Harangszó, 1959 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1959-01-01 / 1-5. szám

Mizmór — zenekísérettel előadandó ének;

Sív — ének (zene nélkül);

Neginót — (pl. 4. és 6. zsoltár) vonós hangszer, hegedű;

Nehilóth — fúvós hangszer, fuvola;

Halamóth — szoprán (általiban női hang);

Szeminith — basszus (álta'U n mély hang);

Gittith — Gát városában divatos dallam vagy dalforma;

Jeduthan — Dávid főkarmesterétől származó dallam.

Van több ilyen zsoltár, melyeknek első sorában egymás után több héber szó van: ezek régi, akkoriban közismert, de már elkallódott énekek első sorai, amelyeknek dallamára az illető éneket énekelték. Ez olyan, mint például a mi Ének js Könyvünkben utalás: „a 42. zs.. Mint a szép híves patakra — dallamára”.

Szándékkal külön említem meg a „Széla” szót. Ez olyan zsoltárok szövege közt fordul elő, amelyeknek elején ez áll, hogy az éneklő mesternek. Hát ez meg mit jelent? Az éneklőmester: a karmester vagy a szóló énekes volt, aki negliót vagy neglióth, azaz hegedű vagy fuvola kísérettel egyedül énekelt, míg a „Széla” szónál (ami szin tén utasítás) vagy az egész zenekavteljes erővel belezendített, vagy a szóló énekes hallgatott el, és csak a hegedű vagy fuvola játszott égj darabig, — míg aztán ismét átvette a hangot és tovább énekelte a szöveget az „éneklő mester”.

Van olyan szó, mely a költemény jellegére utal. — Ilyen a „máskil”, amely tanító jellegű költeményt jelent.

A „miktám”, aranyba vésettet jelent, amivel a különösen közkedvelt zsoltárokat jelölték meg.

„Siggájon”: tévedező, változóritmusú, — ilyen zsoltárok általában szomorú hangulatúak.

Nem akarok kitérni olyan kifejezések részletezésére, melyek minden magyarázat nélkül is érthetőek: pl. van a hét minden napjára, van reggelre, vagy estére való zsoltár, van amely címében viseli azt, hogy imádság.

De kevésbbé érthető a „grádicsok éneke” kifejezés: ez azt jelenti,

hogy ezeket a zsoltárokat a Sión hegyén épült templomba felvonulás közben grádicsról-grádicsra menve, vagy általában a hegyen épült szent város, Jeruzsálembe zarándoklás közben énekeltek.

„Emlékeztetőül” megjegyzéssel ellátott éneket pedig valószínűleg az áldozat bemutatása alatt volt szokásban énekelni.

Ki kell térni a zsoltárok egy csoportjára, melyek sokak számára botránkozás kövét képezik: ezek az átkozódó zsoltárok. — 'Hogy ezek hangját helyesen megérthessük, gondolnunk kell arra, hogy az Ó- testámentom népe lelkében az Isten még nem mint szerető Mennyei Atya élt, hanem mint féltőn szerető és erős bosszúálló Isten. — Másrészt Izráel népének tudatában élt az, hogy ő Isten kiválasztott népe. Ha tehát egy pogány nép őt sanyargatja, az az élő Isten tulajdonát bántja, következésképen az Isten ellen vétkezik, — ezért a bosszúállás is az Isten dolga: jöjjön hát Ő tőle a büntetés!

A Zsoltárok Könyvéről még nagyon sokat lehetne beszélni. Oly gazdag, drága kincse ez a világirodalomnak, amit nem lehet egy rövid értekezéssel elintézni. Itt még csak egy csoportot, a legfelségesebbek csoportját kívánom kiemelni: az úgynevezett messiási zsoltárokat, melyek Krisztus Urunkról tartalmaznak, — az Ő megjelenését megelőző ezer esztendőben keltezhető, de az életében szinte szóról-szóra bekövetkezett, — jövendöléseket. Itt is csak a 22. zsoltár néhány versét kívánom idézni: pl.

8

Harangszó