Harangszó, 1910-1911

1911-06-18 / 18. szám

2. oldal.

HARANGSZÓ.

1911. június 18.

és hittel tekintünk föl a mindennapi élet nehéz küzdelmei között az égre, könyörgésünk nem lesz hiábavaló, megsegít bennünket az Úr; az 0 igéje lesz a mi lábaink szövétneke, hogy el ne tévedjünk alant való bujdosá- sunkban, és könyörülő kegyelmével eltávolítja életutunkból az akadályokat.

Francia eredeti után:

L3ulay Vilma.

Zsoldos Lidi mátkasága.

Irta: Csite Károly.

Szomorúan dúdolt odakint a szél. Az apró, finom, pelyhes hó oly rézsut hullt, hogy ernyő alatt is arcát paskolta az utcán járónak. Bent az irodában és a felek szobájában búgó morgással égett a tűz s az érkező atyafiak félig megdermedve állták körül az izzó vaskályhát. Mindannyian felnőtt férfiak voltak. Valóságos istenkisértés lett volna nőnek ilyen időben a több órajárásnyira fekvő falvakból bejönni.

S no lám, mégis jött egy asszonynép is. Félénken tekintett körül. Látszott rajta, hogy most van először a takarékban. Hirtelenében nem lehetett tudni, hogy leány-e vagy idősebb asszony ? Úgy annyira be volt kötöződve vastag kendőkbe, hogy arcából csak a nagy kék szeme és szép, kerek metszésű fitos orra látszott. Leverte magáról odakint a havat, de az a ruharedők közé is annyira bevette magát, hogy amint kendőit bontogatta magáról, annyi hullt le róla, hogy ellepte és nedvessé tette körűié a padlót. Ijedten kapta fel erre a fejét. Gyors léptekkel kiment lerázni még a rajta levő havat s úgy jött vissza a kendőktől megszabadulva. Csinos, kis szőke leány volt. Lebontott vastag kendőit összehajtogatva, jobb karján tartotta. Félénken megállt a szoba hátsó felében.

— Mit akarhat ez a kis leány ? — szóltam a gyakornokhoz. Meg kell szólítanunk, mert máskép nem mer ide az ablakhoz jönni.

— Mi tetszik, kérem? — szóltam aztán a leányhoz, mire az elpirulva közelebb lépett s alázatosan felelte:

— Kölcsön pénzt szeretne felvenni édes anyám a házunkra és birtokunkra, ha szíveskednének szolgálni vele.

— Mennyit, kérem ?

— Sokat, nagyon sokat ... kerek háromezer koronát 1 — mondta félénk

hangon s rettegéssel, attól tartva, hogy megijedünk a nagy összegtől.

— Mi az édes anyjának a neve s hol laknak ?

— Özvegy Zsoldos Péterné, született Polgár Lidi, kérem alássan s Halastón lakunk.

Jegyzetet véve a kölcsönügyről, utasítottam a leányt, hogy községi becsübizonyitványt kell hoznia, melyben részletesen kitüntetve legyen, mennyit ér az édes annyja összes ingatlana ?

Harmadnapra megjött a kész irattal s aggodalmasan nyújtotta át:

— Meghoztam, kérem szépen, hanem az a kétségbeesett bírónk olyan kevésre becsült benne mindent, minthogyha őneki kellene megfizetni majd a tartozást. Tessék elhinni, kérem, másfél annyit is ér, ami kicsinyünk van.

— Bizony csak háromezerkétszáz korona az összes kitüntetett becsérték, így háromezer koronát nem szavaz meg az igazgatóság ; — szóltam hozzá.

— Jaj kérem, pedig nekünk éppen háromezerre van szükségünk s any- nyira kell, akárcsak a falat kenyér! —- szólt ijedten a leány s majd es- dekelve folytatta:

— Kezüket csókolom, kegyeskedjenek annyit adni. Ne féljenek, nem vész el nálunk a pénzük. Szép, gyümölcsös kertünk is van. Ha látnák a tekintetes urak, milyen sok szép alma és körte terem benne I

— Elhiszem, édesem, hogy úgy van, amint mondja, — szóltam elér- zékenyülve, — de én nem segíthetek a bajukon. Igazgatóságunk joga a kölcsönök megszavazása. De azt is kötik a szabályok s nem szavazhat meg .többet ezen becsü-bizonyítvány alapján, mint legfeljebb kétezer koronát. Gondolják meg azért odahaza az édes anyjával s ha annyi elég lenne, hiszem, hogy azt megkaphatják.

Szomorúan távozott a leány. S elmúlt egy hét, mire ismét megjött. Vele volt édes anyja is, egy szelíd arcú anyóka. Leültek hátul mind a ketten s megvárták, míg a többi atyafiak végezték dolgukat. Úgy jöttek az ablakhoz.

— Megtisztelem alássan tekintetes ifiuram, — szólalt meg az anyóka, — én vagyok az özvegy Zsoldos Péterné s kérem alázattal, szíveskedjenek hát kétezerhétszáz korona kölcsönt adni. Ami hiányzik a háromezerből, pótoljuk valahogy. Eladjuk

a tehenünket és borjúnkat. Ugy-e, Lidi lányom ?

— Haj, édes jó Istenem ! — sóhajtottam fel magamban, — miért nincs hát nekem pénzem, hogy adhatnék én nekik kölcsön; engem nem kötnek a szabályok . ..

Majd azt kérdeztem tőlük, hogy mi célra kérik a pénzt ? Mert ha valami ingatlan vételre fordítják, akkor megkaphatnák, olyan formán, hogy jelzálogi biztosításképp’ lekötik a vett ingatlant is.

A leány elpirult s meglepődve tekintett édes anyjára. Egymásnak integettek szemükkel, hogy melyikük feleljen ?

— No, beszélj hát! — nógatta az anyóka a leányt, — hisz a te dolgodra kell a pénz I No lássa tekintetes úr, — szólt aztán hozzám, — milyen gyáva teremtés ez! Azt sem meri megmondani, hogy mennyasz- szony. Kapás Kálmán a vőlegénye, tán tetszik is ismerni. S avégett kérjük a pénzt, mert azt mondta a legény, hogy ő rendőr, csak úgy há- zasodhatik meg, ha háromezer korona kóciót le tud tenni.

— Úgy mondja édes anyám, hogy kációt, mert nem érti meg a tekintetes ur; — figyelmeztette Lidi az édes anyját s biborpírban égett az arca.

— Igen, értem, kaucióról, azaz magyarul mondva, biztosítékról van szó. De hisz’ városi közrendőröknek egy fillér biztosítékot sem kell letenni! — magyaráztam nekik, mi egyébre sem gondolva.

Ijedt rezzenéssel tekintett össze az anyóka és a leánya, s az előbbi szólalt meg:

— Hallod Lidi, hallod, mit mond a tekintetes ur ? Ő pedig tudja ám .. . s én is tudom már, amit tudok és te is értheted a dolgot ... Úgy e, aztán mennyit erőszakoskodottt a nyakunkon, hogy a háromezer koronának egy fillér híja sem lehet, különben kénytelen lesz másfelé nézni. No csak nézzen is, ha előbbre való neki a pénz, mint te.

Tündöklő, szép, piros rózsa volt a Lidi arca, mikor bejött s hóvirág lett mostan. Szempillája rángatózott. Oly nehéz is az árt visszatartani, ha egyszer megindult, még ha könyár is az!

— így a pénzre nincs is szükségünk, — folytatta az öreg néni. — Szépen köszönjük tekintetes jó uram, a velünk való vesződséget és felvilágosítást. Isten áldása legyen magukon is ... Gyerünk leányom haza 1