Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1958-10-01 / 10-12. szám
Harminckilenc református lelkész. Ezeket kívánom vendégajándékul. A miniszterek eddig alig vettek részt a beszélgetésben. Most az asztal végén ülök közül megszólalt egy, akin a Jézus társaságnak ruhája volt: — Ez nem fog menni! Államellenes gonosztevőkről van szó, akiket Lipót császár büntetés végett bízott reánk: bujtoga'tók, akik jogerős ítélettel ítéltettek élethosszig tartó gályarabságra. — Kérdeztem-e őt? — mormogott az admirális. — Önnel beszélek, márki úr! Az alkirály zavartan fordult meg: — Minden jóakarat mellett is, hogy önnek kedvébe járjak — megértheti kegyelmes uram — a császári kormányzat beleegyezése nélkül nem teljesíthetem a kívánságát. De majd megkérdem Bécsben — fűzte hozzá gyorsan, amint az admirálisnak szemöldöke fenyegetőleg félrehúzódott. Ráförmedt: — Azt hiszi, hogy nekem olyan sok időm van az önök öblében várakozni? Ne értsen félre. Az én akaratom nem óhajtás csupán. — 'Utána kellene járnom, hogy melyik gályán vannak az eretne —, bocsánat! a lelkipásztorok. Némelyik gálya kint van a nyílt tengeren. — Megkímélem a fáradságtól. Mindnyájan a Don Pedro Toledo, Gonsalva da Cordova és San Jago gályán vannak. Az első kettő ezek közül itt horgonyoz a kikötőben. Hol van a harmadik ? — Nem tudom biztosan. Lehet, hogy útban van India felé. — Nem tesz semmit. A hiányzók helyett túszokat ad nekünk. Itt van egy lista. Önnek van hat minisztere. Csak háromra tartok igényt. Hozzájuk jön még az érsekük, egy pár apát, tíz jezsuita és egy csoport a nemességből. Az alkirály letörülte a fagyos verítéket homlokáról: — Hadd tanácskozzuk meg a dolgot! — Zavartalanul tanácskozhatnak, — mondá az admirális. Vele együtt felkeltek a többi hollandusok is. Egy pillanat múlva az egyedül hagyott spanyolok egyértelmüleg vakarták a fülük tövit. Mit lehetne tenni ? ★ Hirtelen ágyúlövés zavarta meg a tanácskozókat. Rémülettől halványan, puskapor füstjétől körülvéve, mereven állottak. Ruyter máris náluk volt: — Bocsánat, uraim, egy kis tréfa csupán! Kathedrálisuk keresztvirága korhadt volt. A mi lövésünk nélkül idővel letört volna... — Carramba, kegyelmes uram, a hóhér vigye el az ön tréfáját! Rettegés fog el minden csontomban. Még ma megkapják prédikátoraikat. A harmadik gálya Beneventben van. — Helyes — mondta az admirális és helyet foglalt. — Ezenkívül van még egy másik listám is. Ezen viszont huszonkét magyarországi lutheránus prédikátor van. Ugyanazokon a gályákon vannak. Ezeket is kívánom. A jezsuita közelebb férkőzött: — Bocsánat, kegyelmes uram! Tud“ ja-é, hogy a luteránusok a reformá* tusokkal semmiben sem akarnak közösködni ?... — Várjon, amíg kérdezik, — mordult rá az admirális. És az alkirályhoz fordult: — Kíván mégegyszer tanácskozni minisztereivel, márki úr? — Hogy ezalatt székesegyházunk tornyát teljesen rommá lője? Vigyék a huszonkettőt is, minél hamarabb, annál jobb! — Hadd rendezzünk el mindent — 31 —
