Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1958-10-01 / 10-12. szám
nak és győzedelmes vezérének egészségére ! Oh bár önthette volna tengerbe a barna lúgot, de az átkozott hollandiak, akik hamarabb kiitták, mint ő, hiúzszemekkel vigyáztak, nehogy valaki közülük a serleget korán tegye le. Az admirális valami pompás, kárminvörös színű karikát vágott fel és szomszédja elé tett belőle egy hatalmas darabot: —Alkmaari sajt! Fogadok hogy még ilyet nem evett! — Már gyakran! — füllentette a spanyol. — De nem szenvedhetem, hitemre mondom! — Babona! — válaszolta fölényesen az admirális. Egy korty genfit reá és akkor olyan jónak találja, mint a friss tejet! Az kétségbeesve hárította el: — Éppen azt, éppen a tejet tiltotta meg nekem a doktor. “A friss tejet kerüld!“ — mondta. — Szamár az ön orvosa! Értek valamelyest az orvostudományhoz. Baja van-e, van-e valami panasza, márki? — Nagyszerű! Egyék ebből a sajtból és meggyógyul. Küldök belőle három darabot a palotába. — Uram, az ön testében ördög van! — Jobb, mintha a lelkemben valna. És az admirális tekintélyes darabot kebelezett be jókedvüleg egy darab fekete kenvéren. III. Egy óra alatt az alkirály és miniszterei a szokatlan ételektől mindnyájan gyomorfájást kaptak és nagyon nehéz volt a fejük. Amíg egy falat volt a tálon és egy csepp a kannában, a vendéglátó nem szűnt meg a kínálgatással. A spanyolok annyira jutottak, hogy eltűnt homlokukról a grandezza kifejezése. Az admirális tulajdon érdekükben intézkedett így. Dölyfös ellenfelekkel való tárgyalásban könnyen olyan goromba lett volna ő is, mint a pokróc. — Tehát — kezdte, amint leszedték az asztalt. — Szeretnék tudni, hogy mi hajtott engem arra, hogy hajórajommal betérjek önökhöz? Tüzet csiholt és nagy körülményességgel rágyújtott egy cser éppipára: — Mindenekelőtt hadd nyújtsak az önök számára egy kis mulatságot. Kis célgyakorlást arra a toronyra! — Lemondok róla — kiáltott gyorsan az alkirály — Már alkalmam volt csudálni ágyúik találóképességét. Az admirális vállat vont: — Sajnálom. Az ágyúk már be vannak irányítva. Az a torony is egyedül áll, mint az első... A kár úgyis jelentéktelen lehetett. Pár pompás füstkarikákat fújt a levegőbe és látható érdeklődéssel nézett utánuk. , Az alkirály alig tudta már fékezni türelmetlenségét: — Az előbb abbahagyta, amit mondani akart. Fel akart világosítani a mi vizeinken való tiszteletteljes látogatásáról. — Épp ezt akarom. Jóságos arckifejezése hirtelen eltűnt. Szája körül elszánt vonás jelent meg, tekintete, amelyre mindenkinek szeme függesztve volt, acélkeménnyé lett: , — Az önök gályáin az evangélium magyarországi prédikátorai húzzák az evezőket. Erre az alkirály is összeszedte végül magát. ! Hanyag arckifejezéssel válaszolta: —• Lehet, hogy vannak páran! Nem tudom biztosan. — Annál biztosabban tudom én. — 30 —
