Harangszó, 1959 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1959-06-01 / 6-12. szám
КOVACS MIHÁLY HUSZÁRÖRMESTER, -j- 1949 JUNIUS 7. A Kóburg-huszárok, vagy ahogyan ők magukat nevezték, a Kóbor-huszárok 1. svadronya Karinthia Sankt-Veit városában volt bekvártélyozva. Városnak kellett lennie, merthogy polgármestere volt annak. Igaz, hagy csak afféle, aki éjjel pékmester,nappal pedig polgármester. A város csak félakkora, mint mifelénk Kaba, dehát ami ház csak van benne, az valamennyi köbül épült, a padlás helyén meg emelet van rajtok. A városháza meg akkora, hogy akár Kecskeméten is jól megférne; a templomuk pedig, ha kirámolnák belőle a padokat, hát még rájcsurt — lovardát — is lehetne benne tartani. Ügy ám! A regiment többi svadronya meg szerteszét van szórva az egész Stiriában. Ki Regedében — Ratkensburgban —, ki Marburgában, ki meg Pettóban — Pettauban — a magyar határon. A c'ivizió — osztály — Klágenfurtonyban „fekszik”, a regimentstáb — ezredtörzs — pedig a magazinokkal, a profósszal meg az áristomokkal Gréczben — Grácban. Őrmester úr Kovács Mihály, vagy ahogy egymás között mondják a huszárok: Miska bácsi, az 1. svadrony díszmáj érj a — szolgálatvezetője —. Ő a cankvájti huszárok anyja, merthogy az apjuk kapitány úr geróf Haller. A svadrony anyja gondoskodik, hogy legyen a lovak alatt alom, a legénység surgyójában meg szalma, ő osztja ki a zabot meg a legénység menázsiját; éjjelenként ő járja be a legénységi kvártélyokat, hogy nem bitangolt-e ló, vagy legény a tilosban. Ő tanítja még csak német szóra is a huszárokat, ilyenformán: „. . .kétféle gehuzdrá van. Az egyik a piti gehuzdrá, ami anynyit teszen, hogy kérem alássan, — a másik meg a meldi gehuzdrá, ami meg annyi, mint jelentem alássan. Értve, emberek?” Galambposta járt-é ide, vagy őrmester Kovácsnak már akkoron volt valami rádió féle vevő készüléke ott, valahol a szíve táján, amivel felfogta a hazúlról érkező sóhajtásokat, avagy az ő egyszerű esze vezette rá, hogy odahaza valami nincsen egészen rendben. A kiszolgált huszároknak már rég ki kellett volna adni az obsit-levelet — elbocsátó-levelet —, de csak még szabadságra sem engedték őket. Aratás óta megszűnt a hazai posta is. A svadrony altisztjeivel naponta estvéli raportot tart, ahol a napos káplár, meg az ordonánc rájterok — jelentő lovasok — beszámolnak, mit láttak, hallottak Klágenfortonyban, amikor a divíziónak beviszik a napi jelentéseket, meg kihozzák onnan a tágbeféleket — napiparancsokat — Cankváitba. Azt mondják, hogy az osztrák sógorokat : a jágerokat, a tüzéreket, meg a dragenóroket már mind elvitték onnét. Hadibagázsiával, hadiproviánttal. pulverrel, meg blájjal — lőoor, puskagolyó —. Háború van odaát! Ezen estvéli raportok egyikén akként is határoztak, már mint őrmester úr Kovács meg a káplárok, hogy ők bíz’ csak hazamennek, ha még ezek az égre szaladó hegyböröcök rájuk is szakadnának. Ügy bíz' a! Ők haza mennek! Parolát is adnak egymásnak rá, hogy eb, aki bánja! A zabolás közben az altisztek is imigyen szólanak a legénységhez, hogy „Ügv bíz’ a! Haza megyünk emberek!” A legények szűkszavú magyarok, még csak annyit sem mondanak rá, hogy — „iihürn”, de Harangszó 31
