Harangszó, 1959 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1959-06-01 / 6-12. szám
aki közülük való, a hallgatásból is megérti a feleletet. Ügy számították, hogy: na majd karácsonykor olyankor a tiszt úrak szanaszét futnak, mint a csirkék a kas alól. A városban csak a napos tiszt úr marad egyedül. Akkor alkalmatos lesz erre az idő. Karácsonyból húsvét, a húsvétból meg pünkösd lett. Karácsonykor nem indulhattak, mert nagy люк a hó. Aki tilosban jár, annak kerülni kell a járt útakat. Ezekben az égig érő hegyekben meg télidőben csak a kecske az, aki járni tudna, na meg a jágerek. Na, azoknak is való ! Húsvétkor meg őrmester úr Kovács lett lázas beteg, így hát minden készület pünkösdre maradt. Kursmit Varga frissen bevasalja a lovakat, a manikulás vakmájszter Szabó meg a prófuntot, zabot, dohányt, a lénungot, meg a miegymást kihozza a diviziótul, csak éppen fel kell pakkolni a nyergekre. Azután már el lehet indulni hazafelé! A tiszt uraknak mit sem szabad tudni! Csupa idegenek, akik csak káromkodni tudnak magyarul. Tán hadnagy úr Sivó lenne az egyetlen, aki úgy beszél magyarul, mint a bugyii plébános, aki viszájára is el tudja mondani a miatyánkot, de abban, amit a hadnagy úr mond, nem sok köszönet van. Ha úgy rájön a hava, hát gyalográjcsűrt szokott tartani, meg vasárnap paksult — málházási iskolát — ha únja magát otthon. Most is ó' a napos tiszt úr. Kapitány úr gróf Haller, a svadronyos kapitány, Marburgába ment az ünnepekre, kapitány úr geróf Somsics, a front megetti kapitány, elutazott Grécbe, főhadnagy úr Stromberek a menyasszonyához Klágenfurtonyon túlra. Egy se lesz keddnél hamarább itthon. Így hát a pünkösdi vasárnapi mise után fognak a pakiláshoz. Szabó őrmester kiadja a zabot, a prófuntot, cibakot, meg a miegyebet és szíjjazzák is már fel a zabos bakókat a nyereg kápára, prófuntot a pakktáskába, a lojtást, a golyót meg a puskaport a lódingba, amikor a rossz sorsa odaviszi közéjük hadnagy úr Sivót. A legények lázas buzgalommal, lekushadva a gyepen, göngyölgetik pantallérba a fehér abaposztó huszárköpenyegeket, csatolják fel a zabos pakkot, szíjjazzák fel a csajkákat, csakhogy ne kellessen a hadnagy úr szeme közé nézni. Még ki találná olvasni belőlük valami olyast, amit nem kellene. Olyik huszár már fel is parazta a pikstoyt, fojtást is, golyót is nyomott már a csőbe, mások meg a kardot lazítják a hüvelyében, Takács Bence káplár meg a futrás kötelet boncolgatja széjjel, hogyha meg mukkanna a hadnagy, hát megkötözik és magukkal viszik — Magyarországra. Sivóné tekintetes asszony, valahol Torontálban jól imádkozhatott! így hát Sivó hadnagy úr őrmester Kovácshoz fordul, hogy: „Mákuk mit mekcsinálnak?” így szokta 6' ezt! Sokszor elfelejt magyarul. Ilyenkor még a nevét is letagadja. Öt Szívónak hívják. így mondja ki: „Szívó”. Eszébe is jut Kovácsnak, hogy a múlt őszön, amikor ezredes úr Kinszky a remondák mustrálására itt járt Cankvájtban, — ugyan a huszárok óbester úr 'isz ki! ,-nek hívják — csúnya nagy patáliát csapott, amiért a huszonegyes játék közben a fiatal tiszt urak magyarul beszéltek. Kikérte magának, hogy ezt a kocsis nyelvet a társaságban használják. Tessék az istállóba menni, ha magyarul akarnak beszélni! Na, hiába való volt minden beszéd, hogy németül nem lehet huszonegyest játszani. Akkor veszít az ember. Legfeljebb durákot, azt is csak piculában! Akkor nem sokat számít, ha a lapot németül, vagy magyarul gusztálja az ember. Igaz-é? A hadnagy úr igen helyeselt őrmester Kovácsnak, hogy éppen pün32 Harangszó
