Harangszó, 1910-1911
1900-11-13 / 2. szám
1910. november 13. HARANGSZÓ 5. oldal. Gyurátz Ferenc püspöki munkálkodását az alkotások egész sorozata jelzi. Rendezte egyházkerülete minden ügyét. Az iskolákat fejlesztette. Megalkotta a kőszegi nevelő intézetet. Egyesítette a lelkészi-kart, majdnem az összes gyülekezetekben szervez- tette a nőegyesületet s a többi bel- misziói egyesületet. Mint lelkész is igazán az Isten szolgája. A pápai gyülekezetét semmiből tette naggyá és tette virágzóvá. Az ő hitbuzgó, apostoli élete teremtette meg az áldozatkészség ama csodálatos jelenségeit, melyek olyan gazdaggá teszik ennek a tiszteletreméltó gyülekezetnek történetét. Bizony azóta már tovaszállt az idő. Mikor ember tekintettel vissza felé nézegetünk az útjelző táblákra, akkor elmondogatjuk, hogy nagy idő. Régen volt, 1841. április 30-ikat Írtak akkor, hogy az első altató dal a sop- ronmegyei Bük egy kis hajlékában, elhangzott bölcsője felett... Régen, hogy a soproni főgimnázium és theo- lógia büszkesége volt. .. Régen volt, hogy a Balaton melletti Kővágó-Eörsön tanitgatta az algimnázium növendékeit s hogy Beledben hirdette az Isten igéjét... Régen volt, hogy pápára hívta a szeretet, a bizodalom a reménység ... Bizony most már 15 év óta püspök s 40 év óta pápai lelkész Gyurátz Ferencz, dunántúl főpásztora. De az idő csak feje fölött vonult el, a szive, a lelke megmaradt a régi tűzü, lela szót: — Bocsásson meg édes, jó apám 1 Megtántorodik e szóra a keményszívű ember s egy pillantást vet a piros sirkőre, mely máskor olyan sötétnek tetszett neki, most meg mintha szelid fénnyel ragyogna feléje ........ A már-már ökölbe szorult kezét a leánya fejére teszi, aztán térdre borulva úgy zokogja vele: Miatyánk. .. bocsásd meg a mi vétkeinket. .. Az alkonyodó őszi nap a felhők közül kidugta fejét s búcsúzóul egy derűs sugarat küldött a földre.. . s milyen aranyos fényben ragyogott a hervadó őszi táj .. Barna Balázs, aki elvesztette az Istent a reánehezedett csapásokban, megtalálta újra a maga megbocsátó szeretetében... kesedni tudó fiatalnak. . . Mikor ünnepelni akarták, kitért előle. De van valami, ami elől nem lehet kitérni. Az érzések elől. A tisztelet, szeretet, ragaszkodás csöndes némaságukban is megnyilatkozik azzal szemben, ki szellemi kiválóságával, gyönyörű jellemével, szívjóságával megvette magának az emberek szivét. És van idő, hogy ezek a szétszórt érzések egy szép napon mind egyesülnek és magasztos imádsággá lesznek. Áldást, erőt. boldogságot kérnek arra, kit szeretnek, tisztelnek. Így történt az most is 1 Ez volt a nemes le kű főpásztor Gyurátz Ferencz, legszebb jubileuma. „Tiszteld atyádat és anyádat!“ — Két kis történet. — Elbeszéli: Bódéi Károly evang. lelkész. I. Paisleyben Skótország e meglehetős nagy városában, a hóhérlegények az 1838-ik évben a város piacán a bitófát állították fel. Egész éjjel dolgoztak, s reggel 6 órára lettek vele készen. A bitófa körül egy század katonaság állott fel, s csakhamar tömérdek nép lepte el a piacteret, az erre nyíló utcákat, ablakokat sőt még a piacot szegélyező házak tetejét is. Nyolc órára a város bírái jöttek kocsikon s mögöttük lelkipásztor kíséretében egy 20 éves itju. A bitófa előtt mindannyian leszálltak a kocsikról. A bírák legfőbbike kihúzott a zsebéből egy iratot, s a fiatal gonosztevő felé fordult, ki halálsápadtan állott előtte. A halotti csendben a biró a következőket olvasta tel: „Benkroft János, te mesteredet megloptad, hogy a lopott pénzen ihass és kártyázhass; a korcsmában, midőn már-már megittasodtál, táncolás közben féktelen haragodban egy embert leütöttél, majd a rendőrt, ki elakart fogni, veszélyesen megsebesítetted. — Én tehát isteni és emberi törvények szerint téged, tolvajt, kétszeres gyilkost és lázadót, halálra ítéllek, felakasztatlak s te a bitófán estig függni fogsz mindeneknek intő példaként, s végűi a sírásó a tetemed a dögtéren temetendi majd el*. Amint az ítélet elhangzott, a hóhérlegényejt megragadták a halálraítéltet s a bitóhoz vezették, melyhez egy létra volt támasztva. Midőn a halálra ítélt egyik lábával fellépett a létrára, a birákhoz fordult, s arra kérte őket, engedjék meg neki, hogy még egyszer szüleit láthassa és velük beszélhessen. Kérését teljesítették, s szüleit — kik jómódú iparosok voltak — előhívták. Midőn ezek szerencsétlen gyermekükhöz érkeztek, újból halotti csend lön úgy, hogy a leghalkabb beszédet is meglehetett hallani. — A fiatal gonosztevő így kezdett beszélni. „Atyám és anyám! Ifjú életemet 20 éves koromban a bitófán fejezem be, mely halál bűneimnek jutalma, mit valóban meg is érdemiek, mert hiszen tolvaj, kétszeres gyilkos és a felsőbbség ellen lázadó voltam. De atyám és anyám, hogy tolvajjá, gyilkossá és lázadóvá lettem, ez mind a ti bűnötök, mert ti sohasem tanítottatok engem imádkozni, soha Isten igéjét velem s előttem nem olvastátok, soha nem kényszerítettetek a szorgalmas templomlátogatásra és iskolába járásra, s ráadásul a köny- nyelmű s vétkes csinyjeimet meg nem büntettétek. Tőled pedig atyám csak az iszákosságot, a kártyajátékot és a korcsmázást tanultam meg. De börtönömben hű lelkipásztorom segélyével megtértem s remélem, hogy Istennél kegyelmet nyerek, mivel megtanultam buzgón, lelkem mélyéből imádkozni. Ha azonban nem találnék Istennél kegyelmet, ha az LTr örökre eltaszitana magától, megvallom Isten előtt, miként itt kijelentem, hogy e gyalázatos halál átka itt a bitón s a kárhozat ott az Isten előtt emésztő tűzként örökké titeket fog vádolni!“ E rettenetes szavak után, melyek a szivek legmélyéig hatottak, a halálra sápadt, remegő szülőket eltávolították, s minekutánna az ifjú még egyszer buzgó imát rebegett önmagáért és szüleiért, fellépett a létrára s pár pillanat múlva, mint élettelen test függött a bitófán. Szülök! Tihozzátok szólok és kérlek benneteket, hogy „akinek füle van van a hallásra — hallja!“ A japán gyerekek. Ha a mi magyar viszonyainkat vizsgáljuk s egy kissé bepillantunk a családok életébe, néha elfogja lelkünket a fájdalom. Magyar falvakon csőn-
