Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1958-10-01 / 10-12. szám

tezők, sportolók, vállalkozók akár együtt, akár külön próbáljanak megmaradni, mert a bárkán kívül halál volt. Ha egyszer Isten a Noé bárkájának homályos képe által kiábrázolt anyaszentegyházat létrehozta, csak azon keresztül menti meg a halhatatlan lelket. Ha egyszer azt a törvényt tette, hogy az embernek születni csak az anyaméhen és a magzati életen keresztül lehet, ember íján nem terem, vízből ki nem halászható; ha egyszer azt a törvényt tette, hogy a búzaszem kalászon teremjen meg, búzaszemet nem lehet sem homokból sem pedig a kősziklából előállítani. Az egyházon kívül tehát üdvösség nincsen. Az egyház egyetlenegy szent, a szenteknek a közössége, egyetemes, katolikus, csalatkozbatatlan és rajta kívül üdvösség nincsen. Ez az egyháznak az az oldala, amelyet Isten iát; az isteni oldal.

De az egyház szükségképpen emberekből áll, csak emberek számára való, emberek a tagjai. Az emberek pedig megromlottak, természetüknél fogva bűnösek, homályos az értelmük, rossz és egyenetlen az akaratuk. Szemben állanak egymással, tévedéseknek vannak kitéve, sőt a teljes igazság ismeretére maguktól soha nem jutnak el. Ezért az egyház életében szükségképpen jelentkeznek a romlások, a hanyatlások, a visszaélések s éppen ezért az egyház életében szükségképpen jelentkeznie kell a javításnak, a helyreállításnak, a reformációnak is. Hanyatlás és reformáció, romlás és helyreállítás, az egyház történelmi életének megmásíthatatlan örök törvénye, amely szakadatlan változásban, hintázásban látszik. Egyszer csodálatos eredményeket ér el az új hitnek a fellángolása, máskor rettentő mélységekben zuhan alá az egyház a megromlás következtében. Szemben áll Kelet egyháza Nyugat egyházával, Péter Pállal, reformáció és ellenreformáció, szembenállnak a különböző felekezetek, de közöttük át-átsuhan Isten lelkének érintésére a mély és kiirthatatlan meggyőződés az egységről, az egyetemességről és arról, hogy minden szakadás és különbözés az emberi mivoltnak és a bűnnek a járuléka. Ennélfogva nincs nagyobb feladat, mint az, hogy ez ellen küzdj ünk és az egyház ősi, örök, isteni tisztaságát és tökéletességét helyreállíthassuk. Hogyan állíthatjuk helyre? Úgy, ahogyan az egyháznak létre kell jönnie: Ige és Szent Lélek által. A kijelentés mondja meg, hogy milyennek kell lennie az egyháznak. A kijelentés ebben nem hagy minket kétségben. Megmondja az igazi egyháznak az ismertető jeleit s ezek az ismertetőjelek a következők: Igaz egyház az, ahol Isten igéje tisztán prédikáltatik, ahol a sakramentumokat írásszerüen szolgáltatják ki és ahol az egyházfegyelmet Isten törvénye szerint gyakorolják. Mi, reformátusok történelmi hitvallásunknál fogva a keresztyénségnek ahhoz az ágához tartozunk, amelyik kezdettől fogva az igaz egyháznak ezt a három ismertetőjelét mindenek fölé helyezte. Ennek elhomályosítása ellen a leghatározottabban küzdött és mindent odaadott, csakhogy az egyház tisztaságának, Krisztus menyasszonya szeplőtelenségének ezt a hármas ismertető jelét helyreállítsa. Ez megvan a mi őseink hitvallásában, megvan annak szellemi fejlődésének a hatalmas irodalmi dokumentumaiban, megvan mögöttünk az egész múltúnk dicsőséges harcaiban és eredményeiben. Ezek a nagygyűlések s a mi mostani találkozásunk éppen arra vonatkozik, hogy legyen meg a szívünkben ez az ismeret, ez az akarat, ez a szenvedély. Mert hiába bírjuk mi az igazi egyház képét könyveinkben, hitvallásainkban, ha nem hordozzuk élő szabálykép a mi életünkben. Mert hiába tartozunk mi történelmileg a legtisztább egyházhoz, hogyha az életünk, saját hitünk ellentmond saját egyházunk tanainak. Azért tehát élő szabállyá kell tenni bennünk azt az örökkévaló szen— 5 —