Harangszó, 1910-1911
1911-07-02 / 19. szám
1911. július 2. HARANGSZÓ. 3. oldal. Kiszolgál egy emberéletet. Hát még ami benne írva vagyon! Az ám csak a szép. Az nem egy emberéletre, hanem az egész örökéletre szól. Tudakozzátok az írásokat, mert örökélet vagyon benne! Azt mondja a szent- irás. De úgy ám gazduram! Balázs gazda már kissé szelidebbre fogta a szót. — Hát mi szépség és jóság van abban a könyvben ? Az árusító örömmel ült le a padra. — Hogy mi a szépség, a jóság benne ? Azt kérdi gazduram ? Ugyan üssük fel csak úgy találomra e szent könyvet, mit találunk benne ? A bibliaárúsító felütötte a könyvet s hévvel, magasztos ihlettel kezdte olvasni. — Úgy szerelte Isten e világot (No engem ugyan szeretett. Elégett minden jószágom. Gondolta magában Balázs gazda.) Az pedig olvasta tovább: hogy az ö szent fiát adta. . . (Ezt sokszor hallottam már 1 gondolta Balázs gazda.) ... hogy aki hiszen ö benne, el ne vesszen hanem örök életet vegyen! A bibliaárúsító kétszer elolvasta, lassan, hangosan, szépen hangsú lyozva. Balázs gazdára egyszerre csak csodálatosan hatott a bibliai vers. Úgy érezte, mintha valami má- zsányi teher leesett volna szivéről. Gyermeknek érezte magát. Eszébe jutott, hogy jó szülei, de kivált az a jó áldott anyja mily sokat beszélt Istenről, annak fiáról Jézusról! És mily nagy volt az örömük a születése napján, azon az áldott szent estén a csillogó karácsonyfa alatt. És azután eszébe jutott, hogy ő is tanulta e történetet, jó tanítója oly sokat, oly szépet beszélt erről. Talán még most is el tudná mondani, miként szálltak le a bethlehemi mezőkre az angyalok. Hogyne tudná, hiszen nem egyszer elmondta ő is a két fiának, amikor azok is még gyermekek voltak. Oh, hogy örültek azok is annak 1 S azok ártatlan öröme átragadt rájuk, a szülőkre is s örömük oly teljes, oly végnélküli volt. Jól látta a lélek eme küzdelmét a bibliaárús is. De nem szólt. Csak várta hogy a lélek önmaga győzze le önmagát. És úgy lett 1 Balázs gazda szó nélkül fizette ki a biblia árát. Azután eszébe jutott, hogy, hiszen még a pénzen felül is adósa valamivel annak a derék embernek, azért becsületes érzéssel megszorította a kezét. — Köszönöm, jó uram! A lelkem mélyéből köszönöm 1.. Az igaz utat mutatta meg nekem s az igaz boldogságot! Jöjjön be házamba legyen ma az én vendégem. És Balázs gazda kezében a bibliával, örömteli arccal lépett a szobába. Odament a feleségéhez és magához vonta. A másik kezével két fia kezét kereste. Azok meg nem kérdeztek semmitse, csak könybeboruló szemükkel rátekintettek arra az egyszerű könyvre, melynek tábláján ott volt a Krisztus diadal-jele: a kereszt. A bibliaárus az ajtó mellett állva nézte őket és meghatva rebegte: Úgy szerette Isten e világot. Uj bujdosó-énekek. — A XIX—XX. századból. — Irta: Lampérth Géza. Tenger partján . . . (Bucsuzáskor.) Tenger partján a nagy hajó kikötve, Bodor füstje mind körém száll a földre . . . — Azért nem száll ez a füst tán máshova ; Két szememre hogy ráhulljon, Lelkemre is ráboruljon, Sűrű, sötét fátyola . . . Tenger paitján a nagy hajó kikötve, Indul is már zúgva-búgva, zörögve. — Azért zúg-búg, zörög tán, hogy a zajban, — Ha a szívem úgy titokban Fel-felsajdul. . . meg-megd óbban — Dobogását ne halljam ! Szememen ha sötét fátyol nem volna : Visszanéznék az elhagyott otthonra. S ha hallgatnék szivem titkos hangjára : Visszatérnék kis falumba, Leborulnék térdrehullva Kalásztermő hantjára. . . . Túl az Óceánon . . . (A bányában.) Túl az Óceánon A tiszai tájon Most reszket a harmat A buzakalászon, Kék búzavirágon . . . A tiszai tájon, Árva nyoszolyádon Most térsz pihenőre, Én elhagyott párom, Kékszemű virágom . . Most térsz pihenőre Pacsirta dalával, Most száll imádságod Estharang szavával, Siró furulyával . . . Tudom: engem keres Álmod fehér szárnya . . . De hiába keres: Elrabolt a bánya, A fekete tárna 1 Ördög rabja vagyok, De ha rád gondolok: Pokol tornácán is Imádságba fogok, — Sírok és zokogok . . . Elhagytalak ... (Öregen.) Elhagytalak, szülő hazám, Mert mostoha voltál hozzám. Ifjú fejem, szilaj vérem Megátkozott nagy kevélyen 1 Szállottam a tengerekre S elbujdostam ide messze, Ismeretlen idegenbe Idegenbe . . . Hitegettek: jobb lesz itten ! — Jobb-e, nem-e ? — tudja Isten, Csak azt érzem keservesen: Deresedő, fáradt fejem Mégis öledbe hajtanám, Mégis ez itt a mostohám, Mégis te vagy, szülőhazám: Édes anyám 1 Nótás napszámosok. Bizony nem az emberekre gondolunk, mikor nótás napszámosokról beszélünk. Az élet terhét hordozó emberre sokszor annyira ránehezedik a mindennapi munka súlya, hogy elfelejti azokat az édeshangú szép magyar nótákat, melyek életkedvének, jó kedélyének hű bizonyságai. A nótás napszámosok alatt a kis madarakra gondolunk. Csicsergő szóval, vidám énekléssel ott viliáznak, kerge- tőznek gyümölcsösünk fái között. Lelevágnak, megkopogtatják a faágakat, majd meg sebes röpüléssel tovább szállnak. Reggeltől napestig mindig dolgoznak és még csak bért se követelnek. Megelégesznek azzal, ha télen egy kis morzsalékot teszünk az etető házukba, ha fészekodut kötözünk ki a fákra, melybe azután fészket rakhatnak. De hát mi ez a kevés a mellett, a mit ők segítenek mi rajtunk. Egy kis könyv került a kezem közé, abban olvastam a következő jó példát.
