Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1-5. szám
Szalay László: OLMOS ESO Apám nagy karosszékben az ablaknál ült és pipázott... Künn, a díszte" len határban, ólomeső esett jégpáncélba vonta a mezőt, s a feketetörzsű lombtalan fákat. .. Március elseje volt... A nagy természet még szunyókált, s erdő, mező tavaszról álmodott... Szuhay, a kivénhedt béresgazda bejött a szobába, s mint aféle vénember, esetlenül totyogott, immegett, ümmö' vött, fát rakott a kályhára, aztán dohányt vágott... — Mihály, — mondja neki apám- — ólmos eső esik: mi lesz a kisnyúlakkal? Mmd elpusztulnak!.. . — Ai csak még hagyján. — dörmögte Szuhay, — de mi lesz a szőlővel, meg a gyümölccsel?... A rügyek mind megvakulnak! ... Egyszercsak Holló, a süket öreg vizs" la elkezd keservesen vonítani, ott a sarokban, a kályha mellett. . . — Ej, ej, — mondja sajnálkozva az apám, — hát csak hasogat, hasogatóreg?... No, ne félj, jön nemsokára a jó meleg napocska, kifekszel a ház végére, meglátod megszűnik mindjárt a has ogatás!... * Az ólmos eső meg csak egyre esik a szürkén szomorkodó égből... Ebéd után pipát tölt az apám, kicsihol, aztán parancsolja: — Mihály!... Vegyen kend csizmát, subát, osztán kimegyünk. .. Hozzon magával egy abrakostarisznyát... Öreg Szuhaynak megnyúlt az arca: — Abrakos tarisznyát? , Oszt minek?. .. Öt perc múlva kint baktatnak az ugaron. Elől az apám, bőrbekecsben, görbe botjára támaszkodva, utána a süket öreg vizsla, végül Szuhay .subában, ablakos tarisznyával... A dombon megállnak, s az apám megmagyarázza Hollónak, hogy hordja szépen össze az ólmos esőben meg" gémberedett kisnyulakat... Holló elsántikál, s kezdi összehordani, finoman fogva a szájával a szegény, félig megfagyott kisnyulakat... Öreg Szuhay dugja őket a tarisznyájába, oszt a tarisznyát betakarja a subával. . . , Estig téb-lábolnak, vesződnek a zimankóban, Szuhay kétszer is hazaüget, mert tele a tarisznya, — s a végén vagy harminc kisnyulat szednek össze... — A kutyafáját — mondja — örvendezve Szuhay, — hát tele van velük az egész zaboskamra!.. . Attól kezdve az apám, Szuhay. meg a vén Holló, reggeltőbestig együtt vannak a zaboskamrában. Kályhát állítottak. fűtenek, pipáznak, Holló meg a kályha mellett fekszik. . . Apám minden tíz percben belenyúl a zabosládába s egy-egy marokkal odaszór a nyulaknak, azok meg játszanak, hancúroznak, átugrálják az öreg Hollót, meg a hasán kétlábra állnak, — de feb ugrálnak az apám, meg az öreg Szuhay öiébe is... Estefelé már három-négy szunyókai az apám kabátja alatt, meg Szuhay 6- lében, a többi meg odalapul Hollóhoz, alábujnak, meg ráfekszenek... így ment el a tél. . . És megjött a tavasz .. . Megzendült az élet... Szántottak, metszették, kapálták a szőlőt, fű bízóidul t, vetés zsendült, — a nyulakat el kellett ereszteni... — Menjetek! — mondta nekik öreg Szuhay... — És sokasodjatok! — tette hozzá az apám... Ismét ősz van. . . Ökornyál úszik a levegőben. . . Tarlók sárgulnak, cséplőgépek búgnak. . . A sárguló ákác másodszor virágzik. . . Öreg Szuhay reggeltőbestig fegyvereket tisztít, az apám patront tölt, a Holló kutya meg nyugtalankodva járkel a szobában... Holnap kezdődik a vadászat...- 25 -
