Harangszó, 1959 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1959-06-01 / 6-12. szám

miatt. A marburgi katonatemető bizony szűk lett. Nem erre a forgalomra szabták, de meg a marburgi ispotályokat sem: valamennyi zsúfolásig megtelt huszárokkal meg jágtxokkal vegyest.

Az ítéletet — megtizedelést — az ezredparancsnok hagyja jóvá. Amikor a katonai regulamentónak ez a része készült, az ezredparancsnokok, de még az ezredtulajdonosok se igen tudtak olvasni meg írni. Ily módon az ítéletek jóváhagyása akként történt, hogy a prófosz, aki a hadibíráknak bizalmi embere volt, az ítélet jóváhagyására az illetékes parancsnokhoz egy hosszában kettészelt pálcát vitt magával, amelynek más fele az elítéltnél maradt. Életről lévén szó, a prófosz természetesen „lóhalálában” ment, vagyis ankaréjban — futtatásban —. Ha a pálcát eltörve hozta viszsza, akkor már csak az Istennél volt a kegyelem. így a prófosz a 13 pálcából csak 3 törtet hozott vissza Grácból. 10 huszárnak óbester „íszki” megkegyelmezett. Ugyan megtehette volna, hogy töretlen küldi vissza mind a 13-at és akkor sem esett volna ki a világ feneke, hiszen az 1. svadronynak majd a iele odaveszett a nagy handabandában — handgemenge — kézi tusa.

Egy hét — halálos szorongások között eltelt hét — amíg kiolvassák a 13 huszárt és most 13 golyót, —- 10 amolyat meg 3 feketét — tesznek az egyik huszár csákójába. A 3 feketét a három legfiatalabb legény húzza ki, és a 3 fiút az egybe sorakozott svadrony arcvonala előtt lövik agyon.

„Éljen Magyarország!” — kiáltják a fiúk, miközben a jágeroknak „fájert” vezényelnek.

„Éljen Magyarország!” — kiáltozik vissza svadrony legénysége, akikre most igen nehéz napok következnek. ..

vitéz Illéssy Gyula „így ment ez egy évezreden át” című müvéből

KARÁCSONY JÓN

írta: Varga Tamásné

A koldusaim.

Bajos volna sorraszedni őket, pedig megérdemelné egyik-másik, hogy megálljunk mellete egy pillanatra. Például Vörös Kata, háztartásunk legelső koldusa, aki mikor domború hasú kosarával megjelent, azt hihette volna az ember, hogy a kosara csak egy, testének bőséges többi domborulatai közül! Mindig ezzel állított be: „Nem annak egy kis zsírt?" Félelmetesen erőteljes volt még a hangja is és nem tehetett róla az ember, ha úgy érezte, hogy éppen arra van legkevesebb szüksége, amiért jött. Aztán ott van az öreg Svakari bácsi, aki minden ingóságát állandóan a hátán hurcolta egy rossz zsákban, s ha letétettük vele terhét kint, a küszöbön kívül, mélységesen meg volt sértve, hogy rendes ember ő, nincs az ő zsákjában féreg, vagy afféle. Aztán a megrögzött alkoholista, Hovány úr, a „második Csokonai Vitéz Mihály", ahogy ő magát nevezi, aki mindenütt patkányirtásra ajánlkozik nagyban és kicsiben. A környéken minden papi családhoz bejáratos, a papnék irgalmas szívére hivatkozik, összecsapja a bokáját, és megcímzett és leragasztott levelet nyújt át, melyben az arany babérkoszorúját ajánlja föl megvételre és öt pengő előleget kér rá. Tudjuk jól, hogy megelégednék tíz fillér-Harangszó

35