Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6-9. szám
S föld-édesanyánk pergamenjére megint íródott valami: a pajta funda - mentomának ásásakor egy hatalmas, nagy gödörre találtak, melyben azoknak a csontjai porladoztak, kiket azon a november éjszakán a tatárok lemészároltak. Fatalpas templomok egész sorozata után 1770 tájékán végre kőtemplomot emeltek a szerdahelyiek. De szép volt az a kis kőtemplom, közepén az Ur asztala, rajta csipkés, kék, tafota, selyemabrctöz; azon porcellán tányéron porcellán keresztelő kancsó; az egészet letakarta egy tarka matrapász keszkenő; 1774-ben már kart is kellet: építeni a templomba, mert már nem fértek bele a hívek. Hiszen ott voltak mindig mindnyájan. Csakhamar így is szűknek bizonyult. 1837—■ 39-ben építették meg a ma is álló, díszes, új templomot. Abban az ősi, nemesi oklevélben olvassuk (ezt a részt már tintával írták), hogy a templomépítéshez szükséges követ a hívek maguk bányászták, a faanyagot a szlavóniai őserdőkből ők maguk hozták, a téglát maguk égették, a homokot maguk fuvarozták, a napszámosmunkát, vagy három-négyezer napszámot, ők maguk végezték; ezen kívül fizettek a németeknek (így hívták az összes mesterembereket, még ha színmagyarok voltak is) 4576 frt-ot. Ugyan honnan került elő ez a töméntelen pénz? Az egyház birtokából ? Abból a négy holdnyi, vizes, rekettyés rezulából, mit az uraság többször is el akart venni? Vagy talán a bankból vették fel? Nem bíz'a! Hosszú éveken át közmunkával keresték meg azt a pénzt a szerdahelyiek! Most egy elkészült hajót, majd egy frissen csinált malmot vontattak le a szomszédos erdőkből a Dráva vizére; majd elvállalták az uraság dézsma búzájának kinyomtatását; ismét 400 hold kukorica törésére vállalkoztak, azután meg 500 kocsi kavicsot hordtak az országúira, vagy pedig 200 ölnyi fát aprítottak fel. S ami pénzt ezért a munkáért kaptak, azt az utolsó fillérig az egyház pénztárába adták. 1852-ben építették a mai paplakot, 1858-ban a mai iskolát, 1871-ben a 10 öl hosszú, 3 öl széles gazdasági melléképületeket. 1885-ben a 8 öl hosszú sertés- és baromfiólat. Hatvan esztendő alatt a maguk munkáján kívül egyházi célokra költöttek 18.000 frt-ot. Az ötezer esztendős nemesi oklevélnek immár a végére érkeztünk. De nini! Most látjuk csak, hogy' az oklevél alján micsoda szép címeres pecsét díszük; mintha a régi idők rézmetszői sokkal ügyesebbek lettek volna a maiaknál. Az a pecsét ott mintha valósággal élne! Nádrengeteget ábrázol üstökös náddal, torzzsal, sással és szittyóval, szinte hallik a szél fúvása, mely azt a rengeteget örökös .mozgásban tartja. S efölött a nádi, láprengeteg fölött az ég azúrkékjében biztosan, nyugodtan húz egy galamb. A lélek galambja! Ez a galamb ma már nincs Baranya égboltja alatt. Elröppent, elszállt. Míg itt járt a lápok feletf, a mocsárból is élet támadott. Ma már a halál lett úrrá mindenen. Üresednek a házak, néptelenednek az utcák, hogy azután helyet adjanak idegen jövevényeknek, kiknek már semmi közük nincs a bronzkorbeli vadászhoz, a római burgushoz. Ez az utolsó nemzedék gyönyörű kriptákat épít. Mikor majd úgy három-négy évtized múlva az utolsó kripta vasajtaja is döngve becsukódik, senki sem lesz már, ki büszkeséggel tekintene az ötezer esztendős nemesi oklevélre. — 25
