Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1958-10-01 / 10-12. szám

den.

Először magának, majd pedig a vendégnek tányérjára tett egy kétujjnyi vastag omlettet.

— Vígasztalhatatlan vagyok, sőt egyenesen zavarban vagyok, mert be kell vallanom, hogy ép az imént bőségesen reggeliztünk.

—- Nem tesz az semmit: ez, amit mi szerény hajóskosztunkból nyújtunk, jó utóételnek!

Amig vendége zavartan piszkálta a szokatlan fogást, teletömött szájjal, rágcsálva kérdezte az admirális:

— Mit szól az én omlettemhez ? Tulajdon tyúkjaim tojásából készült, itt kőitek a fedélzeten, valódi brabanti fajták.

— Valóban, ízletes, — dicsérte az alkirály i~s tekintetével bizonytalanul nézett körbe. Miniszterei épp úgy, mint ö, ugyanazon sárga, a cíntányérokat színültig megtöltő étel körül ültek, mindenik két markos hollandus között. De a katonákat nem látta.

— Muskétásaim nem kapnak ebből az omlettből? — kérdezte félénken.

— Hogyne kapnának, de tepertő nélkül, nem úgy, mint mi, — nyugtatta meg Ruyter. — És nem a mi asztalunknál, hanem a fedélzetközben. Csupán a cerimonia kedvéért. ‘Ment tudjuk mi Hollandiában is, mi illik. Hogy fegyvereik ne akadályozzák őket az evésben. Rámutatott a két matrcjz által őrzött fegyverrakásra.

A spanyol elhalványult, megragadta kardja markolatát:

— Uram, ön biztosította számomra a szabad kíséretet. Foglya vagyok-é

Mérhetetlen csodálkozással nézett rá Ruyter:

— Ön, az én foglyom? Furcsa ötlet!

— Esküdjön meg rá, hogy engem zaklatás nélkül vissza enged a partra1

— Akkor mehet, amikor akar.

Zavartan forgott székén a fejedelem :

— Miért nem esküszik meg rá?

— Az én igen-em ér annyit, mint

az ön esküje.

Barnán pezsgő főzetet öntött a vendég poharába, aki hirtelen kortyolt belőle, majd megrázkódött. Nyilvánvalóan az alkirály hangulata félig sem volt olyan kellemes, mint a vendéglátó gazdájáé. Nehezen rugaszkodott neki, hogy a társalgást hasznos irányba terelje:-— Meghívott engem magához, hogy tudomásomra juttassa látogatásának különös célját.

Az admirális jegy retekbe harapott :

— Máris az ügyre akar térni marki úr? Éhgvommral? Parancsoljon még egy omletté!.!

Az kétségbeesetten védekezett, de hiába:

— Megvetné, amit az én tyúkudvarom nyújt? Pillanat alatt második omlett volt a spanyol előtt. Sóhaját visszafojtva kezdett munkához.

Az admirális felemelte serlegét:- Iszom az ön hübérurának, a madridi király őfelségének egészségére. Fenékig ürítette poharát.

A spanyol felállott. Halálmegvetéssel, belsejében átkozódva, itta ki a keserű italt. Mint a tinta, úgy fojtogatta elkényeztetett ínyét.

Ruyter újból töltetett:-■ Nem olyan édes, mint az önök bora, de hasznosabb a mi jó sörünk - dicsekedett.

— Hasznos, de különleges, — az udvarias alkirály úgy érezte, hogy helyeselnie kell, pedig szívesebben ezt mondta volna : Átkozott ital!

— Dicsérete kitüntetés a holland serfőzésre —- folytatta örvendezve az admirális és újból megtöltötte az alkirály serlegét, amelyből a barna tajték kicsordult. Az gyenge kísérletet tett, hogy elhárítsa.

Talán mégis éltetni fogja az egyesült németalföldi köztársaságot?

Kimerültén emelkedett fel újból az alkirály, vele együtt veritékező miniszterei :

— A világ első tengeri hatalmá— 29