Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1958-10-01 / 10-12. szám

Gazok közt is te vagy legmegvetettebb Félve lép át ember, állal feletted.

Te pogány fű, te vad növény-eretnek, talán csak én, egyedül én szeretlek

Mert csak veled kívánatos a rózsa, te adsz nyilaltató erőt a szóba.

mitől a szívben gyémántok fogannak s te vagy nemzője büszke vágynak, dalnak

Ízt adsz a létnek, mint só a kenyérnek, súlyt az ökölnek, hős tüzet a vérnek,

tőled lendül a lélek ég-vívásra, te ösztökélsz, hogy ne tekintsünk hátra,

te töltőd meg a földet gyötrelemmel s így válik el, hogy ember-e az ember?

Áldott a hegyed, ha szívbe törött is és áldott vagy te a füvek között is,

mert te simultál, növények pogánya, koronaként az Isten homlokára.

В ó d á s János.

— 2