Harangszó, 1960 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1960-01-01 / 1-9. szám
fontosságot tulajdonítani annak a hírnek, amelyet egynéhány félénk asz• szong terjeszt, s amelyet aztán halálra rémült tanítványok erősítgetnek? Miért nem állította fel Krisztus inkább a templom, vagy a piac közepén az ö gytizedeimének fényes jelvényét? Miért nem lépett elrettentőén Pilátus színe elé? Miért nem mutatta meg magát feltámadása után a papoknak és az egész Jeruzsálemnek? Az általa választott tanúkat ugyanis nem igen tartják megfelelőknek az elveitemült emberek. Feleletem ezekre az, hogyha kezdetben megvethető volt is gy'őngesége, mégis Isten csodálatos gondviselése intézte ezt az egész dolgot azért, hogy azokat, kik még csak a minapában is halálra voltak ijedve a félelemtől, részint a Krisztus iránt való szeretet és kegyes buzgalom, részint a saját hitetlenségük a sírhoz vigye, nemcsak azért, hogy a dolognak szemtanúi legyenek, hanem, hogy az angyaloktól hallják ugyanazt, amit szemeikkel láttak. Hogyan lehetne gyanús előttünk azoknak (t. i. a tanítványoknak) a bizonysága, kik az asszonyoktól hallottakat mesének tartották mindaddig, amíg a dolog valódi mibenlétét meg nem ismerték? A.zon pedig éppen nincs csudálni való, hogy az egész nép s maga ^ helytartó is, akik nagyon is eléggé meg voltak győzve, Krisztusnak láitásától és más jelektől is megfosztattak. A sírt lepecsételik, katonák állanak mellette őrt s harmadnapra nem találják a holttestet. A katonák, akiket megvesztegettek, azt a hírt terjesztik, hogy a tanítványok loptákI el (Máté 28:13.). Mintha bizony a tanítványoknak módjukban lett volna fegyveres csapatot gyűjteni, vagy bővében lettek volna fegyvereknek, vagy elég gyakorlottak lettek volna abban, hogy ilyen cselekedetet merészeljenek megkísérelni. Ha a katonáknak nem volt elég erejük arra, hogy elűzzék, miért nem üldözték őket, hogy a nép segítségével egynéhányat elfogtak volna közülük? Tehát valóban a saját pecsétjével pecséttelte meg Pilátus Krisztusnak a feltámadását és a sírnál alkalmazott őrök hallgatásukkal, vagy hazugságukkal, ugyancsak az ő feltámadásának a hirdtőivé lettek. Közben felcsendült az angyalok szava is: feltámadott; nincsen itt. ..“ Azután minden még esetleg fennmaradó kétséget eloszlatott maga Krisztus, merj nem egyszer látták őt a tanítványai, sőt még lábait és kezeit is megfogták és az ő hitetlenségük nagymértékben hasznára volt a a mi hitünk megerősítésének. Beszélt közöttük Isten országának a titkairól, végre az ő szemük láttára fölment a mennybe s ez nemcsak a tizenegy apostol szemeláttára történt, hanem több mint ötszáz atyafinak is megjelent (I. Kor. 15:6.). Továbbá a Sentlélek elküldésével határozott bizonyítékát adta nemcsak életének, hanem legfőbb hatalmának is, amint azt előre megmondotta: „Jobb néktek, hogy elmenjek, mert különben nem jön el hozzátok a Szentlélek“ (Ján. 16:7.). Azután Pál apostolt sem egy halottnak az ereje sújtotta le utazás közben, hanem annak véghetetlefn hatalmát érezte, akit ő üldözött. Istvánnak pedig azért jelent meg, hogU\ az élet felöl való bizonysággal a halál félelmét legyőzze (Csel. 7:55.). Ily sok és ily kétségbevonhatatlan bizonyítékoknak hitelt nem adni, nem hitetlenségre, hanem nagyon is rosszakaratú és őrült megátalkodottságra mutat. (Szemelvény az Institutio 8. kiadásából.) 4 Harangszó
