Harangszó, 1959 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1-5. szám
— Látod azt az ezüsterdőt? Ha azt mondod: „Adj’ Isten egészségére!” neked adom. A juhász elhült, de azért mégis csak azt mondta: — Nem mondom én addig, míg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül! Elhajtatott erre a király az aranyvárhoz. Ott így szólt a juhásznak: — Látod ezt az arany várat? Ezt is neked adom, csak mondd azt nekem: „Adj’ Isten egészségére!” De a juhász, bár ámult, bámult, mégis azt felelte: — Nem mondom addig, míg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül! Elszomorodott erre a király s elhajtatott a gyémánt-tóig. Ott azt mondta: — Látod ezt a gyémánt-tavat ? Még ezt is neked adom, ezüsterdőt, aranyvárat, gyémánttavat — mind, mind neked adom, csak azt mondd, nekem: „Adj’ Isten egészségére!” Már akkor a juhásznak be kellett hányni a csillagszemét, hogy ne lásson. De mégis csak azt felelte: — Nem, nem, nem mondom addig, míg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül! Akkor a király már látta, hogy minden hiába, végül is megadta magát. — No, nem bánom, hozzád adom hát a leányomat, de aztán mondd hát nekem igazán: „Adj’ Isten egészségére!” — Mondom hát, hogyne mondanám, persze, hogy akkor mondom! A király ennek nagyon megörült, kihirdette, hogy örüljön az egész ország népsége, mert a királyleány férjhezmegy. Örült is az egész ország népsége, hogy a királyleány, aki annyi királyfit kikosarazott, a csillagszemű juhászt mégis megszerette. Tartottak aztán olyan nagy lakodalmat, hogy az egész országban mindenki ivott, táncolt, még a halálos beteg is. De a király házánál volt a legnagyobb vígság. A legjobb banda ott húzta. A legjobb ételeket ott főzték. Tenger nép ült az asztalok körül, a jókedv a házfedelet emelgette. Amikor a vőfély szokás szerint felhozta a tormás disznófejet, tisztességgel elmondta a szokásos mondókát. — A leves elfogyott, itt hozom a tormást, Melynek erejétől csókolgatjuk egymást! A király erre maga elé vette a tálat, hogy szétossza mindenkinek a maga falatját s hát egyszerre csak nagyot tüsszent az eró's tormástól. — Adj’ Isten egészségére! — kiáltott a juhász legelőször és a király úgy megörült rajta, hogy örömében a könnyei is mind eleredtek. Nyakába borult a vejének, ölelte, csókolta és át is adta neki mindjárt a királyságot. Lett is ám olyan király belőle, hogy nem volt párja a világon. Nem tűrte a hajbókoló, hízelgő embereket s akármekkorát is tüsszentett így náthás időben, azért bátran végezhette a dolgát mindenki körülötte. Szívében mégis mindenki csak jót kívánt neki, mert jó volt mindenkihez. 32 Harangszó
