Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6-9. szám
Az meg ott a törpe nyárfa. •. Hogy is mondja csak?... “A csárdánál törpe nyárfaerdő Sárgul a királydinnyés homokban“. Hát aztán?... Az meg ott a gyalogbodza.. .Azt írja róla, hogy: “A meztelen homokban alig teng, Egy-két gyalogbodza. .. “ Ott meg a kikirics!. .. “Virít a kikirics, Csak viríts, csak viríts. •. — Már most aztán vegye csak elő a térképet a hátizsákból és keresse meg rajta az orgoványi csárdát... — Ott találja valahol az orgoványi tanyák, meg az orgoványi Tolvaj os buckák határán, a kecskeméti országút mellett!... Hogy is mondja csak Petőfi? “A tanyákon túl, a pusztaszélen, Áll magában dőlt kéményű csárda. Látogafják a szomjas betyárok, Kecskemétre menvén a vásárra“. — Nahát!... Köll még több?... Vagy elhiszi már, hogy ez a Petőfiköltemeny is Orgoványon született, ha Pesten is anyakönyvezte Petőfi?!... Tud\ a vagyon, hogy a nagy költő nyugtalan, kóborló természetű volt... De az is tudott dolog, hogy kóborlásai közben nem fordult meg se Halason, se Bócsán, se Tázláron, ahol kecskerágót, .szamárkenyeret, törpe nyárfát, gyalogbodzát és egyéb buckái növényt láthatott volna. •. Marad hát egyedül Orgovány, az akkor még Kunszentniiklóshoz tartozó puszta!... Egyszer egy csúnya, novemberi délután — ezernyolcszázkilencvenháromban történt, — esett a havaseső, szét dudált, — eluntam magam a paróchián. .. Még nőtlen ember voltam... Község se volt itt, csak nagy messziről fehérlett egy-egy tanya kéménye... Mit volt mit tenni?. .. Űzött, kínzott az egyedüllét, fogtam a botot, íölleghajtót, elballagtam a csárdába... Tudtam, hogy gyakran ott időz a tanítóm, Makay Sándor, aki borivó ember volt, nem mint jómagam-.. Hát úgy is volt... Ott ült a hoszszú kecskelábú asztalnál... Elkezdtünk beszélgetni, — beszélgettünk, beszélgettünk, — hát egyszer csak az ablakon át látjuk, hogy befordul ám egy echós szekér és megáll az udvaron az állás alatt... Ketten szállnak le.. . A lovakat kifogják, a kocsi farához kötik, takarmányt vetnek elejbök, —- azzal ballagnak befele... — Adj, Isten!... Fogadj Isten..Az egyik az apa volt, a másik meg a nagy mélák fia... Mielőtt leültek volna, az öreg odafordult a fiához és rámutatott arra az asztalra, amelyiknél mi ketten üldögéltünk : — Nézd meg azt az asztalt jól, te gyerek!... Mert annál írta petőfi Sándor azt a szép versi*, hogy azt mondja: “Pusztán születtem a pusztán lakom“. Odahívtuk őket az asztalunkhoz. .. Kikérdezgettük, hogy mi járatban vannak... — Kertész emberek volnánk, oszt Szánkról gyüvögetünk.. . Káposztát viszünk Szabadszállásra-.. Virág a becsületes nevem, e’ meg itt a fiam, a Jóska... — No, derék!... — Osztán hunnét tudja kigyelmed, hogy a Petőfi Sándor azt a szép versit, hogy — “Pusztán születtem, a pusztán lakom“, — itt írta?... — Hunnat ?... Hát az édesapámtól!... — 32
