Harangszó, 1910-1911
1911-07-02 / 19. szám
4. oldal. HARANGSZÓ. 1911. július 2. Sziklay Ede Jánokon, Abauj-Torna- megyében gazdálkodik. Van 350 gyümölcsfája, melyek 16 év óta átlagosan 600 korona áru gyümölcsöt termeltek. Ezelőtt két évvel 9 cinegecsaládot telepített meg a gyümölcsösében és tavaly már 1900 koronát kapott az eladott gyümölcsért. Megneveztük az illetőt, megmondtuk, hogy hol lakik, hogy egészen hitelesen számokban kifejezve lássuk a hasznos madarak munkájának fontosságát. Az ember szinte kételkedve rázza a fejét. Kilenc cinegecsalád megtelepítése a gyümölcsösben ekkora haszonnal járna ? Pedig igaz. Természet- tudósok számolták meg, hogy egy cinegepár egy nap alatt 475-ször tért fiaihoz, szájában bogarat hordozva. Néhány millióra rúg, a mit egy cinegecsalád a káros bogarak közül csak egy nyáron is megeszik. A cinege évenkint tizenkét fiat nevel föl, a mi azt jelenti, hogy egy cinegecsalád évenkint 24 millió rovart fogyaszt el és ennyinek a kártevésétől óvja meg a kertet, erdőt. Kilenc cinegecsalád tehát 216 millió bogártól, rovartól kímélte meg a gyümölcsöst. Az a kár, a mit a bogarak okoznak, Hermán Ottó természettudósunk szerint száz millió koronára rúg. Ezért a hasznos madarat nemzetközi szerződés védi, melyet az európai államok néhány év előtt kötöttek. Erre a szerződésre (egyezményre) sürgős szükség volt. Európában hóhérmunkával pusztították a tavasztájt hazatérő vándormadarakat. Dél-Franciaország köves síkján, a Kráón csak egy tavasz- szal 3 millió füsti fecske került a madárfogók hálójába. Udine olasz városban egy tavasszal 620 ezer apró madarat adtak föl a vasúton. Déli Olaszország népének tavaszi csemegéje volt a vándorlásában elfáradt madár. Nem is ment a nemzetközi madárvédés ügye simán keresztül. Az olaszok alig akartak lemondani a vándormadarak pusztításáról. Az angolok pedig komoly fenyegetésekkel tudták csak az európai népeknél a madarak törvényes védelmét kierőszakolni. Ámbár mit csodálkozunk ezen ? Hiszen az olaszok — végre is —- megették a vándormadarat. Nagyobb kegyetlenség az, hogy a nagyvárosi nők madarak tollával ékesítik kalapjukat. Képzeljük csak el, hogy mikor a kalapon a madár szárnya válik divatossá, hány millió hasznos madár esik áldozatul 1 Vajha ez a barbárság a a műveltség terjedésével végképpen megszűnnék és soha többé vissza nem térne 1 Hiszen a madár gyönyörűség. Nagyon sivár az a táj, a melyen még egy kis madár szárnya sem rebben. Csak az tudja ezt, aki néma sivatagban, szikeken, sivóhomokon utazik, hogy nem bukkanván eleven állatra, miként nehezedik lelkére az elhagyott- ság érzése. S micsoda öröm fogja el, ha előtte szárnyra kap a pusztai madár. A magyar ember is, mikor a tökéletes pusztaságot és elhagyottsá- got akarja kifejezni, azt mondja: — Olyan hely ez, ahol a madár se jár. Van-e kedvesebb, meghatóbb dolog, mint annak a megvigyázása, hogyan építik a madarak fészküket, miként viszik pici csőrükben a fűszálat, gyökeret, nyárfagyapjut, mohaszirmot, szőrt és pelyhet? Hogyan rakosgatják, forgatják, nyomkodják, mig végre kész a madárművészet csodája: a puha fészek. És nem megható-e, a hogyan a madár eteti fiait ? Aki ezt látta és lelke meg nem indult, annak nincs szive! Szereti is a magyar ember a természet énekesét. Ez a szeretet szól az anya ajkán, amikor kicsi magzatját keblére szőritja és így szól hozzá: — Én édes, édes madaram ! Ha általában ez a szeretet meg is van, mégis nem lehet eléggé hangoztatni, hogy minden édesapa és édesanya álljon résen, nehogy gyermeke kedvtelésből, vásottságból vagy meggondolatlanságból a madarak fészkét pusztítsa. Mert ami eleinte kedvtelés, gyermekes csiny volt, később könyörtelenség, szívtelenség, a gyöngéknek sanyargatása lehet és zsarnoksággá fajulhat. Egy hírhedt gonosztevő vallotta a birák előtt: a rossz útra való tévelyedését ott kezdte, hogy már gyermekkorában kínozta az állatot és azóta szokásból gyönyörködik a mások szenvedésében és pusztulásában. Ha nem is gondolunk arra a mérhetetlen kárra, amit a madárpusztítás okoz, tisztán gyermekeink gyöngéd lelkének megvédéséért is vigyáznunk kell arra, hogy a gyermek ne bántsa a madarat. A magyar madárvédő-állomás (Budapest Vili., József-körut 65.) dicséretesen működik azon, hogy a hasznos madarakat megoltalmazzák. Ezért készíttetett mesterséges fészek-odúkat és hoz forgalomba madáretető-szekrényeket. Már 1908-ban közel 400 mesterséges odúban 1334 hasznos madár helyezkedett el, amiből 8182 fióka szaporodott föl. A fiókáknak fele, 4032, széncinege volt. Most már a kincstári erdőkben 13.000 ilyen fészekodut helyeztek el és a madarak téli etetéséről is gondoskodtak. Ha az ember bajorföldön utazik, kedves figyelmeztetések tűnnek szemébe. Az ut mentén táblácskákon ilyen föliratokat olvasunk: — Fiuk 1 Ne bántsátok a madarat! Apátok zsebét lopjátok meg, ha a madarat pusztítjátok 1 Irgalom a madaraknak ! A pacsirta dala az Ég dala! Ne dobj követ a repülő madár után! Bizonnyal még e figyelmeztető-tábláknál is nagyobb a foganatja annak, ha édesapák és édesanyák vésik ezt a fogékony gyermeki szivekbe. Rövid hír. Rövidke hír, apró betűkkel Tarkítja, tölti a lapot: „Az elmúlt éjjel egy csavargó Ott kinn az utcán megfagyott.“ S e pár sorban végeztek véle, Nevét sem kérdi senkise, Pedig tudom, megdobban mégis Nem egy embernek a szíve: Aki tegnap koldust űzött el És alamizsnát nem adott, Ha percre is, mind reád gondol Te névtelen halott. Bodnár István. Magyar gazdák gyűlése. Lélekemelő és jelentőséges ünnepség folyt le a múlt héten a szin- magyar Kecskemét városában. A Magyar Gazdaszövetség tartotta ott évi közgyűlését. Sok lélekemelő mozzanata volt ennek a gyűlésnek. A föld egyszerű munkása ezer és ezernyi tömegben jött össze, hogy érdekeit védelmezze, boldogulása útjait keresse. És ott voltak mellette a magyarság szellemi vezetői, kezdve a földmive- lésügyi miniszternél egészen a tudós előadókig, kik beszéltek, magyaráztak s megvilágították, hogy mire van szüksége a magyar gazdaembernek. Az ekeszarvától, kapától felkérgesült kezet megszorította a tollatfogó, kormányaidat igazgató kéz. Ebben a szövetkezésben, ebben azegymástmeg- értésben és egymástmegbecsülésben van magyar népünk és magyar hazánk boldogsága. A gyűlés egy hatalmas sátorban folyt le. Mintegy hatezerén fértek el
