Harangszó, 1960 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1960-01-01 / 1-9. szám

Isten Igéje tehát a Szentírásban jelenik meg. Benne van úgy, mint a villamosság a gyüjtó'testekben, a víz a medencében. Nyugalmi állapotából ki kell szabadítani azzal, hogy el­vezetjük teremtő erejét a halhatat­lan és Igére szomjazó lélekhez. Ez a munka, mely a nagy gyűjtők vil­lamosságát asztalunkra, testünkbe elvezeti, a nagy tartalékok vizeit poharunkba önti, eltikkadt ajkunk­ra csorgatja, első lépésben a Bib­lia lefordítása. A Szentírásnak le­fordítása a legnagyobb misszió, az igazi igehirdetés. Az egyház tulaj­donképpen nem is tesz egyebet, minthogy a Szentírás örök gondola­tait újra meg újra, a szükséghez ké­pest lefordítja, azaz a kijelentést megint elmondja, itt és most, a min­denkori embernek azon a nyelven, amelyet éppen beszél. Elmondja, az­ért, hogy minden korszak minden egyes embere ugyanazt az erőt, vi­gaszt, ítéletet és ihletést merítse belőle, amit merített az, akinek elő­ször szólott. A bibliafordítás állandó missziói feladat, minden nemzedék­nek újra, meg újra kiszabott köteles­sége. A bibliafordítás nemcsak Isten gondolata előtt való szakadatlan meghódolás, hanem e gondolat gya­korlati alkalmazására vonatkozó legnagyobb erőfeszítés és az alkal­mazás biztosításához szükséges alap­vető előfeltétel. A bibliafordító ember századok prédikátora, pásztora, vigasztalója, ihletője. Alázatosan eltűnik szolgá­lata mögött rendesen alig több, mint egy név, elhomályosult fogalom, pe­dig az igehirdetés örök törvénye szerint azért tudott szólani egykor, mert hitt és engedelmeskedett. Mél­tó dolog, hogy századok határmes­­gyéjén jnegérezzük lelkének forró­ságát, egyéniségének nagy jótéte­ményét s mindnyájunk egyik elha­nyagolt pásztorát, naponkénti tes­tetlen prédikátorát, lelkűnkhöz nőtt, letakart arcú barátját s a múlt kár­pitjai mögé elrejtőzködött egyik leg­nagyobb jóltevőjét Isten színe előtt megáldjuk. Azért vagyunk itt, hogy a két evangéliumi egyház nevében hódoljunk meg egy magyar lelki­­pásztor előtt, aki nagy századának a teljes magyar Bibliáért folytatott roppant küzdelmét a harmadik nem­zedék élén, élete alkonyán győzelem­re vitte s 1590-ben egy kis falúban, a templom oldalához épített nyikor­gó nyomtatóműhelyből az első teljes magyar Bibliát szétküldötte. Beszéd a Károli Gáspár ref- lelkész által fordított Biblia megjelenésének 350. évfordulóján a két evangéliumi egyház emlékünnepén, 1940. Kovácsné Páll Rózsa: VÁNDOR PRÉDIKÁTOROK ÉNEKE Kenyér voltam az Űr kezében S — oh, jaj — ő megtördelt egészen A morzsáimat is szétszórta, Itt is ott is maradt egy morzsa... — Itt is ott is maradt egy morzsa... Jutott gazdagnak és szegénynek, Jól laktak — avagy csemegéztek — Ür kenyerének nem volt vége, Mindenki szelte, aki kérte .., — Mindenki szelte, aki kérte... így fogytak el a drága évek, Hálával senki sem idézett. Ki épült rajta tovább állott, Engem nem kérdett... meg se látott... Nem fizetett — és nem is áldott... Meleg, pezsgő életet adtam S az út végén magam maradtam Az írás szent vizei mellett... De amiért küldtél — az betellett, Mert sorsom mélyén ott csírázik az Idő És szúz gyümölcsét már érleli a Jövendő... 8 Harangszó

Next

/
Thumbnails
Contents