Harangszó, 1910-1911
1911-06-18 / 18. szám
4. oldal. HARANGSZÓ. 1911. június 18. Valami szótlan szó, Valami sejtelem, Hiába csitítom, Hiába temetem, Szomorúat suttog, Jövendölget nekem. Ha mind együtt leszünk, Nem leszünk sokáig : Valamelyikünk ott Örökre elválik S valamennyünk kedve Siralommá válik. Szalay Mihály. Drága csizmák. „Hiába I anyjuk, már tovább nem lehet húzni, halasztani a dolgot, kénytelen vagyok egy pár új csizmát venni ; ilyenbe csak nem járhatok, mit szólnának hozzá vevőim, vagy a szomszédok ?* így beszélget János mester — már tudniillik asztalos- mester — anyjukjához, korán reggel, midőn felébredtek. „Bemegyek a szomszéd városba, úgyis vásár van ma ott, fele áron vehetek.“ Amint mondta, úgy cselekedik. Felöltözve, búcsút vett hűséges párjától, ki utána kiáltott emberének, hogy időben haza jöjjön ám, mert hátha keresik. János mester meg is ígérte, mihelyt a csizmákat megveszi, azonnal fordul visz szafelé. Nem tévedett, csakugyan megvette jóval alacsonyabb áron a csizmákat, mintha otthon mondva csináltatja. Amint kiszámította, 4 koronát megtakarított. S miután mog- igérte, hogyha végez, fordul vissza. Vissza is fordult, azonban a por is, a gyaloglás is kiszárító torkát. No meg eszébe jutott: hogy éppen mpst takarított meg 4 koronát, csak megérdemel egy kis frissítőt. Betért tehát az útba eső — talán előtte már nem ismeretlen vendéglőbe. Maga mellé téve a csizmákat, egy pohár kever- j tét kért. A szomjúság hamar elfo- gyasztá. Úgy van azonban — talán mindenki az ilyen itókákkal — mint az egyszeri huszár, aki azt mondta, midőn kérdőre vonta kapitánya, miért mulat olyan sokat ? „Megkövetem vitéz kapitány uram, amidőn az első pohár bort megiszom, egészen más embernek érzem magamat s mint más ember csak megihatom a második pohár bort. Mikor ez is elfogy, úgy érzem, mintha két ember ivott volna, akkor nem tudok ellene állani, hogy én is velők ne igyam.“ így járt János mester is Az első pohár megkívánta a másodikat, a második a harmadikat. Ekkor azonban megemberelte magát, fizetett és menni akar. Ámde ember tervez, a véletlen másként intézkedik. Ugyanis az ajtóban találkozik egy régi jó barátjával. Örömmel üdvözlik egymást. Mivel azonban az ajtóban nem lehet beszélgetni, beljebb húzódnak a vendéglőbe. S akarva, nem akarva, no meg a régi barátság emlékére, helyet foglalnak s bor mellett emlegetik a régi jó időket. Ki se fogynak a beszédből. Előbb kifogy az üvegből, mint az emlék az emlékezet tárházából. A bor fogy, az idő múlik s észre sem veszik, éjfél felé jár az idő. Beszédtárgy még volna, de végre is, nem tarthat örökké. Fizetnek s indulni akarnak. Ki ki hazafelé. Majdnem balul ütött ki a fölkelés. Mert a nyelvök, az nem akart már forogni; de a vfiág forgott velők. Valahogyan — végre is kiért János mester a várostól a haza vezető útra. Bármily széles volt is az ország ut, neki keskenynek tetszett, egyik széléről a másik szélére tért át, talán akaratlan. Vette végre is észre, hogy nincs rendén az állapot, ha igy ér haza, mit szól majd az anyjuk ? Azért is megkeményité magát, s hogy megmutassa, nincs ő neki semmi baja, el tud ő menni az ut szélén is és úgy tett. Azonban az akaratnak a lábak nem engedelmeskedének, egy megtántorodás, az árokba esett. Az árok telve vízzel szegény János mester, csak nagy üggyel bajjal tudott már arra vergődni. Miután ilyen vizesen magával is igen el volt foglalva, az anyjuk fogadása is, ha ilyen lucskosan tér haza, eszébe jutott, no meg az emlékezet sem biztos emlékeztető borközi állapotban, elfeledé, hogy csizmák is voltak a vállán s vele a vízbe kerültek. Sietett gyorsan hazafelé, hogy mielőbb száraz ágyba kerülhessen. Sikerült is neki, majdnem észrevétlen lefeküdni, világot sem mert gyújtani. Ha óvatosságával együtt járt volna ügyessége is, egész zaj nélkül lefekhetik, de egy két széket feldöntött, az asztalt meglöké, az asszony felébredt; felébredt vele az asszonyi méltó harag is, korholni kezdi megkésett urát, de hiába, azon már nem fogott a jó szó. Amint reggel felébredtek, az volt az asszony első kérdése: „hol vannak a csizmák?“ No ha még fájt a mester feje, zavarosak voltak gondolatai, mégis emlékezett: hogy vett egy párt, de arra csak nem tudott emlékezni: hol vannak a csizmák? „Hát az ünneplő ruha miért ilyen vizes, sáros “ zsörtölődik tovább az asszony. Mint a villám, ötlik eszébe János mesternek, hogy miért vizes a ruha, meg a csizmák hol lehetnek. Nosza, se szó, se' beszéd, iramodik kifelé, törtet a múlt éjjeli útnak. Az egész utmenti árkot végig keresi, de hiába 1 A csizmák nincsenek. Végre is abba hagyja a keresést szomorúan ballag haza felé s igy beszélget magában: „a négy korona elúszott, a csizma megúszott“. Két nap eltelt munka nélkül, csizmák sincsenek. De ez még hagyján, mit szól majd az anyjuk! ? Az asszony az utcaajtóban várta s előre leolvasta szomorú arcáról, hogy se pénz, se csizma; méltó haraggal igy fogadja urát: „Ki az adott szónak ura nem tud lenni, az ne menjen a vásárra olcsó csizmát venni.“ Hörényi Lajos ev. lelkész. Iskolai és népkönyvtárak. Egy életrevaló és szükséges könyvvállalat indul meg a közel jövőben. Címe: Protestáns Család és Iskola. Célja: az iskolákat, gyülekezeteket ellátni jó és hasznos könyvekkel. Bizony erre nagy szükség van! Népünk még mindig keveset olvas. Sokszor meg nem azt olvassa, amit kellene olvasnia. A gyermekekkel, ifjakkal, hajadonokkal pedig éppen senkise törődik. Hiányzanak azok a lelket-nemesítő, szép, szórakoztató könyvek, melyek olyan áldásos hatásúak az ember életében. Annak, hogy az emberek nem igen olvasnak, egyik fő oka abban rejlik, hogy nem akarnak könyvet vásárolni. Sajnálják a pénzt. De hát ezt a nehézséget el lehet tüntetni, és pedig úgy, hogy minden gyülekezetben iskolai és népkönyvtárt állítunk fel. Akkor aztán lesz könyv anélkül, hogy az egyes embernek áldozni kellene. És pedig lesz sokféle és sok könyv, tehát lehet közöttük válogatni. Mindenki azt olvassa, amihez kedve van. Ezt legkönnyebben most valósíthatjuk meg. A tandíjmentességről szóló törvény ugyanis elrendeli, hogy minden iskolás gyermek után 50 fillért kell beszedni könyvtárra. Ebből azután minden iskola és minden gyülekezet olyan szép összeget hoz össze, hogy abból megvetheti egy iskolai és gyülekezeti könyvtár alapját. Tehát teremthet magának minden gyülekezet könyvtárt anélkül, hogy az egyház
