Harangszó, 1910-1911
1911-07-02 / 19. szám
2. oldal. harangszó. 1911. július á. tudata, ott megvan az éhezés az örökkévaló menyei kenyér s a szomju- hozás az örökélet forrása után. A magára hagyott ember kibontakozik bűnös életéből. Megkeresi a Krisztust. Azután már nincsen egyedül. Vele van a Krisztus. A lelke is nem erőtlen, gyönge, mert életközösségbe lép minden erők forrásával: a Krisztussal. Tudása, cselekedetei nem tudják magasba emelni, de a hit által repülése lesz, mint a sasé. Hiszi, reméli, tudja, hogy egyszer lesz boldog hajlék is. Nem önérdeme, hanem a Krisztus érdeme nyitja meg ajtaját. De ez a hit nem elzárt kincs, hanem a szeretet cselekedeteiben megnyilatkozik. Az ember életét beragyogja az Isten jósága. Megérti, hogy mindent-mindent azért nyer el, minden jót, testi-lelki áldást, előmenetelt, bün- bocsánatot, boldogságot és boldogulást csak azért kap, mert az Istent „Mennyei Atyának“ nevezheti Tehát a fiú jogán. És akkor, — ha igazán gondolkodik — úgy élete utján tovább megy a testvér kötelességén. Mindazt, mit az Isten vele tesz, felebaráti szeretetté teszi. Gondoskodik a szegényről, elhagyottról, megismeri az özvegyben, árvában az Isten küldöttét. Észreveszi, hogy az Ur az ő kenyeréhez tett egy darabot az éhezőnek szánt kenyérből s gondtalan jólétéhez odakapcsolta egy pár embertársa nyomorúságát. Lassanként mindezt természetesnek találja, megteszi, nemcsak kötelességérzetből, nemcsak kényszerűségből, hanem mert máskép tenni nem képes. Aki igazán hisz az Istenben, az csak a szeretet életét élheti. Lassanként megerősödik benne az a szeretet is, mely mindent elszenved és elhordoz. Szeretet ez is és nemcsak türelem, nemcsak bizalom. Szereti a szenvedést, a megpróbáltatást, mert tudja, hogy mindez szükséges az ő lelki fejlődéséhez és boldogságához. Nemcsak azt látja, mit veszít, hanem azt is, hogy mit nyer. így vezeti a hit és szeretet az embert a Krisztus nyomdokain. Uj életet teremt, melyben az éltető erő, a lélek : az Isten. Úgy szerette Isten e világot... Irta: Szombath Ernő. Barna Balázs különös természetű ember volt. Az egyik pillanatban olyan volt, hogy akár mindenét odaadta, a másikban meg már egy gyújtószálért is éktelenül káromkodott. Roppant hirtelen, indulatos ember volt. És ilyenkor nem volt semmi szent előtte. Csak vad ösztönének engedett, amely minden csekélységért istentelen káromkodásokra késztette. Különben földmíves ember volt. Volt háza, meg egy fertály földje. Ha nem is fényesen, de gond nélkül élt feleségével és két felnőtt fiával. Megvoltak szép békességben, az apjuk rossz, csúnya természete keserítette őket. De hasztalan kértek, könyörögtek neki, maradt minden a régiben. Éppen aratás volt. A kaszák alatt rendre hullott az érett kalász. A határban egymás mellett emelkedtek a kepék. Az Isten megnyitotta mindkét kezét, úgy hogy a falubeliek nagy reménységgel tekintettek verejtékes munkájuk gyümölcsére. Balázs gazda termése is jól fizetett. De ott is járt ám az aratók nyomán 1 Sőt maga is kaszát fogott s reggeltől napestig hullatta az Isten áld sára a maga verítékét. Ment is minden, mint a parancsolat. És Balázs uram mégis kifakadt. Egy napos eső megakasztotta a munkát. Ezért azután ugyancsak elemlegette a szentek szentjét. Hasztalan mondták neki, hogy az is az Isten áldása, ne káromkodjék! Hiába magyarázták, hogy a szemnek már úgy sem árthat ez a kis eső, de a nagy hőségtől eltikkadt növényzetnek, kivált az őszi ve- teményeknek meg éppen a javára fog válni! Falra hányt borsó volt minden szó. Balázs rájuk sem hederített, hanem cifrázta a szavát tovább s egész nap egy jó szót nem lehetett tőle hallani. Másnap tovább folyt a munka. S a hét végére már az udvaron állt asztagokban a sok búza-, rozs-, árpakéve. Úgy volt, hogy a jövő hét elején kezdetét veszi a cséplés. A gazdasszony áldomásos vacsorával fogadta az aratást elvégző embereket. Körülülték az asztalt s jóízűen fogtak a falatozáshoz. Hogy-hogy nem, Balázs gazda a fia egyik ártatlan szavára úgy felfor- tyant, hogy lecsapta az öklét az asztalra. A tányérok, kanalak, villák, kések csörömpölve estek le a földre. A fiú békítő szándékkal kel fel, de az apa most már villogó szemekkel ugrott fel. Mellbe vágta a fiát s azzal káromkodva kiment. Hátra tartott az asztagoknak. Közben elővette a pipáját, megtömte, rágyújtott s a még égő gyufaszálat dühösen eldobta. A meggondolatlan vakság csakhamar kegyetlenül megboszulta magát. Az égő gyújtó az árpaasztag tövébe esett. A száraz szalma egy pillanat alatt lobbot vetett. S alig egy pár perc múlva hatalmas füstfelleg go- molygott fel s nyomban rá hatalmas lángnyelv csapott az ég felé. Az aratók, a család tagjai megdöbbenve ugrottak fel az asztal mellől. Rohantak a tűzhöz. Pár perc alatt ott volt a falu népe. De hasztalan erőlködtek. Az asztagok közel állottak egymáshoz. A tűz átharapódzott az egyikről a másikra. Porig égett mind. Még ezer szerencse, hogy a házat, a gazdasági épületeket sikerült megmenteni. A család tagjai kétségbeesve néztek maguk elé. Mi lesz velük most ? Balázs gazda pedig még féktelenebbül káromkodott. Kitört rajta tűrhetetlen természete. Mindenkibe belekötött, semmi se volt az ínyére. S ha már jól kifújta magát, akkor kiült a háza előtti padra s órák hosszat szó nélkül elpipázgatott. De a gondolatok egymást kergették lelkében. Aki jól megfigyelte, az észrevehette, hogy valami bántja s valami rágódik lelke nyugalmán. Egyik délután egy vidéki ember közeledett feléje. A kezében csomagot tartott. Amikor odaért, tisztességtu- dóan köszönt. Jó napot gazduram! Balázs mogorván nézett rá. Magának is 1 Mit keres itt ?“ — Nem keresek semmit. Hanem inkább adok 1 Mindenkinek 1 Magának is 1 Balázs gazda kíváncsian tekintett a beszélőre. — Ugyan mit adna nekem ? — Egy hasznos dolgot, egy megbecsülhetetlen kincset gazduram. Egy olyan dolgot, ami vigasztal, ha szo- morkodunk, bátorít, ha csüggedünk, felemel, ha elesünk s mindezek tetejébe nyújtja még az örökélet titkát 1 — Ugyan mi az Isten csodája az? — Bizony jól mondta gazduram! Igazán Isten csodája van abban, amiről beszélek 1 Ez pedig egy könyv. A biblia, a szentirás könyve! Balázs kicsinylően legyintett a kezével. Bahl Kell is nekem a bibliai? Vigye Isten hírével tovább! A bibliaárus azonban ügyet sem vetett rá. Kibontotta a csomagot és kivett egy bibliát. — Nézze csak kedves gazduram, mily szép ez a könyv már kívülről is. Milyen pompás és erős a kötése.
