Harangszó, 1960 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1960-10-01 / 10-12. szám
látta a kis menetet. Lassan, észrevétlenül sompolygott ő is a pár vénaszszony és már-már felejtett távoli ismerős mögé, akik kijöttek a temetésére. A papi beszédéből eleinte mitse hallott, annyira izgatott volt, zúgott a füle. De aztán látta, hogy pár öreg anyóka s két-három kis cselédleány sirdogálni kezd. őt siratják... Meghalt ez a szegény esendő ember — folytatta a pap — és lelke most fölmegy Isten elébe. És Isten, mint az eltévelyedett gyermeknek az apa, szemébe néz és ráteszi a kezét- Mert a bűnösök is gyermekei neki és ő megítéli bűneiket, de bűnös gyermekeit is szereti és a legjobbat akarja nekik. Isten megítéli őt, nem földi törvények szerint, hanem az örökkévaló igazság törvényei szerint. És ő, aki talán egy szót se tudott volna itt eldadogni a maga védelmére, Isten előtt meg tudja mutatni az ő minden keservét és ereje felett való megpróbáltatását, amely a bűnbe sodorta, és Isten utat talál számára, hogy elindulhasson rajta a megigazulás felé. Szegedi Mihály lehajtotta fejét és eszébe jutott az ő erejefeletti keserve és indulata, az őrület-féle szédület abban a szörnyű percben, amelyről a bíróság előtt nem tudott volna számot adni. És most lebírhatatlan vágy szállta meg, hogy odavesse magát Isten elé és kérje tőle a megérdemelt büntetést. Leborult térdre és megeredtek a könnyei. Eszébe jutott, hogy egész élete milyen keserű és bűnök közt vergődő volt, és nem volt ember, aki valaha őt kézen fogja, vagy rátegyé kezét a fejére, ahogy az apák vagy az anyák szokták gyermeküknek. Az iskolából is mihamar megszökött és hagyták futni. Csak két éve nyílt meg a szeme, mikor már minden késő volt. Ez a két év, oh szörnyűbb szenvedésekkel volt teli, mint húsz évi börtön. — Menj, Szegedi Mihály — folytatta a pap — te már leróttad a földi bűnlhődéseket e két esztendő alatt, melyek alatt nyomorúságosán bújdostál a földi törvény pallósa alatt meggörnyedett fejeddel, míg sorsod végrehajtotta rajtad a halálos ítéletet, míg a föld elbocsátott Isten elébe, számot adnod az ő ítélete szerint. Szegedi Mihálynak megroncsolt, tűzbélyeges arcát áztatták, egészen elborították a könnyek. Szegény halott vagyok, gondolta magában, és nincs már semmi bennem a földi élet melegéből, és nem köt többé semmi a föld dolgaihoz. Ha besötétedik, el fogok menni a Kőröshöz és végképpen el fogok tűnni benne, úgyis már csak oda tartozom. Most újra föleszmélt a pap beszédére: — Az elrontott földi élet után új élet nyílik számodra, Szegedi Mihály. Isten végtelen irgalmából. Elvetetted ezt a bűnnel lebélyegzett nevet és életet. Lélek lehetsz, láthatod az örökkévaló igazság törvényeit és az új élet téveszthetetlen útját. Menj, szegény testvérünk, lehulltak rólad az eddigi élet bilincsei, menj és indulj el a te életed jobbik útján... Szegedi Mihálynak a földig lecsuklott a homloka, nyíratlan haja és szakálla elvegyült a porban és zokogás rázta egész testét-lelkét. Valami lehetetlenül nehéz vezeklést kívánt, emberi erő fölötti szenvedések tisztítótűzét, ami csak a halál után jöhet, hogy megmutathassa Istennek, mennyire sóvárog az ő irgalma és szeretete után. Hirtelen eszébe jutott, hogy az övével szomszédos putriban négy kivert sorsú gyermek él ,tolvaj-fiókák, akasztófajelöltek, és most egyszerre kigyúlt benne' az áldozásnak sóvárgása: ő most el fog menni hozzájuk és megmenti az ő lelkűket a bűnök sötétségétől, hogy sc-ha az ő szörnyű útjára ne tévelyedhessenek. Elvezeti őket Isten felé. Fölnézett. A temetési menet már rég elszéledett. Egy töpörödött öreg anyóka kérdezte tőle:-— Talán rokona volt ennek a szegény embernek? Hogy úgy siratja lelkem... Úgy felelt, mintha csak magának mondoná: — Énmagam voltam .. Engem temettek el... Az anyóka szánva nézett az eszelős arcú emberre: — Hát maga kicsoda?... Nekem elmondhatja, lelkem, szegény koldusasszony vagyok, senkinek se vétek, se ártok. — Én?... Én Kis Péter vagyok. Szegény meztelen gyermek... ma születtem, és el kell indulnom, hogy megkezdjem az életemet. Az öreg koldusasszony szánakozva csóválta meg a fejét Isten szerencsétlenjének különös szava hallatára. Megcirógatta gyöngéden, mint egy síró újszülöttet és csöndesen mondta neki: — Szegény gyermekem, hát menjen. .. 20 HiARAGNSZÓ
