Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1-5. szám

ezek már az én gondolataim, a lelkészé. De Reményik sugallta most azokat!

Nagyon kellemetlen, hogy nincs birtokunkban az életünk. Úgy tűnik, hogy nem rendelkezünk fölötte. Pedig milyen jó élni! Nem hiszem, hogy lenne a világirodalomnak olyan költője, aki annyit írt volna az életről, mint a mi Ady Endrénk. Ö tudta, hogy eljátszotta az Istentől kapottat. Tudta, hogy már kezd kicsúszni a lába alól. És még akkor is, amikor szemrehányást tesz Istennek, foggal, tizkörömmel kapaszkodik az utolsó szalmaszálba, mint a fuldokló: — Akárhogy, de még olyan jó lenne élni!

Nagy adóval, nagy kamattal

IJram-Isten,

Akaratlan akarattal,

Add, egy kicsit visszatérjek.

Csak hogy éljek, csak hogy éljek.

(Ady Endre: Isten drága pénze)

Én nem szerettem soha különöseb" ben Adyt. Mondhatom, hogy — jóllehet ismerem egész förtelmesen szomorú életét — ebijen a versben szerettem meg őt. Mert az élet akkor kezd értékké válni, amikor már elveszőben van. Isten ajándékait akkor kezdjük beícSülni, amikor már elvonulófélben vannak. . . Ettől az elvonuló-ajándékú embertől tanuljunk meg azonban egyet: — köszönetét mondani az életért:

..... .És akármi is fog már jönni

Mielőtt végleg elmegyek.

Meg fogom ezt szépen köszönni

(Ady Endre: Köszönet az életért)

Vagy mondjuk el még szebb szavaival:

Napsugarak zúgása amit hallok,

Számban nevednek jóíze van.

Szent mennydörgést néz a két

szemem.

Istenem, Istenem. Istenem.

Könnyebb a lelkem, hogy most látván

vallott.

Hogy Te voltál élet. bú, csók, öröm.

S hogy Te leszel a halál, köszönöm...

(Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm.)

És ha a halál jön, tud'e valaki olyan jól prédikálni annak valóságáról, mint Reményik?

Lehet halhatatlan lélekben reménykedni, lehet újratalálkozással vigasztalni magunkat, lehet bízni, hogy utódaimban továbbélek. Mindegy! Magamra maradok a halál minden kínjával. Nem jön velem barát, nem segít testvér, rokon, halálomat nekem keli egyedül elviselnem.

Lehet menyasszonyod, vagy feleséged.

Apád, anyád, gyermeked, vagy

testvéred —............

Álmodhatsz, szerethetsz és

barátkozhatsz

És végül mégis egyedül maradsz:

Halálod egyedül kell elviselned.

(Reményik Sándor: Meghalni mégis egyedül kell)

Tehetek szemrehányást az Istennek? Igen, — de mindezzel nem segítettem magamon. Sok-sok érthetetlen, megoldatlan kérdésem csak az Isten csendjében oldódik meg, a belső békességben.

Fennhéjázás, gőg, modern nagyképűség helyett azért mást ajánl József Attila: az alázatot, mint az egyetlen helyes magatartást Isten előtt. Egvik versében így tanít imádkozni:

Egyszerű rabszolgád vagyok.

Akit odaajándékozhatsz a pokolnak is.

Határtalan a birodalmad,

Éshatalmas vagy meg erős, meg örök

Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem

De, ha nem akarod, ne hallgasd meg

szavam (József Attila:

Csöndes estéli zsoltár)

*- 10