Harangszó, 1910-1911

1911-08-27 / 23. szám

2. oldal.

Harangszó.

löl 1. augusztus 27.

igazán nekem való volna és amelyen százszor boldogabb lehetnék! Aki így gondolkodik, annak jusson eszébe, hogy nem a mostoha viszonyok, a hiányos neveltetés vagy saját tapasztalatlansága rendelték őt arra a helyre, ahol most áll, hanem az Isten. És ha Isten rendelte őt arra a helyre, akkor ott szükség is van rája; és ha szükség van rája, akkor ne hagyja el őrhelyét, mint a gyáva katona, hanem azon legyen teljes erejéből, hogy Isten azon a helyen is megnyerje csatájának a diadalát.

Az Isten gondviselésébe vetett ezen hit természetesen nem akadályozhatja meg azt a törekvést, hogy az ember megfelelőbbel igyekezzék fülcserélni azt a munkakört, ahol nyugalmai és megelégedést nem talál: ellenkezőleg kötelessége olyan állást keresnie, amely tehetségének, erejének legjobban megfelel, mert itt is áll az a figyelmeztetés, hogy igyekezzék mindenki a saját dolgait cselekedni. De mégis nem tudom, van-e még valami a világon, ami oly nyugalmat és megelégedést adhat az embernek és oly erősen ösztönözheti arra, hogy a vágyainak meg nem felelő helyen is teljesítve kötelességét, mint az Isten gondviselő szeretetébe vetett hit és az a meggyőződés, hogy amit cselekszik, azt az Isten kedvéért cselek- szi I Hogyan eltűnnék életünkből az a sok nyugtalanság és elégedetlenség és hogyan fölébe emelkednénk az emberek dicséretének és gáncsolódá- sának, ha szilárdan élne bennünk az a meggyőződés, hogy amit cselekszünk. azzal a jó Istennek teszünk hasznos szolgálatot 1 Aki munkáját az Isten iránt való szeretetből teszi, az nem lesz sem a munka, sem az emberek rabszolgája, hanem annak munkája igazi isteni szolgálat lesz. — így teszi a munkát isteni szolgálattá az Isten iránt való szeretet.

Megvizsgáltuk a munkát a hármas szeretet világánál és talán e hasábok olvasói meggyőződtek, hogy azok a legjobb és leghűségesebb munkások, akiket munkájukban az önmaguk —, a felebarátaik, — és az Isten iránt való szeretet vezet, mert ezeknek munkája igazi isteni szolgálat. És akik erről meggyőződtek, azok azzal a gondolattal tegyék le ezt a lapot, hogy igaza van bölcs Salamonnak, mikor azt mondja: „Úgy láttam, hogy semmi sincs jobb, minthogy az ember örvendezzen az ő dolgaiban, mivelhogy ez az ő része.“

Zongor Béla.

Kotor Péter.

Irta: Csite Károly.

Bedi József cipészsegéd, amint elvégezte ünnepiesjöltözködését, kemény hangon szólt az inasra:

— Zsiga! menj ki az udvarra, nézz körül, nem jár-e kinn a májszter, vagy az asszonya ?

Zsiga hiuz léptekkel s vércse tekintettel sompolyog végig az udvaron s kedvező hírrel jő vissza:

A májszter úr, ugylátszik, már nincs is ide haza, a májszterné pedig most fújja a sparherdben a tüzet, persze meglehetős nyers fát vett a múlt héten.

Bedi József még egyszer megnézi a bajusza mikénti állását egy kis kézi tükörben s indul aztán kifelé. Bántja ugyan egy kicsit a lelkiismerete, hogy szökve hagyja ott azt a műhelyt, hol, mint inast felszabadították és a hol már nyolc év óta segédkép’ dolgozott.

— Hova megy, Bedi úr? — kérdi tőle a Zsiga.

— Nekeresdre!

— Hátha a májszter úr kérdi, mit mondjak neki ?

— Mondd, hogy igen fontos ügyben elkellett valahová mennem.

— Hát én nem mehetnék el Bedi úrral sztrájkolni ? — kérdez ismét a Zsiga, megadván egyúttal saját magának a feleletet az első kérdésére.

Bedi József sötét, haragos tekintetet vet vissza az ajtóból:

— Befogd a szád, mert végig verek rajtad 1 Inas vagy : kuss a neved.

Zsiga ezek után egyedül maradt a műhelyben, nagy keserűségtől megszállva. Cudar, komisz világ ez, hogy a szegény inasokat semmibe sem veszik s még a sztrájkolásnál is mellőzik I Haragos kedvében a sok javításra hozott cipőt egyenkint az ajtónak dobálja. S ezzel oly borzasztó durrogatásokat visz véghez, mintha ágyukat sütögetnének el. Annál inkább tetszik neki a dolog. S nem sajnál közbe-közbe egy kaptafát is az ajtónak ereszteni.

— Jézusom, itt vannak a tatárok! — kiált rémülten Kotorné asszonyság a konyhában s rohan ki az udvarra. Onnét veszi észre, merre van a világpusztulás ? Siet a műhelybe s amint benyit, feje mellett repül egy cipő.

— Istenem irgalmazz! sikolt hatalmasat s csak aztán látja tisztán a helyzetet. — Oh, te gyalázatos kölyök, te! — fakadt ki s Zsigának rontott, hogy megtépázza. Zsiga azonban félre

ugrott, mint a vilám s kiiramodott az ajtón.

— Megyek én is a Bedi úr után sztrájkolni! — sikolfotta s elszaladt ő is a szakszervezetbe.

A jóképű, kövér Kotorné asszonyságot erre még nagyobb ijedelem szállta meg. Ha a segéd is sztrájkol, % mi lesz a sok cipő megrendeléssel és javításokkal ? A főszolgabiróné már harmadszor küldött egy talpalásért s máig sem kész. Csak hát a gazda volna ide haza. Kora reggel elment hazulról három hegyháti atyafival a takarékba s tiz óra már, még sem került haza. Bizonyosan a Bodzafa vendéglőbe ült be ismét kölcsönvételi áldomást inni.

Tiszta kötőt és fejkendőt cserél. Bezárja kivülről az ajtókat s elsiet hazulról. Csakugyan a Bodzafában talál az emberére.

Kotor májszter urnák erre már csókolódzó jó kedve van. Épp’ harmadszorra öleli és csókolja végig az atyafiakat. S a betoppanó felesége piros arcára is hatalmas csókokat cuppant.

— Gyere, Borcsa virágom 1 — mondja szaporán pislogatva, — egyél meg te is egy porció malac pecsenyét.

Én már két porciót bekebeleztem. Fizetnek ezek a testvérek, a mennyi csak kell.

Borcsa asszonyság nem sokat ellenkezik. Asztalhoz ül s jó étvággyal költi el a finoman sült malac pecsenyét és vígan kocint az atyafiakkal.

A sztrájk dolga el is felejtődik. Csak mikor elbúcsúznak az atyafiaktól s haza ballagnak, otthon kerül szóba.

— Abba hagyom a hitvány mesterséget ! Nem vesződöm ilyen szociálista népséggel. Az kellene még csak, hogy ezek a jött-ment segéd népségek parancsoljanak nekünk, mestereknek, hogy mennyit fizessünk nekik 1 — mondta Péter, kövér tenyerével az asztalt paskolva.

— Hát akkor miből élünk ? 1 — aggodalmaskodott az asszony.

— Ne busulj azon, hites párom, van itt ész 1 — bökött nagy büszkén

a homlokához Péter. — Nézd ma is , harminc koronát kerestem, még pedig j könnyű szerrel, — csapott még büsz- ^ • kébben három papír tiz koronást az asztalra.

— Nagyszerű ember vagy, Peti 1 — csodálta meg Borcsa asszonyság az urát. — Már hol tudtál annyi pénzre szert tenni?

— Ugy-e, hogy nem szamár ember a Kotor Péteri — ütött most meg a mellére a cipész mester úr.