Harangszó, 1960 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1960-01-01 / 1-9. szám
A magyarság a fejedelmi Kép... Két évtizedig idegen keretben A Kép^ a lényeg alig változott, Oltárképpé magasztosult talán, Bár nyomta a keret, az átkozott. A régi rokon, ismerős keretben Ne felejtsük: ей is csak foglalat — Jobban hat a nieki való keretben, De mégis csak a Kép az, aki hat! Csikoroghat az államgépezet, Mert minden állam test és csikorog — De Arany János dallama örök, S Petőfin nem fognak ki divatok! Vannak bolondjai a szerelemnek, S őrültjei a honfiláznak is — De néha nagyon is hamar kisülj Hogy minden múló, balga és hamis. Vannak korszakos szörnyű tévedések Es vad politikai divatok — De néha egy-egy költő mondja el Joggal: az állam mostan én vagyok. Két évtizede^ idegen keretben Mi megláttuk az örök lényeget — Országokat lehet szétdarabolni: Nem lehet legyilkolni lelkeket! D SI D A JENŐ (1907—1938) Irtózott a nagyhangú pátosztól, tündöklő formában szólaltatja meg a játszi hangulatot, fényes látomásokban férkőzik közel a dolgok, lényegéhez, amelyet könnyebben felfedez a kis dolgok apró csodáiban, mint a felszínes realizmusban. Dsida lírája olyan, mint a mélyszínű, ragyogó ékszer: elmélyít és gyönyörködtet. (1941) MERRE SZÁLL? Madár zeng s villan az égen Fut árnya sötéten a réten Valahol feint két lila szárny ég rohanok mord és rideg árnyék botladozom magam összesebezve messzire, messzire — messze fent tűzben két lila szárny ég lent hamúszürke az árnyék. Röghöz tapadt életem — ő jaj szállni be bús örök sóhaj örök, de örökre hiába embernek földön fut a lába Ő merre száll az a langy dal az a fényes mennyei angyal? kinek lila szárnya ragyog kinek én csak az árnya vagyok. 12 Harangszó
