszkodása, hogy nehéz sora van a munkásnak. De én úgy látom, nem az nehezíti meg a munkások dolgát, hogy nagyon sok volna a teendőjük, hanem az, hogy híjjával vannak a nyugalomnak és a megelégedésnek. Sok ember egy egész hosszú életen át tiporja a kötelesség száraz- malomútját, míg végre kimerülve száll a sírba, azzal az érzéssel, hogy mégsem érte el, amiért küzdött, mégsem lett azzá, amivé lenni akart, egész élete fáradság volt, munka volt és mégis elhibázott élet volt. Nagy áldás volna a munkásokra, ha megszívlelnék az apostol intését: igyekezzék mindenki a saját dolgait cselekedni, azaz keresse meg mindenki azt a munkát, amely tehetségének legjobban megfelel és igyekezzék mindenki a saját dolgait csöndesen, nyugodtan elvégezni! Lehet azonban olyan ember, aki e sorokat olvasva azt gondolja magában : mit ér ez a beszéd az én sorsomban, akit az élet arra kényszerít, hogy olyan munkát végezzek, amely minden erőmet igénybe veszi, úgyhogy énnálam nyugalomról szó sem lehet I Az egészben pedig még az a legszomorúbb, hogy érzem, tudom, nem azt a munkakört töltöm be, amely
