Harangszó, 1910-1911
1911-06-18 / 18. szám
1911. június 18. HARANGSZÓ. 3. oldal. Megindultak s a Lidi nem bírta tovább visszatartani könyét, megeredt, mint vihar után a zápor. — Látod lányom, látod, — vádolta panaszosan az anyóka, — mondtam neked, válaszd a Jóskát, ha szegény szolgalegény is. 0 csupán magadat kért, ez pedig első sorban is pénzt s te csak ráadás lettél volna. — De ha ehhez húzott a szivem ! — sóhajtott fájdalommal, könyét tö- rülgetve a kis, szőke leány. Azután oda húzódott az öreg asszonyhoz, mintha csak érezte volna, hogy a jó Istenen kívül senkise védi az ő boldogságát annyi gondoskodással, mint az édesanya meleg szeretete! Falusi óvodák, gyermek- menhelyek. A földmíves embernek most érkezett el a legnagyobb dologideje és tart még vagy három hónapig. Legnagyobb dologidőnek azért nevezem, mert igénybe veszi a család minden munkabíró legkisebb tagját is. Itt van a szénalcaszálás ideje. Ha valahol, úgy ennél a dolognál fontos az, hogy a kínálkozó jó és alkalmas időt felhasználjuk, mert egy vagy két napi mulasztás, állataink teleltetésénél, helyrehozhatlan kárt okozhat. Már reggel három órakor talpon a férfi- nép, indul a kaszálásra, hogy míg a harmat tart, fele erővel, kétszer annyi munkát végezhessen. — Mert szálló ige: „Ha a fűvön nincsen harmat, van akkor a kalap alatt“. — (Értsd: a kaszás ember izzadt homlokát.) — Harmatvesztivel, megindul a falu asz- szonynépe, leány, gyermek egyaránt, hogy amit a férfiak erős karral levágtak, azt elterítsék, forgassák, szárítsák, estefelé petrencézzék. És ez így megy reggeltől-estig, egyik napról a másikig, egyik héttől a másik hétig, míg minden rendben lesz. Ennek pedig jó időjárás mellett is kell 3- 4 hét. — Közben el kell végezni a kapálást is. Ézután megkezdődik ennél a dolognál is fontosabb, jelentőségteljesebb munka, az aratás. Most azután megy, aki mozogni tud, mert olyan idő ez, hogy az „ember meghalni sem ér rá“. És mégis van egy körülmény, egy, talán nem is dolog, hanem Isten és haza által reánk ruházott kötelesség, mely előbbre való minden kaszálásgyűjtésnél, minden aratásnál, mely minden családban legalább két munkabíró kart köt le, tehát száz családnál kétszáz kart, — ez pedig úgy az egyes családokban, mint nemzetgaz- dászatilag véve is a dolgot, — nagy szó, nagy vesztesség. A legnagyobb? — nem, a legszentebb dolog, a gyermek gondozása, ápolása, felügyelete, ellátása. — Van-e olyan fordulata, alkalma, mulatsága, vagy szomorúsága; jóléte, vagy nyomorúsága az életnek, amiért ezt elhagyni, feláldozni lehetne egy édes anyának? Ilyen körülményt nem adhat elő a gondviselés! És, ha mégis vannak olyan anyák, akikben, a világi szorgalmatosságok elnyomják a szülői szeretet, elfeledtetik az Isten és a haza által reájuk ruházott szent kötelességet: gyermekük gondviselését, nem állanak-e ilyenek gyakran szülötteik megszenese- dett holt teteme mellett, házuk, vagyonuk üszkös romjai felett, az önvád marcangoló érzetét hordozva szivükben a sírig. Szomorú történetek szólnak a magukra hagyott gyermekek sorsáról. Vízbe-fulladás, elégés, anyagi pusztulás, a falu üszkös romjai útjelzői ennek a szomorú állapotnak. Hát nincs más mód arranézve, hogy a munkáskéz is felszabaduljon, a gyermek is biztos gondviselés alatt legyen ? De van! És mi ez ? Ismét csak az egyesülés, a szövetkezés nemes eszméje oldhatja meg ezen felettébb fontos ügyet. Hogyan történjék ez, elmondom. Minden faluban van egy megbízható, jóravaló, gondos nő, aki emellett a gyermekeket szereti is; ezt meg kell fogadni közös dajkának, legalább erre a három hónapra. — Azután keresni kell a faluban egy alkalmas helyet, egy pajtát, egy árnyas kertet, nagyobb szobát, fákkal beültetett udvarral, vagy ahol iskola van, meg kell kérni az iskolafenntartó gyülekezetei, a tanítót, hogy engedjenek a kicsinyeknek helyet, legalább arra az alkalomra, ha zivatar, eső támad, hogy oda bevonulhassanak. Különben az egész napot a szabadban, a fák alatt tölthetik. Ha mindez megvan, (ez pedig hát csak nem sok) akkor megvan oldva az egész kérdés. Reggel az édes anya, 8—9 órakor meleg étellel megeteti 1—4 éves gyermekét, a déli és egész napi hideg ételét, (mely állhat: tejből és kenyérből) összekészíti és elindul a dajkához. Itt átadja legdrágább kincsét, a viszontlátás érzetének megnyugtató tudatában, azután bátran elindulhat egész napi dolgára. Mibe kerül anyagilag mind ez ? Számba sem vehető csekélységbe! Minden kis faluban van 1—4 éves gyermek 20— 30. A dajkának fizetnek havonkint annyit, amennyiben megegyeznek vele, a helyiségért is 5—10 koronát. így azután egy gyermekre esik 1—2 korona. Ennyit pedig igazán megér a felszabaduló munkaerő és az a tudat, hogy a gyermekek jól el vannak látva. Anyák! szövetkezzetek! így azután megfelelhettek a haza és az Isten által reátok ruházott kettős feladatnak : lehettek jó gazdaasszonyok és gondos szülök. M. Nagy Bálint nádasdi tanító. Távol egymástól. Akik úgy szerettük Egymást, szüleinket S együtt ettük egykor Barna kenyerünket: De szét vert az élet Kemény keze minket! Négyen élünk távol Haza-síró vágyban, Egymástól is nagy-nagy Földre eldobáltan, Meleg otthon nélkül A rideg világban. Egy a kaszárnyában, Egy az iskolában, Én a határon túl Idegen országban, Egy meg tengeren túl, Messze új világban. Szalmatetős házban Csendes, hű szeretet Ennyi felől vár-vár Hírvivő levelet, Ennyifelé száll száll Gond, intés, üzenet. Szalmatetős házban Aggódva, titokban Két szív örökösen Miérettünk dobban; — Azt sem tudják, kiért Aggódjanak jobban. Régen voltunk együtt, Rég van egy-egy távol. Rég remeg a lelkünk Egymást váró vágytól... — Mégis mintha félnék A találkozástól.
