Harangszó, 1959 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1-5. szám
is. Pál beszél Istenről a vádlottak padjából, mert tudta, hogy az ő tanúskodása igen fontos azokra az ügyekre nézve, amiket ott tárgyalnak. Pál beszél Istenről a királyi ítélőszék előtt, mert tudja, hogy Isten ott is cselekszik. Ez a Theológiának, mint bizonyságtételnek a jelentősége. Bizonyságtevő Theológia nem árasztja el a világot kegyes bombasztokkal, hanem helyesen kapcsolatba lép minden konkrét helyzettel. Ha létezik lehetőség békülésre egy család vagy egy nemzet tagjai között, e lehetőségre való rámutatás Istenről való tanúskodást jelent. Ha lehetőség van választ adni egy ember lelki szükségei és nyugtalanságaira, egy ilyen cselekvés Istenről beszél. Pál beszéde az athéni Areopaguszon jó példája a felfogásnak (Csel. 22:31). Az a célja, hogy megmutassa, hogy még a bálványok is, mit az athéniek imádnak, azok is ahhoz a világhoz tartoznak, melyet Isten megváltott. Krisztusnak köze van az athéniek életéhez, mert Ő a testetöltött Isten. A Theológia Istent szolgálja, vele együtt testetöltvén, még Athénben is. „O Senhor que é Servo e Seu povo Servidor” II. Fordította: Gridi Papp Árpád A ZSOLTÁROK KÖNYVE Ha a Bibliánkat középen nyitjuk fel, rányitjuk a Zsoltárok Könyvére. — A Bibliának ezt a könyvét a köztudat Dávid király zsoltárainak nevezi. Tény az, hogy a zsoltárirodalom atyja valóban Dávid, és a Bibliában található 150 zsoltár közül 73 az ő költeménye. De valószínű volt neki még sok más zsoltára, viszont az ismert zsoltárok keletkezései kora mintegy ezer esztendőt ölel fel. A legrégibb: az annyira szeretett 90. zsoltár Mózes éneke, Kr. e. a XV. évszázadból való. — A legújabb Malakiás próféta idejében, Kr. e. az V. évszázadban keletkezett. Érthető, hogy egy énekgyüjtemény, amely ilyen hosszú idő alatt jött létre, felöleli az emberi lélek minden árnyalatú megrezdülését és az Istent kereső ember minden hangulata kifejezésre jut benne. A Zsoltárok Könyvének héber neve: széfer tehillim. Ez szórőlszóra magyarra fordítva annyi mint „dicséretek könyve”. Ezt a kifejezést már a legrégibb görög fordítások pszalmosz, pszalmai, illetve, mint gyűjteményt pszáltérion néven nevezik, amivel kihangsúlyozzák azt, hogy ezek az énekek zenével kísérendők. A pszalmai szó magyaros elferdítése a „zsoltár” szó. A zsoltárok első sorában mindenféle utalást találunk. Ezek a tájékozatlan olvasó számára részben érthetetlenek. Annyit mindenki megért, hogy a zsoltárt ki szerezte, még azt is, hogy milyen alkalomból jött létre. Arra is elég érthetően van utalás, hogy milyen alkalomra való ének. De aztán sok mindent nem érthet meg az, u.„ erre nincs különösen iskolázva. Sokszor a szó maga idegen. Ezek az előbb említett utalások általában zenei utalások. Ha a szó maga nincs lefordítva (pl. a mi nyelvünkre, magyarra) ez azért van, mert a tudósok a kb. értelmet csak sejtik, de ma már nem lehet pontosan minden kétséget kizárólag tudni. Ilyen szavak és valószínű értelmük: Harangszó 7
