Harangszó, 1959 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1959-06-01 / 6-12. szám

nek viszont van esze, és marad nyugodtan). Az eső ömlik, a kocsik egymás után döglenek ki, mire átlag 20—60 ezer kocsi megáll, míg a szerencsétlent félretólják az útból, otthagyva sorsára, illetve, hogy majd jöjjön a gincho (vontató kocsi, daruval) és kb. a fél-kocsi árárért haza-vonszolja. Délelőtt 10 után indultunk, és már 5 óra felé jár az idő; éhesen, szomjasan bőrig ázva, trüszkölünk a kocsiban, de. megyünk és minden remény megvan rá; hogy holnap reggelre hazaérünk a máskor maximum másfélórás autóútról. Közben az eső is megúnja az állandó bosszantást, abbahagyja, és a szakadozó felhők közül a nap kineveti a ,,bölcs Salamonokat”. Mintha maga Santos is gúnyosan nevetne fel a hegy felé, üdezöldre mosott színekben, ragyogó napsütésben.

Itt a csiga-menetben van idő filozofálni, eldönteni, hogy helyes, vagy helytelen volt-e, hogy nem hallgatDebreceni Kiss László:

tam apósom bölcs tanácsára, mivel megvettem az apartamentót, viszont hallgattam rája, mikor elindultam a szakadó esőben. És akaratlanul is a kínai bölcsesség, Li- Yutang-gal együtt jut eszembe, hogy miszerint: „volt egyszer egy szegény ember, földmíves, akinek nagynehezen sikerült végre egy lovat venni. Eljöttek, szomszédai és barátai gratulálni a nagy szerencsének. (Az öreg Wang paraszt csak csóválta a fejét.) Mivel most már volt lova, a fia sokat lovagolt, s egyszer leesett, eltörte a lábát. Eljöttek a szomszédai és barátai, résztvétüket fejezték ki. (Az öreg Wang csak csóválta a fejét.) Kitört a háború, s a fiút nem vitték el katonának, mert a lába rosszul forrt össze, sánta maradt...”

Mi tehát a szerencse, és mi a jó, vagy rossz?... Részemre jelen esetben jó volt, hogy éjfél után végre hazaérkeztem, hallgatva a bölcsebbek tanácsára.

SZÉPSÉGES BETELJESÜLÉS

Az élet derűje a szépségeket Tájba oltottan adja vissza,

Illata, hamva, hangja tiszta.

Halk egyszerűséggé tisztult képek, Örökszép színre, hangba térnek. Játszanak színben, szívben, hangon, lelken. Az iideség titka leng a berken.

Madár a füttyével igéz, trilláz.

Az idő ujja már magot mintáz És a múló percek érlelik,

Kötelességre kérlelik.

A jövő érik a magban csendben.

A rendeltetés e bájos rendben.

Szelíd erővel beteljesül ...és örök folyásba lelkesül.

Nagyerdő, 1953.

26

Harangszó