Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1957-07-01 / 7-9. szám
A RECEPT Valaki mesélte nekem ezt a történetet. Utólag gondoltam azt, hogy ennek parabola jellege van. — A testvérem jött hozzám, nagy fülzúgásai voltak, az orvostól érkeze t. Az orvos azt mondotta neki, hogy vigyáznia kell, esetleg a hallását is el veszíti, ha nem vesz orvosságot. Felírta neki. Gondosan meghagyta, hogy mikor mennyit vegyen be belőle. — Milyen jó, hogy ott voltá1, azt hiszem, nekem is egészen hasonló a bajom. Hagyd itt ezt a receptet, meg fogom csináltatni és neked is, magamnak is hasznom lesz belőle. A recept hát nálam maradt, ott őriztem a zsebemben és valami csodálatos lelki megnyugvással hordoztam. Fülzúgásom nekem sem maradt el, de úgy éreztem, mindez most már semmit sem jelent. Az orvosság nálam van, bármelyik percben megcsináltathatom, semmiféle akadálya nincsen, hogy meggyógyítsam magam. De éppen ezért, mert ez a nagy biztonságérzet úrrá lett felettem és talán azért is, mert sem időm, sem pénzem nem volt nem fenyegető bajok ellen, napról-napra halasztottam a recept megcsináltatását. Valahogy a testvérem is így volt. A gyógyulás felé a legelső lépést megtette, volt az orvosnál, megtudta, hogy mi a medicina. M ért sietne vele? A recept nálam volt ha ír nekem vagy ízen, bizonyára megvan az orvosság. Nyugodtan, néhány hónapig jártunk-keltünk a világban és akkor testvérem egy találkozásnál kérdezi tőlem, csak ú'ry, odavetve, nem is nagyon nagy súlyt helyezve reá: — Igaz, mi van a recepttel? — A recepttel? — feleltem meglepődve — itt hordozom a tárcámban, nem értem rá megcsináltatni. Kezdek kutatni a tárcámban, a recept nincs sehol, a recept elveszett. Talán egyéb régi számlák és értéktelen papirosok közt kidobtam. Egymásra néztünk. Újra kezdjük az egész dolgot újra menjünk orvoshoz? Most már nem is érdemes. Fülünk ta’án ép úgy zúgott mint azelőtt, de közben az a megmagyarázhatatlan érzésünk támadt, hogy tettünk valamit a baj elmulasztására. Lehet, hogy mindig inkább nagyot hallunk s akkor fogunk majd orvoshoz menni, mikor a baj teljes erővel lépett fel. Egyelőre se recept, se orvosság. Mé’ységesen fél keresztyén probléma, ez a recept ügy. Számtalan ember bemegy a templomba, nem hallja már jól az Igét, csak az emberi hang zöngéjét hallja. Megmondják neki ott, hogy mi az orvosság, mit kell tennie. Nyűgöd1 an megy tovább, hiszen a recept a zsebében van: Imádság, Ige, áhítat, Istenhez közeledés. És itt jön a nagy közös lélektani csalódás: azt hiszi az ember, ezzel már meggyógyította magát. Hordozza a szívében azt a néhány intést, amit soha meg nem valósít. Lassan mindig jobban zúg az élet körülötte. Mind'g kevesebbet hall örökkévaló dolgokból. Mindig távo’abbról zeng az angyalok dala. Akkor fog odamenni az Orvoshoz újra, amikor már a lélek elvesztette a hallását. Az ember lelke néha szívesen megcsalja önmagát. Mily nagy parancs ez: Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja: Uram, Uram, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Máté: 7:21. — 27 —